I M ÁG Ó

Magam vagyok, mégis körülvesz egy világ,

Itt újraéled köröttem minden eltiport virág.

Nincsenek hazugságok, sem szitokszavak,

Átértékelődni látszanak az anyagi javak.

Mert az én világomban nem a pénz diktál,

Itt ne dicsekedj azzal, hogy hány pezsgőt ittál.

Itt az értékeink nem kifejezhetőek a pénzzel,

És ezerszer gondold át, hogy meddig mész el.

A falaink mögött nem zokog bús harang,

És minket sem oszt meg felsőbbrendű rang.

Útmutató segítséget bárkinek őszintén adunk,

Mi mindannyiunk által egyenlők vagyunk.

Engem legyőz szép lassan az egyetemes hit,

Pedig én komolyan érte nem tettem semmit.

Nem voltam jó gyerek, nem vágytam jóra,

Nem nyűgözött le egy törött Amfora.

De egy pillanat alatt megváltozott minden,

És ellenem fordultak, akikben hittem.

Viszont, a változás szele mégsem innen fújt,

Hanem, hogy szerelem volt, ami bennem megbújt.

Találkoztam azzal, ki mindvégig itt lakott bennem,

És nem is kellett érte a világ végéig mennem.

Marcsi mutatott eltévedt lelkemnek helyes utat,

Ez változtatott meg, ez a tudat.

Rájöttem, hogy a lénye legyőzte az én népem,

Azóta nekem már Ő a példaképem.

Elcsuklik minden felé indított szavam,

Hisz az igazság most már nem csak odaát van.

Megváltoztam, és én örülök ennek,

S bár sosem leszek jó a becsületrendnek.

Itt álljon hát, a sorsom intő példa képpen,

Hogy kit lenéztem most Ő a példaképem.

A múltam pusztulása esélyt ad a jóra,

Az álmaimat együtt váltjuk majd valóra.

Hiszen a lelkemben lélegzik, ami igazán számít,

És a sok mocskos hazugság többé nem ámít.

Harmincévesen születtem meg igazából,

A saját sorsom tett tönkretett magától.

S tán a múltam sírjára majd kopjafát állít,

Mert mindenki tudja, hogy már nincs ki, megállít.

Magam vagyok, mégis körülvesz egy világ,

És nincs benne féreg, mi mindenemet kirág.

Nincsenek hazugságok, nincsenek szitokszavak,

Én látni kezdtem, bár köröttem még mindenki vak.

L  A K A T

UTÓIRAT

Mielőtt innen végképp elmegyek,

Még szeretnék elbúcsúzni emberek.

Mint rab kinek int a szabad út,

Búcsút rebeg mielőtt szabadult.

Mint madár kit vár a DÉL arra túl,

Az eresz alatt még egy búcsúdalt tanul.

De mit is dalolhatnék én szegény beteg,

Mit is daloljak én nektek emberek?

Hisz talán nem is kell búcsúznom se,

Hisz észre se vett engem senki se.

Csak egy könny voltam ki porba hullt,

Csak egy sóhaj ki az égbe szabadult.

Csak egy csók, ki hideg kőre lel,

Egy szó csupán, mire a vízhang se felel.

Egy pillangó, ki csillagot keres,

És elgázolja egy részeg szekeres…

Nézz rá a kölyökre, milyen édes, hogyha álmos,

De pont mikor majd ballag, leszel áttétesen rákos!

A becsület lassan csak egy bejegyzés a szótárból,

Hogy lehet ennyi ribanc Istenem, egyetlen bordából?!

Lehetsz megtestesült ördög angyal bőrébe bújva,

Aki valójában malacfejű Soltvadkerti kurva!

De azért mert Ők ilyenek Te ne állj be a sorba,

Néha választani kell, hogy tartalom vagy a forma!

Aki valakivel még csak MSN-en beszél,

De már kinagyította több képen is a szemén!

Csak a most van és a múlt: A jövő messze távol,

Bár Isten tényleg mindent tud erről a világról!

A lelkedben virágzik a hazugság virága,

Te csak az Interneten vagy fent, nem a való világba!

Minden, ami taszít pontosan benned, megy végbe,

S, ha ezt nem látod pancser, na akkor tényleg tépj be!

Nincs itt baj, hidd el nekem,

Csak megyünk át az életen.

Péntek van. Már nem sokáig mondjuk, de még igen. A mai napom nagyon konstruktív volt. Úgy kezdődött, hogy pontosan 101 levél várt a postafiókomban. Ebből 100 virtuális baráti vállba veregetést szimbolizált. Sokan komoly és megdöbbentő problémának tekintették (s tekintik talán még most is) az ellenem indított szisztematikus lejárató kampányt. Mindenkit megnyugtattam, hogy semmit nem kell komolyan venni az ügy kapcsán. Alig 4 és fél órámba telt minden levélre választ küldenem. Kicsivel ez előtt sikeresen sikerült megbántanom FreeLove Tildát a legújabb zöngeményéhez vésett humorosnak szánt kommentemmel. Néhány napja már a harag eredetén gondolkozom. A haragot a düh szüli, a dühöt, pedig az igazságérzetünk megsértése. Normális esetben általában. Tapasztalataim szerint, minden ember másképp haragszik. FreeLove Tilda úgy, hogy azonnal és szinte automatikusan kezdi felégetni a hidat közte és a haragja kiváltója között. Teljesen mindegy, hogy a közös múltuk mennyire súlyos, mély vagy épp harmonikusan természetes. És itt nem magamra célzok. Jómagam csak nagyon ritkán haragszom. Dührohamaim vannak csupán. A súlyossá az teszi ezeket, hogy maradandó nyom marad utánuk. A legtöbb ember a haragját nem próbálja megzabolázni. Szabadjára engedi, had fejlődjön, had marja át magát az egész napján. Ha mégis visszafogja magában az csupán a társadalmi konvenciókhoz történő görcsös ragaszkodás miatt, történik. Normális ember nem hagyja magán eluralkodni a dührohamot, mondjuk a lánya esküvőjén. Amin a legtöbbet gondolkozom-e témában az, hogy kinél hol van az a pont, ahol úgymond elborítja a lila köd. Nem kísérletezem, gondolkozom csupán. Van, aki akkor is halál nyugodt marad, ha nagykéssel hadonásznak felé, van viszont, aki egyetlen elgépelt nyomdahiba miatt ámokfutásba kezd az ember idegrendszerén. A harag erejét nem mindig a sérelem mélysége határozza meg. A legtöbb esetben sokkal többet nyom a latba a személyes háttér. A ténye annak, hogy ki az, aki megbántott és kiváltotta a haragunkat. Minél jobban szeretsz valakit, annál jobban ismered, minél jobban ismered, annál könnyebben tudod megbántani. Az esetek felénél viszont még csak szeretetre sincs szükség. Elég, ha rosszkor nyilvánulsz meg rosszul. Vannak élethelyzetek, amikor a tudtodon kívül már mások előkészítették Neked a terepet. Ilyenkor történik meg, hogy a legjobb szándékkal vagy épp a legjobb kedélyállapotban elsütött vicced nem röhögő, hanem ideggörcsöt vált ki. Ne haragudj Tilda, nem úgy gondoltam…

Ma végre jól vagyok és pont,

Nem érint meg, hogy más mit mond.

Ma sok dolgot sikerült megértenem az életem átláthatósága kapcsán. Sokan, nagyon sokan nem értenek. Nem értik a tetteim motivációját, a mondataim tartalmát. Nem azért mert hülyék. Azért, mert lusták figyelni. Pedig kommunikálok. A létező összes formában. Egyértelműen és tisztán. Gyakran hiszik, hogy viccelek. Ebből sok félreértés szokott érni. Mikor nyugodt és már – már semlegesen komoly, érzelemnélküli tekintettel közlök, információkat vagy kérek dolgokat. Csak néznek engem és az utolsó, ami az eszükbe jut, hogy ez a barom nem viccel. Nem, nem rád célzok ezzel Tilda! A lakatságom leginkább abból fakad, hogy súlyos titkokat őrzök magamban úgy, hogy akkor sem szabadulok meg tőlük, hogyha épp feszítővassal esnek nekem. Nem adom ki csak, hogy mentsem az irhámat. Nincs értelme. Kicsit olyan ez, mint a halálos ítélet: Sosem értettem vele egyet. A szemet szemért csak megvakít mindenkit. Nem olyan régen megölték valakimet. Alattomos módon kitervelve, aljas indokból. Különös kegyetlenséggel. Ez áll a vádiratban. Pokolian fájt és pokolian fáj a mai napig is, mégsem jutott eszembe egy pillanatig sem, hogy azonnal kivégezném a gyilkosait. A halál megváltás: Nem büntetés. Nem. Rohadjanak csak életük végéig egy 4 x 3 méteres cellában a társadalomtól hermetikusan elzárva, a szabadságuk megfosztásával. Brigi azt mondta egyszer, hogy a legszabadabb ember vagyok akit, valaha látott és engem leginkább a bezártság törne meg. Nem a fizikai erőszak, nem a verések, nem a lelki terror: A bezártság. Tehát, ha majd megteszem, amit megteszek akkor egyértelmű lesz, hogy ez az én öngyilkosságom. Nem fog már akkor érdekelni semmi ezért hagyni fogom, hogy eluralkodjon ez a lüktető valami itt bennem, ami minden reggel lázassá tesz. Visszatérve az előző gondolatmenetemre: Bármi is vár rám még abban a pár évben, amit még életben tölthetek, a bennem szunnyadó titkokat nem fogom pénzzé tenni vagy elhazardírozni. Pláne nem fogják kizsarolni belőlem. Az eddigi megtorlásaim sem arra voltak alapozva, hogy a bizalmi korszakban rám bízott titkokkal éltem vissza. A mai világban viszont ez éli a legnagyobb divatját. Ma már emelt fővel sem hagyják meghalni az embert. Mindenki múltjában vannak sötét foltok. Az én múltam, pedig maga a sötét folt. Nem kell hozzá sok ész ellenem fordítani azt ami, elől menekülni próbálok. Az életem nem más, mint önvédelmi mechanizmusok bonyolult rendszere. Minden tettemet ez motiválja, minden innen ered. Ha igazat mondok, ha hazudok, azért teszem, hogy a lehető legtávolabb kerüljek ettől. És csak azért mondok igazat, és csak azért hazudok, hogy távolodjak. Gyakran eszembe jut, hogy hagynom kéne ezt az egész önsajnálkozós mártír maszlagot és egyszerűen csak simán el kéne fogadnom, amiket átéltem. Tudjátok, minta buddhizmusban: Befogadni minden impulzust és csak a szeretetet terjeszteni. Csak, hogy arra senki sem gondol, hogy ha ez ennyire könnyű lenne, már rég megtettem volna. Ma boldognak érzem magam. Megvilágosultam picit és hiszem azt, hogy egy picivel jobban értem megint a világot…

Bármit megteszel, ha pénzed nincsen,

Hogy Te legyél az alfahím a Bed Beach-en!

Ma őzeket láttam játszani egy erdősáv szélén. Érdekes volt. Nem csak álltak mélázva és bámulták az őket bámuló bamba embereket, hanem önfeledten s már – már szinte láthatóan vidáman játszottak. Az jutott eszembe, hogy igen, talán tényleg csak ennyi kell a boldogsághoz: Igény rá és bátorság az elviseléséhez. Pár órával ezelőtt érdekes dologról beszélgettünk Marcsival: A szex eredetéről. Milyen lehet vajon a szex evulúciója? A fajfenntartás az ugye egy ösztönigény. Viszont, maga a szex, a másik fél felé irányított tudatos örömokozás vajon milyen mélységekig nyúlik vissza az ember fejlődéstanában? A biológusok az antropológusokkal karöltve évtizedek óta kutatják az állatok és a bizonyos primitív Új Quinneai törzsek szexuális viselkedését. (Vannak ugyanis bizonyos bennszülött törzsek, ahol a szex – pont, mint a legtöbb állatfajnál – csupán a fajfenntartás célját szolgálja. Ezzel szemben vannak olyan állatfajok, amik viszont bizonyítottan nem csak a párzási időszakukban párosodnak. A nőstények csak a párzási időszakban fogantzásképesek, viszont a párzási időszakon kívül nem utasítják vissza a hímek közeledését. Ilyen például a palackorrú delfin, a kardszárnyú delfin vagy épp a lamantin. Ezek a fajok az ismert és pontosan behatárolt párzási idejükön kívül is, gyakran naponta több alkalommal is szeretkeznek. Szóval, az örömokozás történelmét találgattuk. S bár, nekem – úgy vélem – kutya kötelességem lenne tudnom erre a választ, mégsem tudtam erre értelmes választ adnom. Valószínűleg az emberi faj homo sapiensé válásának végső korszakához köthető ez, amikor a fajunk elődei már tudatosan képesek voltak felfogni, hogy ez egy jó érzést okozó cselekmény és emiatt gyakran végezték. A mai kor ennek már szinte a szöges ellentéte. Ma már a szex a legtöbb esetben eszköz csupán bizonyos nézőpontok kifejezésére, érvényre juttatása. Még emlékszem, amikor életemben elsőként mentem el diszkóba. Az első az volt, ami borzasztóan zavart, hogy – számomra – túl hangos volt a zene. Aztán, hogy bár az izgalmas félhomályban még egy magamfajta rakás szerencsétlenségnek is terített asztalnak tűnt a kevesebbnél kevesebb ruhában vonagló csajok sem voltak teljesen vakok és természetesen egy sem állt velem szóba. Ebből a szórakozási formából nem ekkor ábrándultam ki hanem, épp az előbb leírt eset ellenkezőjének megtörténésekor. Eltelt vagy fél év és a második alkalommal már a környék legdrágább piaci cuccaiban és a tárcámban feszülő 5500 Ft-ot jelentő komplett fizetésemmel mentem be ugyanarra a helyre. Pillanatokon belül kapkodtam a levegőt a szorosan körülvevő dekoltázsok bástyájában. Mindenki engem akart, mindenki érdekesnek talált, mindenkit a véleményem érdekelte. Amíg a pénzem tartott. Már az első percekben gyanús volt, hogy ABC sorrendben telepedtek mellém azok a csajok, akik kicsit sem tapintatosan koptattak le pár hónappal előbb ugyanezen a helyen. Egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy fél év alatt ennyivel jobb képűbbé változtam volna. A kép nagyon hamar összeállt: A pénzem tesz jó pasivá. Ezt már az akkori 15 éves fejemmel sem akartam és az óta sem változott ez. Az előbb láttam pár képkockát a VIVA TV-n abból, ahogy mostanában szórakoznak a fiatalok. Hát, valami elképesztő komolyan. Az még hagyján, hogy a ritmusra mozgást (szándékosan nem nevezem táncnak) hallomásból sem ismerik, de ahogy „felöltöznek” az valami vicc komolyan. Arról nem beszélve, hogy valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag már legalább 10 éve söpör ez a diszkó-leszbizés. Nem vagyok álszent, férfi vagyok: Magam is álmodoztam már arról, hogy milyen lehetne két ilyen diszkócicával (már tudom: szar) de az azért komolyan nagyon megmosolyogtató az, hogy pont egy ilyen közegben villogtatják ezek a mai tyúkok a bennük lappangó bi vagy homoszexualitás csíráit. És ugye ezen a képeken is, a látszólag leggazdagabb csávók körül legyeskednek a legprovokatívra vetkőzött csajok. Azt meg már meg sem kérdezem, hogy miért a legrondább pasik a leggazdagabbak…

Itt már nincs igazság, nincsenek tények,

Mert ha mégis azt egyből átírják a férgek.

Széljegyzet: Tegnap délután épp hazafele tartottam mikor is megcsörrent a mobilom. Sajnáltam, mert épp Bon Jovi tépte a húrokat a fülhallgatóm mélyén. Néztem a kijelzőjét a telefonnak: Ismeretlen szám. Hmm, na, biztos valamelyik rajongóm végre kimászott a félelmében összemocskolt bugyijából és erőt vett magán, hogy felhívjon, amit nyilván azonnal meg fogja szakítani, amint beleszólok. Ahogy így elmélkedtem magamban azon kaptam magam, hogy tényleg fogadom a hívást. A vonal túlsófelén egy általam kicsit sem kedvelt (gyakorlatilag üldözött) bulvár napilap túlbuzgó riportere szólalt meg. Interjút akart készíteni velem. Azért múlt idő, mert a ma reggeli levelem után garantáltan nem akar. Pedig állítása szerint „érdekes” vagyok, meg tök imponáló a „markánsan” kifejezett véleményem. Nos, a ma reggel hozzá eljuttatott „markáns” véleményem és a benne foglaltatott kikötések és elvárások után, már garantáltan nem leszek annyira érdekes majd számára. Maximum csak, mint humorforrás. Mivel azonban sokkal nagyobb rohadék vagyok attól, mint azt kinéznék az ilyen firkászok belőlem, most ez úton válaszolnék a fel sem tett kérdéseire. Széljegyzet vége.   Hát, eredetileg ma a szexről szerettem volna írni, de a fent említett történések egyszerűen elvették a kedvem. A jelenséggel van bajom. Meg azzal, ahogyan ezek a nyilván több diplomás zsenik asszisztálnak ehhez a hazug és erkölcstelen cselekményhez. A már említett művész úrnak is megjegyeztem tegnap a telefonba, hogy ha nem lett volna lusta tanulni, nyilván nem azt csinálná, amit és akkor nyilván most nem lenne rászorulva, hogy egy magamfajta barommal beszélgessen. Ekkor próbált kijavítani, hogy na, ez azért nem teljesen így van, mert neki is több diplomája van ám. Ja, lehet, hogy tényleg Szegedre járt egyetemre, de sok ész ott sem ragadhatott rá, ha a keserves tanulással megszerzett diplomáját arra cseréli, hogy szennylapokba firkál hazugságokat. Nem féligazságokat: színtiszta hazugságokat, az igazság teljes ellentétét! Erre mondta bűnbánóan, hogy: „Hát, meg kell élni valamiből…” Idióta! Miért nem a diplomádból élsz meg, akkor, ha már vannak? Én megértem, hogy szükség van a mai kor, unatkozó idióta celebjeinek a bulvárra, de könyörgöm, attól mert ez egy könnyed műfaj, miért nem lehet igényesen csinálni? Mi az igényesség? Nem, nem relatív fogalom ez! Az írott médiában az igényességet a hitelességgel, a tényszerűséggel mérjük, mi olvasók. Mondjuk, erről nyilván nem lehet fogalma egy ilyen lapba irkáló firkásznak. Néha elgondolkozom, hogy hova lett az ilyenekből az emberi én? Milyen lények élhetnek ezekben a látszólag emberi külsők mögött? Nem tudom, de a viselkedésük, a döntéseik és a döntéseik következménye alapján nem túl nehéz kikövetkeztetni. Az életükben nyilván a pénz játssza a főszerepet. A lelkiismeretüket mikroszkopikus méretűre zúzta az irigységük, a fukarságuk a körülöttük élő emberekkel szemben. A munkájukat átjárja a megtévesztés, a hazugság, a félrevezetés. Annyira fukarok, hogy az igazságot is sajnálják maguktól. És sajnálják tőlünk, emberektől is. Érdekelte az is a művész urat, hogy mi ez az incidensem az indiai köcsögdudával. Vicces, hogy a témában ők cikkeztek a legtöbbet és nem tudja? Ejnye. Pont úgy juthat el a hőn áhított információkhoz, mint az én naplómhoz. Ami, a legfurcsább, hogy azt sem értem miért olvassa ez is a naplómat!? Nem vagyok valami celeb, nincs bennem semmi érdekes. Olyan meg aztán pláne nem, ami miatt anyagi hasznot hozna bármi ami, megjelenik. Szóval, sok kérdésem lenne, de nyilván magamra maradok velük, hisz elvből nem kérdezek meg semmit valakitől, aki főállásban hazudik, pénzért. A kért interjút egyébként elvállaltam. Küldtem is neki egy szép kis listát arról, hogy mi az amit szeretném, ha beleírnánk az írásbeli megállapodásunkba. Szép hosszú lett és olyanokból áll amit, egy újság garantáltan nem engedhet meg magának. Így történik meg tehát, hogy önként futamodik meg egy ilyen újság valami olyan elől, amitől tulajdonképp profitot remélt.

Félholt terhes nők, meg elrabolt ampullák,

Az újságírók öreg, a csillagot lekamuzzák!

Aztán a kedvenc kérdésem, hogy mi miatt is vettem „védelmembe” Pachmann Pétert? Ez vicces! Több oka is van. És nem is biztos, hogy a védelmembe vétel ez. Péter egy nagy kisfiú már, nem hiszem, hogy ne tudná megvédeni magát, ha megkövetelik a körülmények. És mégis, ellent mond ennek a jelen. Az amit, az ilyen Blikk, Bors vagy NapiÁsz címre keresztelt szennylapok hozták létre. S bár Pachmann Péter egy köztiszteletben álló híradós és kommunikációs szakember, még sincs esélye ezek ellen. Miért nincs? Mert valami olyasmit tesznek tönkre ezek a lapok az életében, ami igen nehezen megvédhető pusztán a verbalitás határain belül. A hitelesség, a szavahihetőség és az igazsághoz a valódisághoz való ragaszkodás a felsorolt lapok halálos ellensége. Nem éri meg nekik az igazat leközölni, mert az nem elég rendkívüli, nem elég gyomorforgató. Az embereknek viszont az kell: Szerintük. Péter egy ember. Van egy publikus és mindenki számára látható élete és van egy privát, magán élete a nyilvánosság elől rejtve. (Legalábbis az volt eddig, míg ezek a barmok szenzációt nem torzítottak belőle!) Magánélet: mihez senkinek semmi köze! Agyatlan, hatásvadász hazug firkászoknak pláne nem! Még nekem sincs hozzá közöm, pedig én a barátjuk vagyok, szeretem őket. Ami, a legszebb, hogy engem soha nem is érdekelne ilyesmi. Vannak dolgok, amihez egyszerűen nincs közünk! Mert nem ránk tartozik, mert nincs jogunk korlátozni mások érzelmi, mentális szabadságát. Ez nálam a levéltitok megsértésén már jóval túlmutat. Itt ezek a barmok komplett családokat tesznek tönkre és sodorják őket a létbizonytalanság szélére. Manapság már semmi sem szent. Valószínűleg azt gondolják, hogy amit csinálnak és ahogy csinálják amit, az értéket képvisel. Hát, értelmes ember számára nem. Megnézném, hány értelmiségi és komoly ember olvas ilyen vackokat. Tíznél kevesebb prímszám jönne ki.

Szex és New York, Mónika Show meg Unicum,
Csak ennyi kell, aztán vigyorog a publikum.
A heti hetes vicces, a holokauszt szörnyű,
Ennyi a szabálykönyv, ennyire könnyű.
A te diplomád annyit ér, hogy én azt ki se mondom,
Valahogy úgy képzeld el, mint egy elhasznált kondom.
Ti managerek vagytok, és sztárokat néztek,
Nem kell boszorkányság, könnyen megidézlek.
Meetingekre jártok, és welcome-drinket isztok,
A karriered valójában csak némi légypiszok.
Kinek nem fáj Trianon, nagyon mélyen alszik
És ebben az állomban bizony buzik a pajtik
A nők meg szinglik, kik megmutatják a világnak,
Se gyerek, se család, csak cipők, meg piálnak.
De ez se elég nekik, mert túl sok ez a csürhe,
És túl jó ez a föld, főleg, ha másokat etetne.
Hétmilliárd helyett, egy is bőven elég,
Kettőnk közül barát, melyikünk a veréb?
Melyikünk érti, hogy mi folyik a világban?
Én csak segíteni jöttem, mert Lakat sem hibátlan.

Mind közül a legjobb…

Volt, hogy nem túl szép dolgokat tettem,

És azt se tudtam másnap kinél is ébredtem.

Elfeledtem azonban én mára már azokat,

És nem tagadtam soha, csajoztam sokat.

De elmúlt már régen az a vadulós korszak,

Az emlékek szürkék, kopottak és torzak.

Bennem az idő rájuk a feledés porát szórja,

S már nem izgat úgy semmi, mint a kedvesem csókja.

Mire rátaláltam évtizedek hagytak cserben,

Megérne egy filmet, ahogy Őt megnyertem!

Rabul ejtett a mosolya, a személyisége,

Teljesen megbénított a szépsége.

Eloszlatta a szememre telepedett ködöt,

S a szívem tovább már sem küszködött.

Hatott is a szerelemmel való elárasztás,

És egyértelművé vált egyből a választás.

És bár néha dühös vagyok és ostoba,

Akármi történt ezt nem bántam még soha.

Nekem Ő az irányt mutató fényem,

Életem legboldogabb korszakát élem.

Hisz elég, ha csak a szemeibe nézek,

Félelmet semmivel szembe nem érzek.

Pedig, hogy szeressem sosem kérte,

De az egész világot lemészárolnám érte.

-lakat-

Erre nincsen magyarázat,

Szép kis XXI. század.

Széljegyzet: Tegnap este a munkából hazafele menet kicsit túlbuzgó voltam és mentem még plusz egy kört a vonattal. Persze, nem szándékosan, elaludtam. Mostanában éjszakánként nem alszom valami jól. Egészen pontosan nem alszom sehogy. Nem vagyok álmos. Semmi rendkívüli oka nincs. Hazafelé sétálva az állomásról mindig elmegyek egy olyan tipikus klasszikus kis kocsma előtt. Bent elég nagy a piszok és mindig bagófüsttel keveredett sörszag, terjeng kifelé. Tegnap megálltam az „ablak” előtt és kicsit tüzetesebben is megvizsgáltam a berendezést. Egy teljesen „normális” igénytelen mocskos kocsma, az összes jellemzőivel. Volt piszkos barnára festett pad, tele hamutartókkal dekorált asztalok, zenegép, nyerőgép, meg egy kb. 50 év körüli szőke kocsmáros nő. Akkora dekoltázsban virított, hogy egy komplett hatodikos iskoláscsoport el tudott volna tűnni benne feltűnés nélkül. Érdekes, hogy ezt a fajta manipulatív forgalomnövelés még ennél az igen alacsony színvonalú kiszolgálásnál is alkalmazásra került. A nő gyakorlatilag nem tudta még csak a kasszát sem kinyitni, hogy a fél melle ne buggyanjon ki a 16 évesek között igen népszerű buli szerkóból. Elég katartikus látvány volt komolyan. Még, ha legalább szép mellei lettek volna (bár, ez ugye 50 felett már komoly kihívás), de még akkor is. Képzelem, miként mehet ott a felszolgálás: Tessék, mit adhatok? Ööö…izé…egy kávét kérek! Tejjel? Nem. Már késő…! Szóval, épp egy hirtelen felindulásból elkönyvelt kukkoló szerepében tetszelegtem, mikor is, megszólalt mögöttem egy mély bariton férfihang: „Tetszik a műsor?” Hát, annyira nincs mi, tetsszen, egy exhibicionista mangalicában, aki észre sem veszi, hogy már nem 18 éves, hanem 60 körüli! –mondtam miközben a hang felé fordultam. „A feleségem.” –reagált az 50 év körüli hentes kinézetű marcona úr. Én meg elhúztam szépen a francba, mielőtt bemutatót támadt volna kedve tartani rajtam a szakszerű trancsírozás kvalitásairól. Széljegyzet vége.   Tegnap a kezembe került egy Blikk. Kifejezetten nem szeretem az ilyen bulvár lapokat, de épp vártam, hogy sorra kerüljek valahol és az idő elütésére tökéletesen megfelelt. A címlapon, hatalmas betűkkel, tényleg mintha a rák ellenszerét fedezték volna fel, díszelgett a szenzáció: „A Reflektor magazinból ismert Détár Enikő túlhajtotta magát!” Vicces komolyan. Miért nem úgy írják, hogy a Déryné díjas színművésznő? Nem sokkal jobban hangzik? Nem sokkal nemesebb? Elképesztő, milyen ipari szinten megy ma már a celebbé gyártás. Ezeknek tényleg semmi sem szent! Nem akarok ötleteket adni ezeknek a majmoknak, isten ments, de nyilván el fogunk érni arra a szintre is, amikor már lesznek ilyen főcímek is, mint a: „Pachmann Péter, aki megcsalta a párját…” aztán „Ambrus Marcsi, akit az ex-férje Pachmann Péter csalt meg…”. Tehát, eszükbe sem jut inkább, azt a vonalat tudatosítani az olvasókban, ahol komoly eredményeket értek el az aktuális áldozatok. Pachmann Péter például híradós meg kommunikációs szakember, meg tanár, meg kommunikátor, meg regényíró, meg apa meg stb. Egy halom pozitív jelző van az épp aktuális címlapszenzációjukhoz, nem értem tehát, hogy miért kell még az olvasók agyát is ilyen moslékkal kimosni s azt tudatosítani, ezekről az emberekről, hogy nyilván semmi bajuk, gondjuk nincs az életben, azért hibáznak. De ugyanez mondható el, bárkiről. Ambrus Marcsiról is, aki ugye nem főállásban Pachmann áldozata hanem, fotós, mediátor és anya. Egyébként, mindenfajta elfogultság nélkül mondhatom, hogy ha másra nem is volt jó ez a kizsarolt szenzációhajhász botrány, akkor arra mindenképp, hogy pozitív példát mutatnak mindenkinek a civilizált viselkedés kapcsán. Válni lehet így is. Nem csak kígyót – békát ordibálva a másikra. Nem csak úgy, hogy tudatosan mérgezik a felek egymásban a közös és kellemes emlékeiket. Mint, ahogy a felhozott példa is mutatja, a válás nem mindig azért következik be, mert a felek már nem szeretik egymást. Van mikor csupán az igények azok amik, változnak. Léteznek persze az egyetemes és klasszikus értelemben vett válásban is automatizmusok. Egyfajta törvényszerűen bekövetkező reakciórendszer. Ilyen például, hogy a megcsalt nők automatikusan szidni, becsmérelni kezdik azt, aki a mellettük lévő férfit elcsábította. (Már, ha valóban elcsábítás történt.) Ilyenkor mindig automatikusan jelentkeznek a tipikus „Egy ilyenre cseréltél le?!” felháborodások. Pedig itt ez már rég nem a külsősségeken múlik a dolog. Az igényeken sokkal jobban! A megcsalt nő viszont abszolút nem gondol ebbe bele. Számára a legfontosabbak a saját sérelmei. Ő lett megalázva, Ő lett kihasználva, Ő lett megcsalva, becsapva és épp ezért most mindenki más bekaphatja! Hibás reakció! A bekövetkezett megcsalásnak is kis millió formája létezik. Egy hirtelen felindulásból elkövetett aktus össze sem hasonlítható a folytatólagosan ápolt titkos viszonnyal. Még akkor sem, ha az is csak a szexről szól. A megcsalást mindig valami hiányának pótlása motiválja. Nem feltétlenül a szex ez a hiány. (Bár, a véleményem az, hogy akik a párjukat / férjüket különböző kis hülyeségek miatt szex megvonással szankcionálják, azok kifejezetten megérdemlik, hogy megcsalják őket! Ugyanez a véleményem a röhejes „fáj a fejem…a korunkbeliek már nem csinálják olyan sokszor…stb” típusú kifogások alkalmazását tekintve is!) Ha ezen problémák a médiában ismerős arcok háza táján is feltűnnek, belőlük természetesen egyértelmű, hogy célpont lesz. Mert, minden hülye azt hiszi, hogy az ismert emberek nem hibáznak, nincsenek szükségleteik. Emlékszem egyszer még Szolnokon összefutottam Marsi Anikóval. Egy sorban álltunk egy hipermarketben. Az előttem állók előtt állt. Láttam, ahogy a két középkorú nő összesúg Anikó háta mögött: „-Nézd a kosarát! Úristen, ez is vesz tampont!” Hangosan felnevettem. Hát, a Blikkféle napilapok épp ezt a jelenséget próbálják mesterségesen erősíteni és életben tartani. Álmuk, hogy mész az utcán és az újságárusnál meglátod a címlapjukat, hogy például: „Bódy Szilvi bugyit vett magának!” vagy mondjuk, hogy: „Dukai Regina szerelmes!” és akkor benned elementáris erővel robban fel a döbbenet: Úristen! Bódy Szilvi hord bugyiiit?! Na neee! Vagy, hogy: Dukai Regina tud szerelmes is lenni?! Na, gyorsan megveszem az újságot, és jól kiolvasom belőle, hogy képes erre a különleges képességre egy ilyen énekesnő – modellnő! Dukai Regina az X-men! Elképesztő…

Alaposan elferdült már az értékítélet,

Hiába nézed, mégis tévesen ítéled.

Nos, úgy tűnik beigazolódni, látszik a két újdonsült Anti – rajongómról elterjedt tézis: Csak a pofájuk jár, az sem jó helyen! Mert bár, megadtam a számomat, hogy élhessenek a szólásszabadságuk jogával, de nem igazán mertek. Egészen konkrétan egyik sem mert felhívni. Arra természetesen gondolni sem mertem arra, hogy majd bátran vállalnák a nevüket, hangjukat, telefonszámukat (az arcukat tuti nem), de még csak rejtett számról sem merték eldalolni, hogy mi is nyomja a bögyüket. Nyilván, mert maguk sem tudják, csak egyszerűen nincs jobb dolguk. Sokan megkerestek az ügy kapcsán, és mindnek ugyanazt mondtam: Tudom kik ezek, de nem érdekel igazán, hogy azt csinálják amit. Nyilván az olvasottságra hajtanak szegénykék. Meg arra az elméletre, hogy őket majd biztos emberek ezrei olvassák, és hatalmas megdöbbenéseket okoznak a rólam megtudott „titkos adatokkal” (ez azért röhej) meg kompromittáló anyagokkal. A terv több sebből vérzik, mert bár őket tényleg olvasta már eddig összesen legalább 30 ember (engem percenként olvasnak ennyien idióták) mégsem igazán sikerül vele a nagy tömegek érdeklődését lekötni. A belinkelt videói is tök „véletlenül” letörlődött. De, mikor még nem ilyen szánalmas kis Anti – rajongói blogba volt beillesztve hanem, fő műsoridőben ment le, az után se érdekelt senkit. Egyetlen telefonhívást kaptam az ügy kapcsán, az egyik olvasómtól, hogy ferdén állt a nyakkendőm. Akik ugyanis valóban ismernek, pontosan ismerték a történetet és a mínuszban kilengő valóságtartalmát. Szóval, ennyit Rólatok drágáim. Egy barátom szerint titeket csak azért olvastak eddig már majdnem 31-en, mert az én naplómban utalásokat találtak a létezéseitekre. Meg mert máshogy ugye nem tudjátok felhívni magatokra a figyelmet, csak ha az írásomhoz firkáltok baromságokat. Hát, ennek most vége drágáim. Ez volt ugyanis az utolsó, hogy említésre méltattalak itt benneteket. Az élet persze nem áll meg tehát, nyugodtan folytassátok csak az erőfeszítéseiteket, ha ekkora fölösleges energiátok van. Értelme természetesen nincs, de nem kezdem ezt el inkább magyarázni a magatok fajtáknak.

Réges rég ki kellett volna nőnünk,

De az idő képtelen elvenni tőlünk.

Néhány napja olvastam, hogy ellopták egy német kalóz vezér koponyáját. Hát, ez valami félelmetes! Azon gondolkoztam, hogy vajon mi lehetett a motiváció? Jól fog kinézni a TV tetején vagy megy a tapéta színéhez vagy mi? Tavaly egy egész koporsót csórtak el szorgalmas magyar tolvajok. De hallottam már olyat is, hogy komplett kék bálnát csentek el „hivatalos” és törvényes bálnavadász hajókról. Egy ilyet mondjuk, úgy megnéznék. Volt 150 tonnás halacska, nincs! (és igen, tudom, hogy a bálna emlős) Valami félelmetes, hogy az ember mi mindenre képes! Ma hallottam, a rádióba, ahogy Kaba és Debrecen között késnek a vonatok, mert sínpótlás folyik, ugyanis az éjjel elloptak egy darabot. Én, már a rézlopásnál el szoktam veszteni a fonalat, de ez azért már durva. A következő szint, gondolom, hogy komplett vonatvagonokat, aztán meg szerelvényeket lopnak. Teszem fel, mész mondjuk valami IC-vel Szegedre és egyszer csak hopp: A vonat emelkedni kezd, és máris el lettél lopva vonatostól, kalauzostól együtt! Egyszer volt egy Európa Expressz című örökbecsű korszakalkotó magyar film, ahol bolond terroristák átvették az uralmat egy vonaton és pénzt követeltek. Dobó Kata jót domborít benne. De könyörgöm, abban legalább csak a színészek voltak magyarok és a történet szerint a rosszfiúk ukránok vagy románok. Még ott is, még az ilyen mesébe is a magyarok voltak a jó fejek. A mai jelenünk viszont, már teljesen más. Félix barátomat idézve: Le van betonozva? Nincs? Akkor ellopható!

Itt a balkán sarkán szédítő dolgok születnek,
üveg topánka helyett néhol üvegzseb.
Minden szinten, haver eltűnik szinte minden.
Mi a legjobb ajánlat? Persze hogy az ingyen.
Lopnak olajat vagy vesét, üzletember kedvesét,
fénysorompó, akkumulátor, vagonokat vagy zenét.
De szép, mindenki elveszti az eszét,
A megélhetésért, kell egy fenét.
Mindenki cselez-cselez,

Hogy úgy majd előnyt szerez!
De bezzeg amikor rossz vége lesz,
Egy életre ez: Megbélyegez!

Azt mondják:
"Akár a Jennifer, na ugyanúgy lop-ez!"

EZT

OLVASD

HA

MERED

!

KLIKK IDE