Ismét bekövetkezett: Valakit megihlettem..verset írt rólam/hozzám!

Lakatzamat

Tudod egy ideje már figyellek Téged,
És naplózom az összes szemétséged!
De, ahogy beleástam magam a sárba,
Rátaláltam az indokaidra a láthatárba!
Megértettem végre mit mire is értesz,
De önámítás csupán, kapjál már észhez!

Boldogságra vágysz, de nem tudod mi az,
Most ezért vagy ennyire kibaszottul pimasz?!
Tényleg emiatt hiszed, hogy ellened a világ,
Mert nem értenek meg a kétszínű matricák?!
Attól még nem leszel házas meg boldog,
Hogy harminc évesen a tiniket oltod!

Átérzem haver, ahogy a fájdalmad nyomod,
Tudom nem volt egyszerű a gyerekkorod!
A lelkedbe hatalmas krátereket vájtak,
És biztos, hogy nem csak a pofonok fájtak.
De a szüleid emlékét inkább tovább ne rombold,
Bár ők nem téged akartak csupán a szocpolt!

Nem jó irányba haladsz, nem ott van a kapu,
A bolondok számára a logika csak tabu.
De a hülyék fejébe az észt ne nyomozd,
Ezek pont benned látják a fő gonoszt!
Ezek jól megmondják, hogy kit ne szeress,
De az ilyen nagyokosokon inkább csak nevess!

Sokáig azt hittem, hogy a Lakat közellenség,
Pedig csak azt várja, hogy Őt is megölelhessék.
Én is azt gondoltam, hogy egy elmebeteg állat,
De mégis minden rímében az ellenkezés áthat.
Mert valahogy mégis Ő lett a közöny legyőzője,
Az álmaink s a titkaink beszólogatós őrzője...


(Denise)