Mint, a jég…

Hova fúj ez a szél, hova megy ez a lány,

Ez az út mit ígér, Ő sem tudja talán.

Hova tűnt, az a fény, hol a gyönyörű báj,

Az a szív, ami meleget ontana rám?

Hatalmas kör alakú ágy, egész tűrhető a hely,

Igazi szerelmi fészek, egy külvárosi motel.

Olyan még minden, mikor itt voltál,

Karomba fogtalak nem rég, mégis elhagytál.

Egyetlen fénykép, néhány kedves szó,

Amit búcsúnak hagytál: „Hidd el így lesz jó!”

De miért ilyen gyorsan, ilyen hirtelen,

Felfogni az agyam tudom képtelen.

Megláttam benned, mind azt a fényt,

Kihívó bájad mögött azt a tiszta lényt.

Aki csak Te voltál, ahonnan indultál,

De túl sok volt a csalódás, így eldobtál.

Kihűlt bennem minden a szeretet, a jó

Milyen gyönyörű test, itt minden kapható.

Lehet, hogy többet érsz, de erről nem beszélsz,

Hogy szerelem nélkül baby, mennyit érsz.

Sztori egy lányról, kinek szíve, mint a jég,

De nem volt ez így mindig, hiszen nem is olyan rég,

Mikor még maga mögött maradt a nagy szülői ház,

Szemében csillogott a kaland és hajtotta a vágy.

A nagyváros a fények, igen ez minden kell,

De ha túl nagy ez a lendület az nem jó jel.

Egyedül olyan kicsinek tűnik ez a város,

Tudod mi vár rá: Lehet, hogy semmit se látott.

Csak kézről-kézre járt, mindig a jóra várt,

Gondolom világos, hogy szerelemet, azt nem talált.

Mindegy, a sok közül ekkor jöttem én,

Nekem ő olyan, mint egy angyal, Ő a tiszta fény.

De még arra sem volt időm, hogy elmondanám,

Mire eljött az a reggel, csendben elment a lány.

Talán eltűnt végleg, hova sodorja a szél,

Lehet a szerelem forró, ha szíve, még jég.

Közel van a meleg, és közel van a fény,

De a szíve még mindig jég…

-lakat-

(Danka Annamari emlékére…)