Azt mondják az okosok, hogy a kezdet az nehéz,

A dolgok legeslegelején mindegyik csaj lenéz.

Nem érzem megfelelően pontosnak az előző írásomat ezért a most következő sorok, amolyan kiegészítésként fogadhatók el.

Már nagyon régóta foglalkoztat a férfi-női kapcsolatok tartalmisága. Költők ezrei próbálták már megfejteni életünk legbonyolultabb ördöglakatját. Eddig még senkinek sem sikerült logikus magyarázatot találni arra, hogy milyen kémiai (vagy biológiai) folyamatok végbemenetelének következménye az ellenkező neműek közötti szimpátia. Persze, az eddig kitalált leglogikusabb magyarázatféleség erre az a négy szóból álló mondat, amit az antropológusok mondogatnak: Az ember, társas lény. Hát, ez az: De, milyen szempontok szerint választ társat? Mert, ha ezért nem felelne külön valamilyen ösztön vagy beidegződés, akkor a hímek gyakorlatilag bárkit megmásznának gondolkozás nélkül. Nos, igen tudom, hogy vannak is ilyen állatok egy halommal, de én most a szűk értelmiségi réteg párválasztási szokásaira gondolok leginkább. Én máig emlékszem arra a korszakomra, mikor először tetszett meg valaki annyira az ellenkező neműek közül, hogy szinte ellenállhatatlan kényszert éreztem arra, hogy valamilyen módon közeledni próbáljak felé. Már tininek sem voltam egy Matyó hímzés, így arra nem építhettem, hogy oda megyek, és majd jól kivillantom a kockás hasamat, aminek egyenes arányos következményeként a bugyik maguktól menekülnek le a célpontjaimról. Arról nem is beszélve, hogy én nem olyan csajokra buktam már kezdőként, sem akiket pusztán azzal be lehetett volna cserkészni, hogy valaki egyszerűen jóképű. Jóképű fejem tehát már akkor sem volt „csak” jó ízlésem. Pechemre ugyanis sikerült mindig a környék legnagyobb bombázóiba belezuhannom. S nálam már a puszta szimpátiai is sokkal intenzívebben jelentkezett, mint ahogyan normális lett volna. Képes lettem volna simán meghalni azokért, akik csak egy picit is tetszettek. (Néhányszor aztán majdnem sikerült is…) Mivel a sulinkba járó sznob újgazdagok és csóró parasztok között elég széles és mély volt a szakadék, így mindenki a saját módszereivel próbálta áthidalni a szociális elszigeteltséget. Volt például köztünk egy Molnár „PitBull” Gábor nevű emberke aki, bár legalább annyira ronda volt, mint én viszont álomszépen rajzolt. Elképesztő volt komolyan. Képes volt bárkit futtában lerajzolni úgy, hogy néha a mű élet hűbbre sikerült, mint maga a múzsa. Ragadtak is rá a nők rendesen. Egy-egy szünetben 7-8 bombázó várta a tanterem előtt. Az én fejem meg forrt a méregtől, hogy ilyen sikerei vannak egy ilyen bolondnak. Zsolti barátommal, aki akkor még nem annyira volt csajozós korszakában, el is határoztuk, hogy egyszerűen eltesszük a láb alól. Aztán azért mert egyszer maga elé engedett a menzán kegyelmet kapott és csak egy nagyobb verés volt kitűzve a fejére. Később ez is el lett törölve, mikor teljesen egyértelművé vált, hogy nem jelent veszélyt a mi vadászterületünkre. Ugyanis szerelmet vallott: Nekem. Miután felépültem a sokkból, elkezdtem kidolgozni a saját csajozási metodikámat. Hát, nehogy már lemaradjak az egyedfejlődésben a magam 13 évével. Így hát, én is, mint mindannyian az órán történő levelezéssel kezdtem a tetszetősebb lányok puhítását. Minden nagyon jól ment, egészen addig, míg fel nem ismertem, hogy a forró flörtök, csak a levelezésben működnek. A szünetben pont ugyanúgy nem mertünk szólni egymáshoz, mint a levelezés előtt. Aztán próbáltam a csak úgy spontán szóba elegyedünk stílust a szünetekben, de mindenki hülyének nézett. Pillanatok alatt tettem nevetségessé magam s egy ideig „beszélgetős gyerek” néven csúfoltak. Pedig itt még nem is a csajozás mikéntje vezérelt. Egyszerűen csak magányos voltam és jó lett volna, ha valaki rám is kíváncsi néha, és tőlem is megkérdezik, hogy jól vagyok-e. A sorozatos kudarcaimnak az első irodalmi versenyem diadala vetett véget. Egy csapásra híres lettem, tele volt a nevemmel az iskola faliújsága és a szuperinfóra keresztelt megyei hetilap. Be is indult a gépezet és néhány héten belül versíró gyárként születtem újra. Ekkor kezdtem elérni az addig csak félte dédelgetett álmaimat. Szóba álltak velem a lányok. Kinyílt tehát, egy kapu. E kapun keresztül pedig gyakorlatilag bárkit és bármit elértem a verseim által. Annyira, hogy volt aki, egyszerűen ellopta a füzetemet, amiben a rímeket gyűjtöttem. Fegyvernek hitte a saját sikerei ellen…

Középút nincs, így hát ciki az érzés,

Meghátrálnál, de nagy a kísértés.

Sokáig hittem, hogy a legnagyobb kudarc, a legmélyebb fájdalmat a közeledésem visszautasítása okozza majd. Aztán egyszer csak olyan erővel kaptam a kijózanító pofont az élettől, hogy csak pislogtam kábán utána. A versíró gyáram már annyira jól ment, hogy hetente 25-30 szerelmes verset osztottam szét a legújabb kinézett prédáim között. Mindenkinek nagyon tetszett, nagyon népszerű voltam, de természetesen folytatás sosem volt. Kicsit olyan jelenség volt ez, mintha egy bárban szétosztottam volna a névjegyeimet a legjobb csajok között. Mindegyik megjegyzett, a következő találkozáskor is mosolyogva emlékeztek rám, de soha egyikük sem gondolt rám esetleges potenciális szerelemként. Míg egyszer váratlan dolog történt: Szerelmes levelet kaptam. Életem első szerelmes levelét, igazi hatalmas piros szívekkel. És nem én írtam! A hölgyet Annamáriának hívták és azt hiszem olyan fél évig kerülgettük egymást miután Zsolti barátom kihasználva a tüdőgyulladásom miatti haldoklásomat le is csapta a kezemről. E példa is hűen bizonyítja, hogy a férfi az összes létező etikai, erkölcsi törvényt képes átlépni, ha Nőről és szexről van szó. És manapság már erről szól szinte minden. Komplett TV műsorok épülnek a férfi-nő közti kapcsolat szélsősségeire. Példának okáért 11 éve másról sem szól a Mónika Show csak arról, hogy ki kivel csalta meg a kicsodáját.

Hatalmába kerített az ágy,

S most már tudod: Nagy úr a vágy.

A nők többsége szerint minden férfi ugyanazt akarja. Ugyanazt az egyet: Dugni. És nem is tévednek túl sokat. Tévedni természetesen tévednek, csak nem akkorát, mint azt a férfiak gondolják. Nekünk, férfiaknak kicsit más az ösztönrendszerünk, mint a Nőknek. Míg a Nőknél a három legfontosabb ösztön: Az életben maradás ösztöne, A shoppingolás ösztöne, majd pedig az anyaság ösztöne. (Az idő előrehaladtával az utolsó két ösztön rendszerint felcserélődik…) Ezzel szemben a férfiaknál az első az életben maradás ösztöne, a második a fajfenntartás ösztöne s a harmadik a meccsnézés ösztöne. Ennek értelmében tehát, ha a Nő, nem küzd épp az életéért akkor logikus módon a második lép életbe a fontossági sorrendben: Vásárol tehát. Pont, ahogyan, ha a férfinek sem kell épp a saját életéért küzdenie, akkor minden szabad percében azon van, hogy önmagát minél többször, minél több féle női egyed segítségével reprodukálja. Ez az egyik legprimitívebb ösztöni beidegződés. Már csak ennek is köszönhető az, hogy mindent és mindenkit a szex irányít. Pár szemfüles idióta kapva kapott is az alkalmon és ezt az öngerjesztő folyamatot a férfiak ellen fordította: Megszületik a pornó. Ez a műfaj pedig már olyan szélsőséges határokon lavírozgat, ahol már az emberi tényező nagyon régen csak annyiban nyilvánul meg, hogy emberek adnak pénzt embereknek. De amiért adják, annak már abszolút semmi humán származéka nincs. A szex tökéletes megcsúfolása. Ma már komplett iparág fejlődött ki azzal a szándékkal, hogy az önmagukban kedvet érzett megfelelő önképzavarban vergődő szex iparban dolgozó üdvöskéket pornós ribancokká operálják. Hét-nyolcszáz köbcentis implantátumokat varratnak magukba abban a hitben, hogy az ilyen szélsőségek majd több pénzhez segítik őket. El sem tudom képzelni azt, hogy az ilyen nők milyen lelkivilággal járnak-kelnek köztünk. Azt viszont pontosan tudom, hogy a szerelemről fogalmuk nincs. Arról mikor valakit sokkal jobban szeretünk, önmagunknál is…