/ Bruce Wayne /

Tagadhatatlanul nyár van. A magyar ember meg köztudottan bolond: Ha tél van, azért nyavalyog, hogy hideg van – ahogy olyankor kell – ha pedig nyár van, azért hisztizik, mert meleg van – ahogy nyáron kell, hogy legyen. Úgy ráférne már erre a népre egy kiadós tömegkatasztrófa, ahol meghal legalább 100 – 150 ember, ártatlan ember. Talán akkor felébrednének és képesek lennének örülni annak, hogy élnek…

Minden 4. ismerősöm Facebook-os üzenő falán vagy a melegről nyafog, vagy pedig valami Balaton parton készült alibi fotón vigyorog. Arról a Balatonról, ami télen eszükbe sem jut. S mit csinálok én?! Ülök az ágyon, magamra irányított ventilátorral és totálisan bejegelt műtéti heggel, miközben egyik szemem a monitoromon, a másik pedig a Muzsika TV-n. Igen, már az első ilyen témájú bejegyzésem után éreztem, hogy még nem merítettem ki teljesen a gagyiság témáját. S mivel maradtak még bennem kimondatlan gondolatok, rátok zúdítom most a téma 2. részét. A különbség ezúttal az lesz, hogy nem csak a gagyi színpadi produkciókról fogok írni, de egy – egy közösségi magatartás igénytelen mivoltáról is. Na, de…menjünk szépen sorban!

"Nevetni könnyebb, mint megérteni, amin nevetünk…"

/ Lakat – A titkok őrzője /

Szóval, legutóbb ott hagytam abba, hogy milyen gáz is az, amikor a régen elavult előadók, képtelenek tartani a fordulatszámot a technika és a zenei irányzatok fejlődésével, vagy változásával – hisz a fejlődés olykor nem is valósul meg, csupán egyfajta műfaji változás megy végbe. Pedig valójában nem is Ők a gagyik hanem, a közönségük, akik beérik az ilyes sekélyes minőségű valamivel. Hiszen, ha le tudnék élni egy életet úgy, hogy mindössze egy dalt (vagy egy annak látszó valamit) playback-elgetek, valószínűleg simán le is élnék. Már, ha ugye nem ilyen lennék, amilyen vagyok, ha nem vágynék mindig többre, mint amire valaha is képes leszek. Azt hiszem, úgy a 90’-es évek közepétől kezdve kezdett ciki lenni a play back. Addig olyan emberek is lazán jártak ezzel a "technikával" haknizni, akikről ma már elképzelni sem tudnánk: Ákos, Geszti, Pataky, stb. Ma már azonban a kollektív sznobbá válás martalékaivá váltak és olyan undorral és közönnyel nyilvánulnak meg a témáról, mintha Őket soha az életben nem tartotta volna el ez az előadói műfaj. Mostanra ott tartunk, hogy bizonyos énekesek, formációk, együttesek már gyakorlatilag csak erre a műfajra lettek létrehozva. Annak ideje ugye ez csak egyfajta ugródeszka volt, míg annyi profitot ki nem sajtoltak belőle, hogy képesek legyenek valami nagyobb helyet kibérelni egy egész estés koncertre – ami, ott aztán hivatalosan is igazi zenészekké avatta őket. Ma azonban már csak a legritkább esetben történik ilyesmi. Tényleg, szinte csak tévedésből. Egyszerűen eltűnt a fejlődés iránti vágy. Nem akarnak koncertet – lehet, ki sem bírnák. Mert a koncerthez pénz kell, rengeteg ember összehangolt munkája, és végül, de nem utolsó sorban, egy csomó dal. Lehetőleg másfél, 2 órányi…lehetőleg slágerek! Sőt: Kizárólag slágerek! Mert míg egy előadó nem emelkedik Ákos vagy Pataky féle szintre – akik, már ha gyerekmondókákat adnának elő, akkor is teltházas koncertet produkálna pusztán a nevük, mint márkanév – addig bizony a közönségért és annak szeretetéért, figyelméért kőkeményen dolgozni kell. A mostanában látott előadók a Muzsika TV-n nagyobb fele, ilyen. Amatőr, tehetségtelen, dilettáns. Ilyen például a gyakorlatilag 9 percenkként leadott Rony nevű előadó, akire pontosan emlékszem, amikor berobbant a zenei világba azzal az egyetlen "Még sohasem" című dalával amit, még 2005-ben dolgozott fel valaki neki. Saját dalai nincsenek. Ő is egyfajta élősködő, aki mások dalainak feldolgozásával haknizik. Az ilyeneket abszolút nem tartom nem csak énekeseknek, de még előadóknak sem. Ugyanilyen az a Sárközi Anita is, akit sokan csak "Anita" művésznéven ismernek, aki szintén nem tett mást, csak jól áthangszereltetett néhány Demjén Ferenc slágert. De ebbe a kasztba tartozik a Tilinger Attila is, akinek "Házibuli Attilával" nevű műsora van. Neki mondjuk, van 1 – 2 saját dala, de ha azt énekli, ha valami feldolgozást, mindkét esetben azonnal elkapcsolok és egy kiadós torokgyulladásáért imádkozom. És tudnám még folytatni a sort a végtelenségig, mert rengeteg ilyen gagyi van, akik a jól megírt, jól felénekelt nagy elődeik dalairól próbálják lehúzni az utolsó bőrt is. Aztán van egy másik előadói típus – alfaj – ebben a hakni világban, kiket az ember sokkal szívesebben hallgat, mint az előbbieket…csak a nézésükkel vannak problémák. Azonnal kifejtem! Ilyen például a Desperado nevű Debreceni trió, akiknek – véleményem szerint – zseniálisan jó dalaik vannak! Tényleg nagyon jók! Szöveg centrikusak, nem értelmetlen ökörségekről énekelnek, és a zenei háttér és jól kitalált, harmonizáló. Igényes, letisztult popzene. S igen, akár még haknira is tökéletesen alkalmasak lennének és még csak meg sem haragudnék érte, hiszen elég bulizósak a dalaik…de az ég szerelmére…egy elektronikus popzene haknijának előadásában ne táncikáljon már az énekesnő mellett az együttes 2 másik tagja…akusztikus gitárokkal a nyakukban, mikor még csak a zenéjükben sem használtak soha az életben ilyesmit! Ilyen elven akár furulyázhatnának is ott a színpadon. Vér ciki komolyan! Mintha mondjuk a Mága Zoltán tangóharmonikával parádézna! Ne már… S, nem Ők az egyetlenek, akik olyan kiegészítőket használnak a színpadon, amikhez az életbe közük sem volt soha.

"Ha valamiben jó vagy, ne csináld ingyen!"

/ Joker /

A gagyik közt is vannak azonban kevéssé gagyik. Olyanok, akiket nézek, és nem az érdekel, hogy mit énekelnek, mit adnak elő hanem, hogy ezek mit keresek ezek között a gagyik között ezen a csatornán?! Így vagyok a már említett Mága Zoltánnal is, aki gyakorlatilag egy hegedűművész, teltházas, több milliós költségvetésű újévi koncerteket ad tehát, majdnem biztos, hogy nem szorul arra, hogy az Mc. Hawer és a Teknő-vel lépjen fel egy színpadon. Szintén meg nem értett kakukktojás Varga Miklós jelenléte, aki minden gond nélkül énekel Baby Gagyi közönségének úgy, hogy a 99%-a a közönségnek még csak nem is érti, hogy szegény Mr. Véneurópa miről is énekel. Bódi Guszti és a (már nem Nagyecsedi) fekete szemek is elég gyakran vendégeskedik itt. Őket egy bizonyos pontig értem, mert a dalaik tényleg a maximum 17-es IQ-val rendelkezőknek szólnak, és tényleg világválság lenne, ha nem énekelnék el naponta 9 haknin az Aranyesőt vagy az "Áccálári bombá"-t. (Sőt, manapság már musicaleket is énekelnek bakker!) Viszont velük is ugyanaz a kakukktojás, hogy az Ő gázsijukat is simán kifizeti egy ilyen Muzsika TV?! Most ez komoly?! Tök egyértelmű, hogy megkérik rendesen az árukat (Mága Zoltánról nem is beszélve!) és egy ilyen kis költségvetésű szinte kezdő TV csatorna, ezeknek lazán ki perkál több százezret?! Hát, egy tisztességes wis-ük nincs a Muzsika TV-seknek! (Wis: műsorok előtti animatrikus effekt) Az egész csatorna arculatát egyetlen délután alatt dobta össze valami unatkozó grafikus. Semmi saját szignál, semmi eredeti ötlet, csak különböző helyekről összelopott adalékok.

"Egy elme cél nélkül sötét helyekre téved."

/ Seeping Dogs /

A gagyiság következő szintje arról fog szólni, amikor egy hatalommal és döntési joggal felruházott ember lusta tenni a dolgát…vagy épp nem lusta, csak nem nagyon érti szerencsétlen, hogy mi is az Ő feladata. Ilyenek például a különböző oldalak rendszergazdái, moderátorai. A kettő egyébként gyakran ugyanaz. A moderátorokkal nekem rendszeresen meggyűlik a bajom. Én nem csípem, ha lusták, Ők nem csípik, ha ezzel szembesítik őket. Pláne, akkor, ha ezt egy nem moderátor tehát, egy közönséges földi halandó teszi. Annak idején rendszeresen voltak konfliktusaim ezekkel a lángészekkel. A többséget nem nagyon érdeklik az internetes igazságtalanságok. Engem érdekelnek. Pláne, ha igazam van. Az a típus vagyok, aki lazán neki megy nyilvánosan is akár az adott oldal atya úristenének is, ha kell. Mindezt úgy, hogy pontosan tudom: Nem lehet igazam. A moderátorok 99%-a sosem ismerné be, hogy nincs igaza. Soha. A dilettánsság felsőfoka. Amikor pusztán az ego lép a logikus döntések helyére. Egyetlen egyszer volt olyanban részem, amikor egy moderátor megkeresett és igazat adott valami olyasmiben, ahol bíráltam a munkájának minőségét. Ez pedig a hírhedt Freelove.hu oldal volt. Meg is lepett a dolog. Sokkolt egyenesen. Nem nagyon tapasztaltam még addig igazságos, felhasználóbarát, felnőtt magatartást ezeken a posztokon elhelyezett emberektől. Nagyon ritka az, amikor egy moderátor felismeri, hogy nincs igaza s mindezt nem rest akár nyilvánosan is felvállalni. Számomra a moderátort valójában ez teszi emberivé. Ennek hiányában nem más csupán egy üres hatalom, amit se szeretni, se tisztelni nem lehet. A vicces, hogy mindkettőt el szokták várni a hülyék. Na, de nézzük, most a két legemlékezetesebb moderátorral történő összecsapásomat. Az első már jó régen történt…úgy 2004 körül. Létezett egy oldal, a baratikor.com, ahol a tökéletesen megtervezett és gyakorlatilag teljesen kamu reklámkampányuk miatt, hozzám hasonlóan több ezren regisztráltunk. Azt ígérték, hogy aki regisztrál hozzájuk, az ingyen küldhet korlátlan számú sms-t, bármilyen szolgáltató felé. Sőt, akár külföldre is! Akkoriban, 2004-ben, ez még nagyon új és nagyon nagy dolognak számított! Egy weboldal, ahol ingyen küldhetsz sms-t, csak úgy?! IGEN! A bibi csak ott volt, hogy nem lehetett ám csak úgy regisztrálni! Meghívó kellett hozzá! (Az ilyen csak meghívás alapon működő weboldalak mindig nagyon gyanúsak! Gondoljatok csak bele, hogy miért ragaszkodnak ehhez a regisztrálási módhoz…) Szóval, jó gyorsan kaptam 10 – 15 meghívót a már akkor eléggé nagy olvasottságot magáénak tudó blogom olvasóitól. Beregisztráltam. S bár, ez egy közösségi oldalnak nevezteti magát, közösség az nincs. Sőt: Ingyen sms sem volt. Az csak a beetetés részét képezte. Eltelt 1 – 2 hónap s az ember azt vette észre, hogy szép lassan, minden kezdett fizetőssé válni az oldalon. De az egyik napról a másikra. Mindenfajta előzetes figyelmeztetés vagy bejelentés nélkül. Egyre többen nehezményezték ezt. Engem nem érdekelt. A blogom biztonsági másolataként használtam az oldalt. Nem vettem részt a közösségi életben, csak ha volt új blog bejegyzésem, azt feltettem oda is. Kis idő elteltével ott is kialakult egy kemény mag, ami 150 – 200 rendszeres tagból állt, akik olvasták, véleményezték, s amin a legjobban meglepődtem: terjesztették ( ! ) az írásaimat. Jó gyorsan, jó népszerű lettem. Aztán történt valami… Mielőtt ezt leírnám, fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem hiszek a cenzúrált moderációban. Ha valaki nyilvánosságra hozza az alkotását, akkor igenis legyen felkészülve arra, hogy bizony kap majd hideget – meleget. Épp ezért én általában nem moderálok. Se a verseim, se az írásaim kommentjeit sem. (Ha mégis, akkor az egyértelmű, hogy rosszindulatú, obszcén megnyilvánulás…de, csak mert valakinek nem tetszik, és ezt leírja, azt nem.) Szóval, történt egyszer, hogy arra lettem figyelmes, hogy egy Bence Ferencné nevű tag, folyamatosan kritizál, bírál, becsmérel a kommentjeiben. Ráhagytam. Joga van kifejezni a nem tetszését. Ez így ment pár hétig. Gondoltam, majd felnő, vagy megunja és befejezi. Rosszul gondoltam. Az unatkozó nyugdíjas rém a személyemet kezdte támadni majd pedig olyanokkal vádolt, hogy valójában ezek nem is az én verseim hanem, biztosan híres költőktől lopom őket, mint Arany János, Csokonai, stb. Mosolyogtam. Még tetszett is titkon… A többi olvasóm viszont már dühöngött és követelték, hogy vagy mutasson bizonyítékokat vagy kussoljon. Egyiket sem tudta produkálni sajnos…viszont elkezdte most már támadni az olvasóimat is. Olyan szinten, hogy bárki, bármimhez kommentált, azonnal mindenféle náci kommunistának és kétes szexualitású embernek nevezte. Egy idő után már senki, nem mert kommentezni semmimet. Éreztem, itt az idő, a változás ideje. Megkerestem és megkérdeztem miért csinálja, mi ezzel a célja, amit látható módon nem nagyon tud elérni. Nem igazán adott rá választ. Szó szerint azt mondta, hogy nem tudja maga se, de irritálja, hogy az Ő blog bejegyzései alatt is arról beszélgetnek az Ő olvasói, hogy mit olvastak az én blogomba. Ezzel sem tudtam mit kezdeni. A helyzet azonban folytatódott és továbbra is mindenkire rátámadt, aki csak kapcsolatba lépett velem az írásaim kapcsán. Éreztem, hogy tennem kell valamit…elkezdtem tehát, törölni szép folyamatosan a kommentjeit. Olaj volt a tűzre. Másnapra 2 – 3 oldalnyi új fikázás várt válaszul tőle. Ekkor gondoltam, hogy én már ehhez kevés vagyok. Megkerestem hát, az oldal moderátorát. Átküldtem neki a teljes történetet, a kommentjeiről készült képekkel együtt és kértem, hogy segítsen megoldani a problémámat. A válasz meg is érkezett másnapra: Nem igaz, hogy ennyire gyerekesek vagyunk, oldjam meg egyedül! Kicsit rosszul esett. Kértem, hogy legalább legyen valami olyan funkció, hogy mielőtt elküldi a kommentet a felhasználó, előtte lehessen moderálni. Nem, ilyen nem lesz! S különben is Ő a rendszergizda és én ne is álmodjak ilyen jogosultságról. Na, jó, de engem zavar, hogy ilyeneket firkál az írásaim alá. Jött a zseniális megoldás: Akkor ne írjak! Ha nem írok, nem lesz mi alá irkálnia! Húú…erre, hogy nem gondoltam!? Bizarr módon, nem töröltem magam, ahogy ekkor minden normális felhasználó megtette volna hanem, próbáltam a magam módján megoldani a problémát. Nem sikerült. Annyira nem, hogy az egyik ilyen vitánk közepette azt mertem mondani – írni – az unatkozó, agyon iskolázott nyugdíjasnak, hogy ha ezt nem fejezi be, akkor a letépett karjaival fogom kiszúrni a szemeit. Feljelentett. Alig 1 hét múlva fegyveres rendőrök tartottak házkutatást nálam és lefoglalták a laptopomat, nekem a nagyon veszélyes bloggernek, aki halálosan megfenyegette az egyik olvasóját, aki jobban tudta fejből az összes veresemet, mint én magam. Közben letöröltem magam az oldalról – jobb később, mint soha – s ekkor újra megkeresetem az oldal moderátorát, hogy segítsen az eljárásban bizonyítani a dolgokat. Tehát, hogy szépen küldje nekem át a szerveren lévő levelezésünket, amit, vele és ezzel a Bence Ferencnével folytattam. Ismét elhajtott a francba. Nem érdekelte sem az igazság kiderítése, sem a bíróság, sem egyáltalán bármi más. Beidéztem tanúnak aztán a kihallgatásomkor. A kihallgatást végző vizsgálótiszt közölte, hogy ez inkább gyanúsítotti magatartás, mint tanúi. Ők tudják. Összesen 2 kihallgatáson voltam. Az elsőnél mondták, hogy fáradjak be Bicskére, mert szeretnének kihallgatni, mint tanút. Ez a laptopom lefoglalása után volt. Befáradtam. Ott aztán közölték, hogy "tartoznak egy vallomással" mert nem tanúként hanem, gyanúsítottként leszek kihallhatva. Király! A zsaruk és az igazmondás… Az alig 2 órás kínlódás után (mert ez nem kihallgatás volt: kínlódás) leküldtek az alagsorba rabosításra. Ujjlenyomat vétel, fényképkészítés. Mikor leértem a fiatal rendőr gyakorlatilag vihogva várt, hogy Ő már azért jó sok féle veszélyes bűnözőtől vett ujjlenyomatot, de ennyire veszélyes bloggertől – aki, interneten fenyegetőzik – még soha. Összehaverkodtunk. Annyira, hogy az ujjlenyomatvételt háromszor kellett megismételnünk, mert annyira röhögtünk mindketten, hogy elmosódtak a lenyomatok. A fényképezés pedig egyszerűen elfelejtődött. Volt viszont telefonszámcsere, meg "majd jelöllek Iwiw-en" meg röhögés. Félúton jártunk Pesten mikor rám telefonált, hogy vissza tudok-e még fordulni a fényképezés miatt. Nem tudtam. Soha többé. Az ügy vége az lett, hogy olyan fél év elteltével megcsörrent a telefonom majd egy Női hanggal a következő párbeszédet folytattam: - Igen, tessék! "Hányszor küldjem még ki a végzést magának, hogy átvegye?!" (ezt nem is értettem) – Na, először is, én X – Y vagyok, maga ki a franc?! "Jah, Dr. Kovács Mónika vagyok, a bíró! Én tárgyaltam az ügyét a fenyegetés ügyben!" – Micsoda?! Maga egy bíró és nem tanult meg köszönni?! Milyen tárgyalás?! Nem kaptam semmilyen idézést, hogy hova kell mennem! "-Jah, azt nem is fog, mer’ vannak ügyek, amikbe tárgyalás nélkül hoz ítéletet a bíróság. Maga megrovásban lett részesítve és a perköltséget 39.023Ft.-ot ki kell fizetnie!" (na, ez sokkolt) – Per nélkül, természetesen nincs perköltség sem! Rossz számot hívott! – majd letettem. Azóta se róla, se a Bence Ferencnéről nem hallottam… A másik történet sokkal rövidebb, de talán sokkal jobban kirajzolódik a moderátori gagyiság. Írói és vers kreátori munkásságom óta fent vagyok 2 – 3 amatőr művészeti portálon. Van köztük olyan, ahonnan már több ízben is ki lettem tiltva a moderátori "munkáról" – pontosabban annak hiányáról – szóló véleményem miatt. Alapból nem értem azt, hogy egy művészeti alkotást, hogyan lehet moderálni?! Ha én írok egy verset, hogy történhet olyan, hogy egy idegen, hozzá nem értő dilettáns ítélkezik felette, pusztán azért mert van egyfajta hatalma. Nem a kommunizmusban vagyunk! Illetve, lehet, hogy mégis. Ilyenkor szokott eszembe jutni egy politikus által naggyá tett mondat, mi szerint: "A komcsi nem vész el, csak átalakul!" A kommunizmusban hittek abban nagyon mélyen, hogy egy dal, egy vers, egy publikáció Mein Kampf féle szuggesztív erővel bír és képes akár országokat tönkretenni a népre tett hatásukkal. Ez az oldal tökéletesen így működik. A főmoderátor egy idióta, akinek fogalma sincs arról, hogy valójában miről is szól a moderátori munka. Szóval, ha bárki olyasmit gondol, tesz, ír, vagy rajzol ami, az Ő kényes és igen elavult ízlésének nem felel meg, azt automatikusan közellenségnek tekinti. A moderátori munka nem vitatható. Nincs szólásszabadság. Mindenki azonban lúzer, aki nem ugrik a fő moderátor legújabb fizetős hülyeségére. Szóval, nem egyszer húztam már ki a gyufát a véleményemmel annyira, hogy letörölt az oldalról. Miért mentem vissza akkor mégis újra és újra?! Ugyanazért amiért, Morfeusz is egyedül hitt Neoban: Mert nem lehet az igazságtalanság ennyire triviális, ennyire elfogadott…