2013. 04. 01.
Lakat - Vízió...
Lakat - Vízió...
A tükörben most már nem önmagam látom,
S a jelenem közönyén a pusztulás átnyom.
De megmarad utánam pár fagyos lábnyom,
A jobb jövő álma, hogy legyen mire vágynom.
Vesztésre állok most a saját háborúmban,
Bár nevelném a lelkem sokkal szigorúbban.
Hű társam lehetne most örömben s borúban,
S otthonra lelhetne egy ilyen középkorúban.
A testem elhasznált, megkopott és beteg,
Túl régóta él benne ez a durva szörnyeteg.
Túl régen telnek el ilyen kínok közt a hetek,
De egyszer még vajon egészséges leszek?!
Akkor beteg a test, ha beteg lett az elme,
De egy magamfajta vajon kit is érdekelne?!
Egy magamfajtához vajon kinek van türelme,
Kit érdekel a teste, a lelke, a szerelme?!
Testem fájdalmain a többség persze mulat,
Pedig könnyekre fakaszt minden mozdulat.
Csak gúnyol és kinevet ez a vidám alakulat,
Kiknek árnyék sem követi nyomon alakukat.
Kinyitom a szemem és a plafont látom
Az ébredés ténye most jéghidegen átfon.
Megkönnyebbül minden, ez csupán álom,
Álmodtam csupán a szörnyű kínhalálom.
S a jelenem közönyén a pusztulás átnyom.
De megmarad utánam pár fagyos lábnyom,
A jobb jövő álma, hogy legyen mire vágynom.
Vesztésre állok most a saját háborúmban,
Bár nevelném a lelkem sokkal szigorúbban.
Hű társam lehetne most örömben s borúban,
S otthonra lelhetne egy ilyen középkorúban.
A testem elhasznált, megkopott és beteg,
Túl régóta él benne ez a durva szörnyeteg.
Túl régen telnek el ilyen kínok közt a hetek,
De egyszer még vajon egészséges leszek?!
Akkor beteg a test, ha beteg lett az elme,
De egy magamfajta vajon kit is érdekelne?!
Egy magamfajtához vajon kinek van türelme,
Kit érdekel a teste, a lelke, a szerelme?!
Testem fájdalmain a többség persze mulat,
Pedig könnyekre fakaszt minden mozdulat.
Csak gúnyol és kinevet ez a vidám alakulat,
Kiknek árnyék sem követi nyomon alakukat.
Kinyitom a szemem és a plafont látom
Az ébredés ténye most jéghidegen átfon.
Megkönnyebbül minden, ez csupán álom,
Álmodtam csupán a szörnyű kínhalálom.
- lakat -
