Lakat - A divatvilág kis hercege (2013) / PRAE.HU BLOG

" Alapvetően a férfiak nem szeretnek nősülni, a nők viszont szeretnek férjhez menni. A nőnek arra van szüksége, hogy valahova tartozzon, a férfinak pedig szabadságra van szüksége. Minél több szabadságot kap egy férfi, annál jobban ragaszkodik a nőhöz. Ilyen egyszerű…" /Náray Tamás/

Nem szokták ilyen gyakran követni egymást a napló bejegyzéseim. Most viszont… Most viszont bámulom az Augusztus végi hőségben a dobozt és a távirányítóba kapaszkodva próbálok valami értelmeset találni. Létezik ugye az úgynevezett Story TV, amit én magam csak celeb szintetizátornak nevezek. Ritkán szoktam megtorpanni a borzasztó "impozáns" műsoraik közben. Szily Nóra "Őszintén" című műsorába azonban néha belenézek. Nagyon jól kérdez a Nóri s bár tudom, hogy a célja nem ez, de nagyon ravasz módon képes az adott celebről kialakított idiotizmust hatványozni. Mikor látom, hogy az Ő műsora megy, maradok az adott csatornán néhány percet és 2 – 3 kérdése után el tudom dönteni, hogy a vele szemben ülő közszereplő számomra érdekes-e vagy nem, megtudhatok-e új dolgokat Róla, vagy nem. Az igazság az, hogy valójában engem nem is ezek a közszereplők (ejtsd: celebek) érdekelnek. Sokkal inkább a Nórira tett hatásuk. Mikor például a VV Anikó a saját primitív butaságát a Nórinak "egyéniségnek" nevezte és ezt határozta meg annak, hogy az emberek miért tartják őt érdekesnek, Szily Nóra arcára kiült kiábrándult sokkoltsága minden nézettségi rekordot megdöntött aznap szerintem. Ezek a pillanatok azért jók, mert ezek a meghívott vendégek néha tényleg annyira buták és primitívek, hogy olykor már maga a műsorvezető is kiesik a saját semleges műsorvezetői szerepéből és olyan kérdésekre ragadtatja magát, amit szerintem egyetlen más műsorvezető sem merne. VV Anikó példája erre a legjobb példa, mikor a Nórit láthatóan elborzasztotta, hogy a szóban forgó celeb mindenét felhasználja arra, hogy magán tarthassa a média érdeklődését. Nóri ekkor megkérdezte: "Nem gondolod, hogy túl sok mindent oda adsz magadból, hogy nem marad semmid, mert mindennel azonnal rohansz az újságírókhoz?!" mire az Anikó nagyon intelligens válasza: "Nem! Miért gondolnám ezt?! Az embereknek ez kell! Az embereknek én, kellek! Én meg ebből élek, hogy érdekes vagyok!" Na, ekkor jött az, ami miatt nézem néha az ilyen műsorokat is, Nóri itt egyszerűen kiesett a szerepéből és..: "Hát, nem lehet benned túl sok erkölcsi tartás!" mondta, szinte fanyalogva, majd észbe kapott, hogy hoppá, ez ám egy műsor és látszott az arcán az "Opsz! Ez nem volt betervezve!" tekintet. (Érdekes módon, mégsem lett ez a gesztus a vágószoba martaléka…) VV Anikó erre egyébként annyit mondott: "Nah, mindegy! Menjünk tovább…" :-) Ma is ott ragadtam egy "Őszintén Szily Nórával" epizód előtt. Most viszont meglepő módon élveztem minden pillanatát. Pedig olyan emberrel beszélgetett, akit eddig egy beképzelt sznobnak hittem, azokból, amiket eddig láttam s hallottam a médiában Róla. Biztonsági öveket kikapcsolni: Kezdünk!

Hiszem, ha látom, de látom, ha hiszem
Ki tudja merre, de a stílust viszem.

Szily Nóra ma Náray Tamással beszélgetett őszintén. De még mielőtt belekezdenék a saját felszínességem és előítéletességem taglalásába előbb egy kis háttér információ arról, miért is nézek én meleg divattervezőkkel való beszélgetéseket egy Story Magazin szánalmasságú bulvár csatornán. Szeptember körül ismertem meg életem 2. Éváját. (Az első óta eltelt 20 év és Ő az óta ütközetben eltűnt…) Éváról már több alkalommal is írtam a naplómban. Éva a divatvilág Szeles Mónikája. Az a típusú alkotó, aki ha egy kicsit nyitottabb lenne a saját tehetsége lehetőségeire, már régen valami nemzetközi divatház vezető ruha instruktora lenne, akinek keze nyomán a legismertebb divattervezők álmai válnának valóra. Éva modellező szabász. Jó sokáig nem volt erről fogalmam. De egy kicsi se, egyáltalán. Nem véletlenül mondtam azt minden ismerősömnek, hogy Ő egy "modellező szobrász" modellező SZABÁSZ helyett. Fogalmam sem volt a megismerése előtt a divatról, mint emberi életeket meghatározó (nem egyszer: megszépítő) társadalmi jelenségről. Évi éveken keresztül dolgozott Náray Tamás elvarázsolt kastélyában, ahol azok a ruhák születtek, amik segítségével Náray Tamás ma már nem csak egy ember neve hanem, márkanév is. Évi kapcsán mindig is lenyűgözött a benne rejlő mélységes szakmai alázat. Az a típusú ember, aki ugyanolyan maximalizmussal és szakmai alázattal kezd el elkészteni egy selyem zsebkendőt, amivel adott esetben az ember a homlokáról törölgeti az izzadtságcseppeket, mint egy Operabálra rendelt nagy estélyit. (Tényleg, most jut eszembe, míg nem ismertem Őt, még csak arról sem volt fogalmam, hogy mi a franc is az a nagyestélyi…) Szóval, neki teljesen mindegy mit készít, a lényeg: Tökéletes legyen! Még akkor is, ha az adott munkáért az elismerést nem közvetlenül Ő kapja hanem, Náray Tamás, Laufer Mark vagy mondjuk bármelyik nagyobb divatház. Eleinte tehát, Ő kezdett kikupálni a divatból, egyáltalán annak, tudatának csíráját Ő ültette el bennem, hogy öltözködni, a pénzt a ruhákra sajnálni nem bűn. Sőt, ugyanolyan alap követelmény (Az alapműveltség része, ahogy mondani szoktam…) mint, mondjuk az egészségünk megőrzése érdekében a rendszeres meggyleves kúra. Ő vett rá arra is, hogy életembe elsőként vegyek magamnak ruhát. Ez hatalmas változást jelentett az életembe. Egy magamfajta igen hiányosan szocializálódott izé, a megszokások rabja általában. Ő segített megérteni az öltözködés és a ruházkodás alapvető emberi szükségletének fontosságát. Míg élek, hálás leszek Neki ezért! (Köszönöm neked Évi!) Szóval, van egy olyan gyanúm, hogy az Évi szakmai alázata és híres profizmusa, munkabírása többek között a Náray Tamásnál eltöltött években gyökereznek. Nem mellesleg, csak, hogy a világ piciségét is bizonyítsam, Évi jelenleg is a Náray szalon szomszédjában vezető modellező szabász egy másik igen impozáns szalonban. Joggal merülhetne fel a kérdés, hogy akkor miért nem a Náray szalonban dolgozik akkor…nos, hát nem. Úgy értem nem merülhet fel joggal a kérdés. Az viszont biztos, hogy mikor megtudtam, hogy Ő egy ilyen közismert ember divatgyárának égisze alatt nevelkedett egy csomó, kérdést tettem fel Neki a Náray Tamás kapcsán. Nem csak a munkái kapcsán (Tényleg olyan jók-e a ruhái? Megérdemli-e a hírnevét a munkája minősége? Stb.) de a személyisége kapcsán is. Mindig is érdekeltek az alkotó emberek. Borzasztó bizarr és beképzelt módon, magam is annak tekintem magam. Szóval, nagyon szokott izgatni az alkotás folyamata. Miként születik meg maga az ihlet? Mit kezd aztán az ihlettel a művész? Képes-e mesterségesen előidézni az ihlet megszületésének pillanatát? Mi a sorsuk a publikumnak be nem mutatott műveinek? És még sorolhatnám… Évi persze, igyekezett minden kérdésemre megfelelő választ adni, ahogy a legjobb tudásából telt. Viszont, ma valami olyat kaptam ettől a 45 perces beszélgetős műsortól, ami szavakkal szinte leírhatatlan. Nem is véletlenül karattyoltam ennyit előtte. Próbáltam időt nyerni és a lehető legmegfelelőbb kifejezéseket meg találni a gondolataim átadására nektek…

Látom, ha hiszem, mert hiszem, ha látom
Divat talán?! De hisz, azt én csinálom!

Már jó sok műsornak nevezett borzalmat kivégeztem a távirányítóval, amikor elértem a Szily Nóra szóban forgó műsorához. Tartott is az már vagy 10 perce. Már az első 3 – 4 perc is megdöbbentett. Náray Tamás arról beszélt, hogy mi is kell szerinte ahhoz, hogy egy ember sikeres lehessen. Elképesztő volt! Náray Tamás az én gondolataimat mondta. Még a sorrend is tökéletesen stimmelt. Beleborzongtam. Igaz, Ő nem volt annyira tapintatos és szofisztikált, mint amennyire én vagyok. (Mint amennyire én vagyok?! Képzelhetitek, akkor, hogy miként fejezhette ki magát, ha tudjátok rólam, hogy gyakorlatilag ismerni sem ismerem ezt a kifejezést…!) Láttam már pár ilyen beszélgetést, de ez volt mindközül a legmeghatározóbb. Az addig oké, hogy a Nóri és a Tamás már több mint, 10 éve ismerik egymást s ez ugye adott a beszélgetésüknek egy nagyon különleges és sajátságos ízt, de az egész hangulat és a Tamás egyénisége az egész beszélgetést nagyon érdekessé és szórakoztatóvá tette. Náray Tamás a divatvilág kis hercegje. Érdekes volt látni, hogy az általam eddig egy beképzelt kis lúzernek tartott "ratyi" milyen színes egyéniség, milyen eredeti, milyen egyéniség és mennyire pontosan látja a társadalmunk jelenlegi helyzetét. A beszélgetés könnyed volt, szórakoztató mégis mély, tartalmas és egy picit sem volt elfelületesítve. Látszott közben, hogy a Nóra nagyon élvezi és kicsit mintha erőlködnie is kéne visszafognia magát, hogy ne hajoljon át, magához ölelnie ezt a kis embert. Náray közel sem olyan, amilyennek az eddigi médiás megnyilvánulásai alapján gondoltam. Belátom, hogy súlyosan félreismertem s talán benne van ebbe a bennem még kiirtásra váró homofób hajlam. (Már csak emiatt is tökéletesen felesleg a homo fóbia, látjátok! Érdekes emberek társaságától foszthatjátok meg magatokat általa…) A műsor címében felejtett "Őszintén" kifejezés itt ebben a részben volt a leglátványosabb, a legigazibb, a leghitelesebb. Az előtte hónapokkal, Évivel történt konzultációmban az Évi által meghatározott "rossz tulajdonságokat" Náray maga sorolta fel most. Az ilyesmit azért tartom nagy dolognak, mert a VV Anikók korában hatalmas értéknek számít szerintem az önkritika. Nárayban pedig nem csak önkritika volt, de olyan élesen világított rá a maga kis (már – már) aranyos módján, a saját komplexusainak felismerésére, hogy az valami elképesztő. Legszívesebben kimentem volna az utcára és azt mondtam volna: "Emberek! Náray valójában, tök jó fej!" Egy igazi egyéniség! Nem tudom, hogy a szakmájában elért sikerei mellékterméke-e ez az egyediség, de az biztos, hogy másként nézek rá mától erre az emberre. Fura, hogy a gyakorlatilag teljesen kortalan külsővel rendelkező divatdiktátor mennyire zavarttá képes válni, ha valaki a kora felől érdeklődik. (Hát még, ha a Tesco felől..) Őszintén beszélt arról, hogy mekkora viszontagságot jelent számára felvenni a saját munka közegének sajátságos elvárásainak történő megfelelési kényszerével felvenni a versenyt. Arról, hogy ha divattervező vagy – pláne, ha egy ismert divattervező – akkor ott non-stop a tökéleteset kell mutatnod. Fogyókúráznod kell, a legszebb ruhákba járnod, ezreket költened a saját nimbuszod tökéletességének látszatának megteremtésére. Mert, ha a szakma meglátja, hogy őszülsz, hogy sárgulnak a fogaid, hogy már fájdogál a derekad, akkor egyszerűen leírnak, de minimum elveszted a szakmai hiteledet. Egy szakmában, ahol a divatot Te teremted s nem pedig követed, Te magadnak is divatosnak kell lenned. Állandóan. A munkássága kapcsán pedig kicsit mintha szomorú lett volna. Hisz az elmúlt időt – akkor is, ha az a jelenlegi sikerének megteremtését szolgálta – a közelgő elmúlással hozta párhuzamba. Kicsinek és szinte jelentéktelennek tekinti önmagát, a saját munkásságát mondjuk egy Yves Saint Loren-hez képest. (Ez azért természetesen indokolatlan, már – már álszent, szerénység.) Néztem a műsort és azt vettem észre, hogy mosolygok közben és örülök annak, hogy Őt nézhetem, s kicsit kaphatok belőle. Az ember Náray Tamást ismerhettem meg ma este. Jó sokáig gondolkoztam a mostani bejegyzésem végszaván. Semmi hatásvadász ömlengős hazugságot nem akarok. Azt hiszem, csak annyit, hogy Magyarország jobb hely lenne attól, ha több ilyen személyiségű ember lenne az országunk vezetői között. De sajnos épp ez a paradoxon az egészben, hogy ha az országunk vezetői ilyen emberekből lennének, akkor ez a vágy, meg sem születhetett volna benne. A vigasz legyen hát, annyi, hogy bár nincsenek ekkora szakmai alázattal bíró politikusaink az országházunkban, de legalább vannak ilyen divattervezőink, akik maradnak a körülmények ellenére is velünk és alkotnak nekünk! Köszönöm Tamás…!

"A női-férfi szerepek felcserélődni látszanak, ezért sem a nők, sem a férfiak nem találják a helyüket a világban. A férfiakat kasztrálta a társadalom, kevesen vannak közöttük, akik még tudnak családfenntartók lenni, ami borzasztó nagy hiba… Na, ha valaki úgy gondolja, hogy ezekért a nézetekért megharagszik rám, hát csak tegye." /Náray Tamás/

Felhasználóknak