Mindenki tudja, hogy sosem voltam szent,
Mindig felfelé vágytam, mégis itt vagyok lent.
Mégis úgy élek, mint egy földet túró állat,
És mindegyik versem tömény önsajnálat.

Legalábbis azok szerint, akik csak néznek,
Akik nem mernek látni, mert annyira félnek.
Félnek, hogy az igazság csapja be őket,
Úgy, mint az utcákon szenvedőket...

De mikor valaki mégis megismerni mer,
Ő maga sem érti, hogy mi mindent nyer.
S mennyi hazugságot hitt el addig rólam,
Milyen károkat is okoz a sok hamis szólam.

Persze, ez azért ritka hisz a vakság kényelmes,
És csak nagyon kevés ember, ennyire élelmes.
Mert könnyebb is elhinni, amit pletykál a tömeg,
Az őszinte hangokat így a többség nem érti meg.

Sokan azt mondják, hogy nem vagyok őszinte,
Csak marketinghúzás, az itt szenvedő szinte.
Csak kamugép vagyok, csak hazudós eretnek,
És nem véletlen, hogy ennyire kevesen szeretnek.

És ütni kéne engem a mentőben is tényleg,
Hisz élősködő vagyok, csak másoktól fénylek.
És annyit sem érek, mint egy vacak falafel,
Mert engem mindig is csak Nők tartanak el.

Sokak szerint bunkó és pszichopata vagyok,
Magam után épségben egy lelket sem hagyok.
S bárkiben lerombolok tényleg bármilyen várat,
Egy magamfajta létében sosincs üresjárat.

Hiszen az életem csak egy látványos virtus,
Szinte parazita vagyok, egy élősködő vírus.
Ki a szívedben pusztít s az agyadban ejtőz.
És rímeken keresztül versekben fertőz...

Az igazság viszont majd egyszer közbe lép,
De mi lesz a vége, ha ez a kialakult kép?
Ha elmosódik az elétek kivetített ábra,
Hány ember talál majd ezáltal magára?

Vajon, hogy lesznek képesek felfogni a szót,
Hogy amit elhittek eddig, az hazugság volt.
Hogy teljesen hamis a rólam alkotott festmény,
S becsapott bolond vagy nem igaz keresztény.

Hát, maradj biztonságos távolságban tőlem,
Nehogy a lelkedet a végén még megöljem.
Ne hidd, hogy általam bármi jó is történhet,
Pedig mindez sajnos egy igaz történet...

Egy magamfajta hasznos hisz könnyen kidobható,

Értéktelen...

...vacak...

... és...

F E L Á L D O Z H A T Ó!