2013. 01 . 05. Budapest. 178-as busz Ferenciek tere megálló.
Ülök a buszon a testemmel, távolodva a melóból...tökéletesen félálomban. (Pontosan 3 napja nem igazán sikerül aludnom 3 - 4 percnél többet valamiért...) Megáll a busz a Ferenciek tere-i megállóban. Pár utas leszáll, pár utas felszáll. Köztük 3 teljesen normális utasnak álcázott BKV ellenőr. Alapesetben ilyenkor kéjes vigyorra görbül a szám, most azonban fáradt vagyok, álmos és antiszociális. Nincs igazán türelmem hozzájuk. Alig 1 percen belül elér hozzám is az egyikük. 40 év körüli, a legtöményebb klimaxa közepén járó, vékony szájú, kifejezetten napközis tanárnő látszatát keltő szigorú tekintetű egyszer volt Nő. Tudjátok, az a típus, aki nem csak soha nem értett a gyerekekhez, de még csak a felnőttek világában sem ismeri ki magát. Elbőgi magát a maga irritálóan rikácsoló hangján, hogy:
- Jegy, bérlet?! (
az ilyen szervát én álmomban is le szoktam csapni)
- Kösz, de én nem gyűjtöm az ilyen pontokat...
- Jajj neeem! Ellenőrizni akarom!
- Nem kell, én már ellenőriztem! Minden frankó…
- Fiatalember! Van jegye, vagy bérlete?!
- Miért, magának nincs?!
- Nagyon vicces… Megtenné akkor, hogy…
- Na, jó, elég volt! Figyeljen: Iszonyat napom van! Tényleg, nagyon vacakul érzem magam. És ha ez nem így lenne, tényleg tök szívesen meg is aláznám Önt és gúnyt is űznék magából az utasok előtt, tényleg nagyon szívesen, de most ehhez nincs se erőm, se türelmem! Szóval, most az egyszer, tényleg csak most, hagyjon békén és menjen szépen tovább! Nézze, mennyi utas várja itt, hogy megbüntethesse! Ne velem kínlódjon, hisz tök felesleges!
- Nana! Azt majd én eldöntöm, hogy felesleges-e!
- Ne fáradjon, én már eldöntöttem: Felesleges! Nem tud megbüntetni úgyse...
- Ugyan…miért, ne tudnám?!
- Mert sokkal okosabb vagyok Önnél, azért.
- ? ? ?
- Na, jó, van egy ajánlatom! Pontosan 5 megállóra vagyunk a Keleti pályaudvartól. Onnan, ahol én majd leszállok. Az legalább 6 – 7 perc még. Beszélgessünk addig. Komolyan! Ritkán szoktam ilyesmit felajánlani, de most miért ne?!
- A jegyét vegye előfelé, mer’ rendőrt hívok magára!
- Komolyan mondtam! Van olyan 6 perce beszélgetni velem. Meséljen magáról! Őszintén érdekel! Egyszer az életben tegyen kivételt és adjon esélyt rá, hogy a sok megpótdíjazott utas közül legalább egy – legalább én – tovább láthassak annál, hogy egy klimaxos idióta, egy karszalag mögé bújva rontja el az emberek napját és hívogat rá rendőröket! Itt az alkalom! Mutasson kicsit abból az emberből, aki addig létezik, míg fel nem veszi ezt a röhejes karszalagot! Ön örömét leli egy olyan munkában, ahol napi 8 órában folyamatosan utálják?
(Az arcára kiül a megdöbbenés, de mégis mosolyog picit. Láthatóan az életbe nem volt még rá kíváncsi senki ilyen módon. Kicsit talán még meg is hatódik. Visszább vesz az ellenőrségéből. Aztán próbálja elkapni a tekintetét, hogy ne nézhessek a szemébe. Majd, nagy nehezen megszólal…)
- Hát…igen, az emberek nem annyira szeretnek minket. De ezt a munkát is el kell végezni valakinek, tudja… Én még nem csinálom ezt régóta. Volt már, hogy kést vettek elő, leköptek és…
(Ekkor azonban közbevágtam.)
- Bocs, én most itt leszállok! Lejárt az idő! Látja milyen jót is beszélgethettünk volna, ha időben kapcsol…
Majd leszálltam és komótosan elindultam a kereszteződés fel. A zebrán áthaladva még visszapillantottam. S a busz bár tovább haladt, de az ominózus hölgy, még mindig mereven bámult rám ugyanazon a helyen, ahol akkor állt, mikor megbüntetni próbált. Felém intett, majd elnyelte a busszal együtt a Pesti forgalom.
Én meg egy rohadék vagyok...