Lakat - Hazug eretnek


Azt hiszem ma végre magamhoz tértem,
S rájöttem, létemnek a feléhez elértem.
Rájöttem, hogy kicsit sem kötelez a vér,
Mert egy széthullott család semmit se ér.

Hát, naná, hogy rátesz még egy lapáttal Évi,
S a nyomorom mélységét ezzel csak tetézi.
Nem szöszmötöl azzal, hogy álomport hintsen:
"30 éves fejjel még tényleg semmid nincsen?!"

Kínos csendben csak mosolygok zavartan,
A csatatéren most magamra maradtam.
S mintha a létem nem a háborúkról szólna,
Most az győzött le, kiről sosem hittem volna.

Hát, mi voltam eddig: Nincstelen csavargó,
Kit nem tör meg a verés vagy pár szitokszó.
Egy gátlások nélküli, alattomos hacker,
Ki gyengéden simogat, véres kezekkel.

Egy csalfa kis lúzer, egy hűtlen idióta,
Bár fűződik nevéhez pár slágeres nóta.
Bár, nem akarták, de mégis világra jött,
És túlélővé vált, a saját démonjai között.

És mi lettem mostanra: Hazudós eretnek,
Kit a hibái miatt, a lányok kinevetnek.
Kit nem izgattak soha, a drogos házibulik,
Ki pont csak önmagáért, nem hazudik.

Ki nem akar bizalmat, tényleg, bármi áron,
Nem igazi ember, csak egy szürreális álom.
Csak egy aki, a mások sikereinek is örül,
Ki tényleg nem több, csak egy a sok közül.

És mi leszek később: Nincstelen vagány?
Kit a halála idején is környékez a magány.
Ki a csókok helyett csak a pofonokat kapja,
Ki egy rosszcsont gyerkőcnek sem az édesapja.

Ki egy senkiként élve is, bárkiért kiáll,
Bár amiből csak lehet persze viccet csinál.
Kinek ennek ellenére mégis bármit elhihetsz,
Kinek az érted tett dolgokért mosollyal fizetsz.

De mi lesz, majd utánam: Világi vígadalom,
És fennmarad esetleg pár szerelmes dalom.
Mert nem voltam hős, vagy ikon, vagy rocker,
Nem voltam több, mint egy vacak kis blogger.

Az élet meg...utánam...fejlődést mutat,
És gyógyulni kezd majd a kollektív tudat.
Mert mindenki ilyen akit a sorsa kiképez,
De ez kicsit sem hasonlít sajnos a tiédhez.

- lakat  -