Ha állna az idő a szobádban,

Hinnél-e vajon a csodákban?

 Én sem értem ezt a világot. Én sem, és más sem. Pedig a mi világunk, mi tesszük azzá ami. Mi vagyunk tehát a felelősek azért, amit nem értünk benne. Mostanában elég sok Unique-ot hallgatok. Mostanában? Olyan fél éve. Utáltam pedig őket. Iszonyatosan irritáló volt számomra, hogy bugyuta kis „discó-zenébe” zárják a komolyabb lélektani mondanivalójukat. Olyannak tűnt, mintha az Ákos görcsösen hatásvadász szövegeihez mondjuk Sterbinszky írt volna egy súlyosan felejthető tucc-tucc zenét. Pár hónapja aztán megváltozott valami és felnőttem a Unique mondanivalójához. Az első daluk ami, úgy igazán mellkason csapott az a Lassan elhiszem volt. Volt benne valami megmagyarázhatatlan energia. És nem csak a zene ritmikája miatt. Talán kicsit Ők is változtattak vagy nem tudom, de nagyon felkaptam a fejem, ahogy meghallottam a szöveget. Magam is írtam már pár ezer verset és dalt (Sőt, néhány sztárocska a mai napig az én dalaimmal haknizgat.) szóval, nagyjából van fogalmam arról, hogy egy-egy dal milyen elemekkel képes emlékezetessé tenni magát. Nos, a Lassan elhiszem című dalban minden adott ehhez. Szóval, a lényeg, hogy mindig nagyon meglepődök a változásokon, mik az életembe következnek be.  Sosem hittem volna, hogy a harmadik X-en túl is képes leszek változni, képes leszek megváltoztatni a véleményem bizonyos dolgokról. Relatív ugyanis keveset változtam 12-13 éves korom óta. (Igen, ezt úgy is mondhatjuk, hogy keveset fejlődtem.) A mai napig is képes vagyok rácsodálkozni bizonyos dolgokra. Alapvető hiányosságaim vannak. Például bizonyos kajákat még nem is kóstoltam, amiket egyesek naponta esznek. A zenében viszont úgy gondolom, hogy nincs ekkora lemaradásom. Már nagyon kis koromban felfedeztem a zenét. Az a közeg volt ahova büntetlenül menekülhettem a gyerekkori terror elől. Tanultam dobolni is vagy 3 évet. De aztán mégsem lett belőlem semmi. Maradtak hát, a versek. Pár hónapja írtam például egy duettet. Kifejezetten a Tóth Gabi –Tóth Vera testvérpárnak. Gabi kíváncsi is volt rá, de mivel E-mailben nem voltam hajlandó elküldeni, így nem lett belőle semmi. (Jártam már úgy, hogy elküldtem, aztán hosszú-hosszú ideig semmi válasz, majd viszont láttam a szövegemet egy fiatal, feltörekvő énekes pacsirta albumán. Természetesen az engedélyem nélkül.) Szóval, nem mintha Szenes Iváni magaslatokig vágynék a szövegírásom elismerése szempontjaként, simán csak egyszerűen nem mindig tudok mit kezdeni azzal a mennyiséggel, amit írok. Volt idő, mikor mindenfajta megerőltetés nélkül írtam tele egy 80 oldalas spirálfüzetet egyetlen hétvége alatt. Elképesztő, milyen erővel ront rám néha az ihlet. Néha viszont napokon keresztül semmi. Erre szoktam azt mondani, hogy üresre írtam magam. Nem is tudom, mi lenne velem, ha nem írhatnék. Olyan ez, mint, valamiféle drog. Pszichedelikus mámor.

 A szeretet már jó régen elköltözött,

Hát tanulj csak jó példát farkasok között.

 Kicsit (?) más, vizekre evezve már jó régóta mérgelődöm azon, hogy a kereskedelmi TV-k mit próbálnak lenyomni a torkunkon. Érdekes, mert több mint, egy évtized van mögöttem a televíziózásban, mégsem tudom túltenni magam bizonyos nézettségorientált húzásokon. Pedig pont, nekem kéne csitítgatnom azokat, akik pont annyira értetlenkednek és felháborodnak, mint most én. Teljesen egyértelmű, hogy a TV2 ma már jóval alacsonyabb színvonalon vánszorog, mint egy hevenyészetten össze eszkábált Mónika Show. A Tények-en kívül gyakorlatilag nézhetetlen az a csatorna. A problémák forrása ugyanott van, ahol az RTL Klubnál volt, mikor az még nézhetetlen volt: Árpa Attilának hívják. Pontosan emlékszem, hogy az egyik értekezleten az akkoriban még önmagát kreatív igazgatónak nevező Attila nem kevés obszcén kifejezéssel teletűzdelve mondta el a véleményét Liptai Claudiáról, Bochkor Gáborról akik, úgymond „elárulták” a csatornát, mivel ugye valamivel több pénzért áthajókáztak a rivális TV2-höz. Azóta eltelt sok-sok év, és most az ember, aki az anyját szidta ezeknek a feltörekvő tehetségeknek, pontosan ugyanazt csinálta, mint anno a saját halálos ellenségnek tekintett árulói. Mióta tehát, Attilánk a szó-legszorosabb értelemben (igen, szexuálisan) benyalta magát a TV2 hatodik emeletére az óta létezik Joshi „tépdmegazanyádatésakkorjóanézettségünk” Bharat és a híres és borzasztó fantáziadús címre keresztelt 10! című, műsorszerűség. Sokáig hittem, hogy nincs alacsonyabb színvonalú műsor, mint a Budapest TV-n futó esténkénti telefonos jóslás. Van. És nem csak alacsonyabb minőségű még annál is, de az egyenesen egy jó műsor ehhez az izéhez képest, amibe a TV2 15 milliót ölt. Mi is ez a 10!-re keresztelt műsor? Ez a Joshi Bharat light! Minden műsor egy adott téma köré van felépítve. Például a (szerintük) 10 legjobb fenekű ember. És akkor slágerlista szerűen mutatják a 10 helyezettet a legrosszabbtól a legjobbig. Arról természetesen soha, senki nem tud semmit, hogy ezt a listát mégis ki a franc állította össze. Még a műsorban önmagukat tökéletesen nevetségessé tevő „sztárocskák” sem, hisz a mai adásban is mindegyik csak bámult, hogy ez meg, hogy került a 10 legbénább csapatba, mikor tök jó fej a gyerek. Na de, kik is mondják meg kíméletlen „őszinteséggel” a frankót ezen a listán szereplőkről? Ez a legszebb! Ugyanazok, akik egy másik ilyen listán virítanak. Olyan igazán komoly eredményeket felmutatni tudó prominens személyek, mint a Keleti Györgyi, Hepi Endre vagy mondjuk a szintén baromi egyedi névre keresztelt Tóth Szabi nevű élőlény. Kezdjük is rögtön vele, aki meggyőződésem, hogy a non-stop a nyakában lévő palesztin sállal jött a világra. Jah és, ha jól tudom, akkor a Sugarloaf-ra keresztelt fél play back zenekar egyik gitárosa talán, vagy kanna dobosa. Fogalmam sincs. Tehát, pont úgy fogalmam nincs Róla, mint neki azokról, akikről elmondja a baromi hatásvadász véleményét. Olyan, mint egy bölcsödéből szökött Friderikusz, csak Friderikusz legalább nem ökörségeket beszél és azért Ő olyanokat tett le az asztalra mielőtt ilyenné vált volna, amilyeneknek az árnyékát sem fogja soha megközelíteni ez az elkényeztetett műanyag punk. Ma volt egy kedvenc mondatom Tőle, amit az általa „undorítónak” nevezett Sebeők Jánosra tett mi szerint: Maradjon mindenki a saját helyén. Mondja ezt pont Ő, aki eljön egy ilyen szánalmas műsorba némi pénzért fikázni másokat, ahelyett, hogy végre írna már egy felnőtteknek szóló dalt is, a millió, ovis mondóka mellé. (Mellesleg: Sebeők „undorító” Jánosnak filozófia doktorátusa van, és eddig 4 bestsellert írt!) Aztán itt a másik kedvencem a Keleti Györgyi, aki a középszerűre operált testén kívül nem igen tud felmutatni semmit. Meg persze azon kívül, hogy apuci hadügyminiszter volt és, hogy a nővére többszörös táncbajnok. Mi lett volna szegény Györgyikével, hogy nincsenek ezek az emberek, akikre végre tisztességesen szégyent hozhat? És ami, a legszebb: Az egyik zenei csatornába meghívták zsűribe egy szépségversenyre! Igen, a Keleti Györgyit, akinek gyakorlatilag csak a szeme színe az eredeti. Tőle is van, egy kedvenc mondatom, amikor egy kis túlsúllyal rendelkező hölgynek intézte a következő kérdést: „Nekem Te túl mesterségesnek tűnsz, miért nem maradtál inkább természetes?” Anyád! És van itt még egy gyöngyszem, akit a TV2 szerényen csak stylist-nek nevez közben, pedig ha jól tudom épp ennek a röhejes műsornak a szerkesztője. (Talán épp Ő az, aki a lista összeállításáért felel? Így érthető lenne, hogy miért kell neki is az ismert emberek közt tetszelegnie tökéletes vakfoltként.) A művésznő a logopédusok kedvence szerintem a csak sötétben kódolható Holdampf Linda névvel. Egy ilyet az ember, hogy becéz: Hodlika? Ampfka? Ampika? Nem tudom, de így is-úgyis röhejes. Ha már a röhejesnél tartunk, az külön díjat érdemelne, hogy a magát stylist-nak nevező idiótán vigyorgó barbi-másolat az összes adásban, ugyanabban a turkálós szürke felsőben virít. Nem hiszem, hogy az összes adást, egyszerre vették volna fel, hogy ne lett volna mód átöltöznie. Hiszen míg a szereplők öltözete folyamatosan változik, addig rajta maximum csak a sminkjének a lefolyása mértéke különbözik itt-ott. Szánalmas komolyan. Aztán ide sorolhatjuk még a soha senki által nem látott, nem ismert Varga B. Tamást, aki bár humoristának van titulálva, de nem igazán sokat tud a humorról. (Születéssel, halállal nem viccelődünk barom!) Ugyanez vonatkozik a Hepi Endre névre keresztelt rádióssal is, akiről legalább már azt tudom, hogy rádiós, mert pár éve tele volt plakátozva az idiótán vigyorgó fejével a város. Norbi barátom mondta: „Lehet, hogy mosolyogni nem tud, de legalább jól ég!” Igaz. És az ilyenek véleményét tartja a TV2 mérvadónak egy ilyen „könnyed” műsorban. Elképesztő komolyan! De, hogy ne csak a negatívumokról szóljon ez a kis esszé. Jöhet most a kérdés joggal, hogy ha, ez ekkora baromság, akkor mégis miért nézem. Jó kérdés: Nos, én ezt a szánalmat egyedül Karafiáth Orsi és Fiala János miatt nézem. Meg talán még Torgyán az, aki tényleg önmagát adja, és nem igazodik a rendező egyértelmű utasításához, hogy: „Legyetek provokatívak!” Karafiáth Orsi kellő humorral és őszinteséggel áll a felkínált feladat elé. Nem veszi véresen komolyan, viszont ugyanakkor képes kiállni azok mellett, akiket a felsorolt majmok már csak poénból is rugdosnak. Fiala János egy igen elismert televíziós szakember. Keveset beszél, de ha igen, akkor annak nyoma marad. Érthetetlen hát számomra, hogy miért adja a nevét és idejét egy ilyen tákolmányhoz. Ez kb. olyan mintha Fekete Pákót felkarolná Miklósa Erika. Torgyán pedig hozzá a már jól ismert és elvárt stílust a kissé szarkasztikus humorával. Szóval, vannak komoly kontrasztok. És nem csak az én életemben, ha egy ilyen műsor létrejöhet. Nem elég, hogy a hétköznapi embereket egymásnak ugrasszák a Joshi Bharátnál, elérkezett az ideje, hogy az ismert emberek is tépjék egymást. Nézettség: Mindenekfelett!