Általánosítunk és túlzásba is visszük,

Pedig mindenki több annál, aminél mi hisszük.

Széljegyzet: Tegnap késő este (vagyis inkább már éjjel) az egyik barátom keserves hangvételű levelet küldött nekem mondván, hogy beszélnünk kell, mert borzasztó tragédia történt a családban. A levél annyira realisztikus volt, hogy magam is átvettem a nyomasztó gyász hangulatát. Pár perccel később összefutottunk az msn-en. Nagyon kérdeznem sem kellett, mert ömlött belőle a szó. Nem állok tapintatos ember hírében, de itt azért próbáltam uralkodni magamon és nem egyből azzal nyitottam, hogy „az élet megy tovább”. Kérdeztem, hogy mikor történt a tragédia. Most délután. Közeli hozzátartozó-e az áldozat. Igen. Netán családtag? Igen az. (Na, ekkor már egy csepp poénkodhatnék sem volt bennem.) Csak nem valamelyik testvéred halt meg? Nem. Régóta betegeskedik az édesanyja, hát rákérdeztem. Nem. Ő jól van, s már intézi a temetést. Oké, nem folytattam a mellé lövöldözést. Szabad a gazda, kit vesztett el a család? A zebrapintyet. MIT?! A zebrapintyet! Ember, ne szívass, a zebrapinty temetését intézi épp anyukád?! Igen! (Na, én itt kerültem halál-közeli élménybe.) És mikor hullott el? Nem elhullott! Ez nem valami dög! Meghalt. Oké, mikor halt meg? Ma délután valamikor. Hát, ez elképesztő! És nem próbáltad meg legalább újraéleszteni vagy valami? Bele se gondoltál abba, hogy mennyit kellett nélkülöznöd, amire ezt az iszonyat nagy ritkaságot meg tudtad venni az állatkereskedésbe, ahol tényleg egyet fizet-, hetvenet vihet akcióban árulták, annyira szaporák? Netán már elfelejtetted, hogy mennyit kellett spórolnod, amire összejött az a 200 Ft.-amiből meg tudtad venni? Legalább kettővel kevesebb pohár pezsgőt tudtál inni csak a szombati discóban emiatt! Na, ez teljesen kiverte a biztosítékot az épp transz-gyászban szenvedő megtört hozzátartozónál. Pontosan ez volt a célom. Mert, az, hogy egy 10-12 éves kislányt még ennyire megtöri egy ilyen házi kedvenc bunkó viselkedése, hogy mindenfajta előzetes bejelentés nélkül jól meghal az még érthető, de az ég szerelmére a szóban forgó személy már 32 éves! Én utoljára 9 éves koromban borultam ki így, mikor a szemem láttára gázolták halálra a kutyámat. De az egy kutya volt akit, egy részeg idióta halálra gázolt nem egy tökéletesen emocionálatlan madár, aki végelgyengül 10 év után. Egyébként sosem értettem a madarasokat. A kutya még oké, a macska is, de egy madár, hogy a francba fejezi ki önmagát? A kutyák meg a macskák legalább emocionális lények, képesek kifejezni az örömüket, bánatukat, és egyáltalán lereagálják azt, hogy egyedül vannak-e vagy a gazdi társaságában. De a pintyek, kicsit se. Erre mondom én, hogy karácsony-fa dísz effektus: Nem a tartalomért szeretjük hanem, a vizuális élményért.  Széljegyzet vége. Kicsivel komolyabb vizekre sodródva, néhány napja kitaláltam valami új dolgot. Igazság szerint nem új dolog, csak más, mint az eddigiek. A projectről senkinek nem mondtam egy szót sem egyedül Pachmann Peti barátommal osztottam meg az ötleteimet. Vele azért mert szakmailag a leginkább mérvadó ezen a területen számomra. A legnagyobb megdöbbenésemre pontosan (de tényleg hajszálpontosan) ugyanarra gondoltunk. Kis logikával kikövetkeztethető, hogy mire is, de szerintem a gyakorlatlanok ne kezdjék el, mert úgyis belebuknak. Péter egyébként a véleményem szerint kicsit sem olyan és az, amilyennek, és aminek tartja egy átlagos néző. Nem, csak azért mert van két lába is, amit ugye egyetlen tévénéző sem látott még hanem, a miatt is, mert abból a 20-22 percből, amit esténként látunk belőle, nem igazán állhat össze Róla egy hiteles kép. A hitelesség pedig az Ő szakmájában a legfontosabb tényező. Ha nem vagy elég hiteles, megbízható, friss és gyors, akkor a néző egyszerűen kivégez a távirányítóval. A híradózás kemény ipar. Magam is azt hittem, hogy a híradósoknak a legjobb. Naponta dolgoznak 20 percet esténként és jól felmarkolják a sok lét. Aztán lehúztam 10 évet én is egy kereskedelmi tévénél (igaz, nem híradósként) és kezdtem átlátni, mennyi munka van beletéve egy-egy fél órás esti híradóba. (Elárulom: Tíz-tizenötszöröse egy 50 perces Joshi „egymásnakugrasztokbárkit” Bharatnak.) Épp ezért döbbentem meg nagyon, mikor leragadtam egy általam csak lélek-regénynek nevezett könyvnél. Már a 27.-oldalt zabáltam, mikor valaki kizökkentett és felnéztem, miközben automatikusan becsuktam a könyvet. A párbeszéd után a tekintetem ismét a még becsukott könyvre siklott és ekkor tudatosult bennem, hogy kinek a sorait olvastam eddig. A kis alakú fehér borítós könyv címlapján a következő két sor nézett pimaszul határozottan vissza rám: Pachmann Péter: Pilátust játszani. Hát, komoly bajban lennék, ha jellemzést kéne írnom erről a műről. Írok inkább a belőlem kiváltott impulzusokról. Mondjuk az sem könnyebben megfogalmazható, tehát ugyanott tartok. A könyv tartalmáról nem írok. Megveszed, elolvasod, visszavarratod a leesett álladat, aztán meg elolvasod még párszor és Te is az én sorsomra jutsz: Függővé válsz! Köszöntelek a klubban! A könyv terjedelme rövid, ha azt vesszük, hogy a vendégül látott érzelmeidnek mennyi és milyen intenzív élményeket ad. Az utolsó 50 oldalt szinte becsukott szemmel olvastam. Nem tudom megmagyarázni, de ha figyelsz a sorokra, akkor azok egyszerűen elzárnak a külvilágtól. Hasonlíthatnám álomhoz, utazáshoz, de nem, ez valami más. Itt ugyanis, az ébredés, az érkezés után nincs öntudatra ébredés, nincs kiszállás: Nyomok maradnak benned ugyanis. Olyan nyomok, amiket a könyv olvasása nélkül is gyakran előveszel utána majd. Rendszeresen. Nem is megyek most bele ebbe mélyebben, mert órákig képes lennék még írni ilyesmiket. Írok viszont kicsit az utóhatásról. Legszívesebben úgy fogalmaznék, hogy kell, pár pofon mire magadhoz térsz és újra a gyarló és mocskos szükségletek megadják majd a választ a regény elolvasása után felmerülő kérdéseidre. Például, hogy egy ilyen ember, mégis mi a francot keres egy olyan csatornánál, ahol most a legnagyobb szenzáció egy indiai idióta, aki szisztematikusan alázza meg a vendégeit? Egy ilyen ember miért nem ír többet nekünk? És mi a fenének hírek felolvasására pocsékolja a benne szunnyadó lehetőségeket? És itt lépnek be a képbe a már említett gyarló szükségletek. Azért barátom, mert meg kell élnie valamiből. Azért mert a mi társadalmunk nem tiszteli, nem becsüli meg, nem támogatja és főleg, nem tartja el az olyan embereket, akinek értékes üzenete van, a szó klasszikus értelmében. Gondolkodó ember: Olvass Pilátust!

Én hiszem, hogy a közöny rossz irányba vezet,

És ez már nem ország hanem, háborús övezet.

Péter könyve után, igen-igen nehéz visszazökkenni a valóságba. És nem azért mert az olvasottak álomvilágba ringatnak hanem, inkább csak azért, mert olyan hangulatod lesz, amit nem szívesen cserélnél rideg valóságra. Pedig sajnos elkerülhetetlen. Néhány nappal ezelőtt Gyurcsány Ferenc egyszerűen csak lemondott a miniszterelnöki posztról. Sosem politizáltam, soha nem is fogok. Nem értek hozzá, és nem is szeretnék érteni az ilyesmihez. Azon mégis felkaptam a fejemre, ahogyan ezt az igen meglepő taktikai lépést a Fidesz úgy állította be, mintha gyakorlatilag Ők maguk futamították volna meg ősellenségüket. Gergely barátomnak is írtam erről egyből egy levelet, hogy most akkor mi a következő lépése. Bekövetkezett amit, már jó rég megjósoltam Neki és Gyurcsány Ferenc, mint akadály elgördült a fejlődés kapujából. Most akkor mi lesz? Mi történik a híres Best of Gyurcsány már jó előre beharangozott 3. részével? Hát, érdemi választ nem tudott adni, csak dühöngött, hogy most egy csomó munkája mehet a szemétre, mert pár hónap múlva az embereknek fogalmuk se lesz arról, hogy ki is az a Gyurcsány, akiről a nagy népszerűségnek örvendett videói szóltak. Gyurcsány Ferenc egy nyilvánvalóan nem hülye ember. Halálpontosan megírt stratégia szerint lépdel a magyar politika sakktábláján. Lépdel: nem bukdácsol, mint az ellenzék. Néha ugyanis már kifejezetten röhögök azon, ahogy a Fideszes Szijjártó Péter annyira görcsösen hatásvadász próbál lenni. Soha, egyik párt sem használ olyan kifejezéseket, mint Ő. Ezzel gondolom, azt hiszi, hogy a kemény szavakkal azt a látszatot keltheti a választókban, hogy az aki, ennyire meg tudja mondani a frankót, az biztosan tényleg őszinte. A világ egyik legnagyobb butasága. Minden politikus hazudik! Mindegyik. Azért mert ez a dolguk. Mert mi, ezért fizetjük őket, hogy napi 8 órában hazudják nekünk a kíméletlen igazság tapintatosabbra cenzúrázott verzióját. Én pont ezért nem politizálok, mert nincs értelme. Gyurcsány hazudott? Lehet. Lehet, hogy hazudott. De ez csupán azt jelenti, hogy Neki legalább elege lett belőle és ki, mert borulni emiatt az egyik megbeszélésen. Nem azt tehát, hogy a Fidesz, az SZDSZ vagy bármelyik másik párt ne hazudna annyit vagy még többet. Maximum csak arról (még) nincs ilyen hangfelvétel. A magyar politikai helyzet kezd egy Fradi-MTK meccsre hasonlítani, ahol a verekedéseket néha gólok szakítják meg. Itt már évek óta megy a verbális háború a pártok között. Soha, egyszer sem történt meg még az, hogy mikor az egyik párt hatalomra került, akkor bármit is megőrzött volna abból, amit az előző párt hozott létre. Nem. Csírájában próbálják eltörölni egymást. Azt meg egyikük sem veszi észre, hogy a nagy háborúk alatt pedig rajtunk taposnak. Eszembe jutott, hogy pár nappal az után (vagy még tán’ másnap), hogy az Öszödi beszéd berobbant a köztudatba, a Hír Tv-ben maga a nagy (tényleg baromi magas ám) Hajós András olvasott fel egy saját keze által írt levelet a miniszterelnöknek, amiben többször is felszólította, hogy mondjon le. Nem nagyon értem, hogy mégis mit várt? Gyurcsány Ferenc iszonyatosan beijed, felismeri az Emil rulez énekesének a zseniális filozófiájában rejlő logikát és ennek hatására lemond? Elképesztő, mekkora hülyék vannak, még a politikusokon kívül is ebben az országban! Ennek függvényében pedig épp valamelyik nap láttam, ahogy a művész úr a Heti Hetesben gúnyolta a tüntetőket mondván, hogy lusták dolgozni, baromira ráérnek, és naivan azt hiszik, hogyha azt kántálják, hogy „Gyurcsány takarodj!” akkor, Ő szépen szót is fogad. Tényleg, mintha 1 éve pont nem ezt hitte volna Ő is. Szánalmas komolyan. Mostanság pedig azon szörnyülködök, ahogy a riporterek megszállják a politikusokat a minisztériumba menet-jövet. Komolyan félelmetes, ahogy kilépsz az ajtón és a következő lélegzetvételednél 60 mikrofont találsz az orrodtól 25 milliméterre. Köszönés ilyesmi, sehol, viszont egymást túlüvöltve vagdalják hozzád a kérdéseiket. Komolyan úgy kell átverekedned magad rajtuk, hogy kijuthass az ajtón, a kocsidig. Komoly szerencséjük van, hogy nem vagyok politikus. Ha velem ilyesmit tennének, tuti nem lennék lusta mindegyik mikrofonját letolni a torkukon külön-külön. Jól járna mindenki: Nekik lenne végre szenzációjuk, nekem meg kevesebb gondom a szabad közlekedéssel. És ezek tartják magukat különbeknél azoktól, akik főállásban teszik tönkre az országot. Gratulálok…