A mába visszhangzik, mit a múltban tettem,

Saját naivságom áldozata lettem.

Na, hát nem is tudom, hogy hol kezdjem hirtelen. Ma elég sok minden történt velem pedig gyakorlatilag nem csináltam „semmit” és ritka pillanatok egyikeként ki sem tettem a lábam a lakásból. Délelőtt leültem ide, hogy írjak. Verset. De valahogy sehogy sem sikerült megfelelően szavakba öntsem a gondolataimat. Hagytam hát inkább a projectet a francba. Talán majd később. Lefuttattam a szokásos vírus filteremet a gépen és ismét volt egy randim régi barátnőmmel Nimdával. (Nimda az egyik legféregebb féregvírus az összes közül. Egy orosz nő írta és anélkül „ébred és dolgozik” a gépen, hogy azt előtte bárki is aktiválta volna. Sőt: Még csak bekapcsolni sem kell a gépet hozzá.) A randink elég rosszul sikerült, mert már a csóknál éreztem, hogy nincs nála tik-tak, így galád tettre szántam el magam: Törölni próbáltam. Természetesen sikertelenül. Életem első női vírusa tehát, azóta is önkényesen van jelen a számítógépben. Egy napra két ekkora kudarc már elég lett volna egy jól fejlett depresszióhoz, de ugyan kérem: Ez csak a jéghegy lába. (Nem, nem a csúcsa. A lába!) Gondoltam, akkor kikapcsolódásként msn-ezek kicsit. Az online partnereim között ott díszelgett Barsi „Dzsotti” Zsolt barátom neve is. Megszólítottam, hát mert érdekelt, hogy kezdődött az új éve, miként végződött a múlt év. Beszélgetni kezdtünk. Próbáltunk, legalábbis mert engem iszonyat idegesítenek azok az ugráló, ciripelő, izgő-mozgó msn karakterek, amik olyan baromi népszerűek. A 10 és 13 évesek körében. Zsoltit olyan 20 éve ismerem, ennyi ideje a barátom tehát, neki még ezt is elnéztem. Zsolti egy hagyományosan vidéki mentalitást magáénak tudó ember: Hisz a TV-nek és a segélyt hozó postásnak. Mióta él ugyanott, ugyanúgy és ugyanazokkal él. Neki ez jó. Ha ott maradtam volna Kunmadarason halálbiztos, hogy én is azt gondolnám, hogy a világ közepe Kunmadaras és az összes többi város csak egy színes folt a térképen. Igen ám, de néhány hónapja nagy változás ütötte fel a fejét az ex-otthonomban: Bevezették az internetet! Bizony! Én abba a megtiszteltetésbe részesültem, hogy a nettel kapcsolatos alaptézisekbe én vezethettem be Zsolti barátomat. Ezért hihette azt hosszú heteken át, hogy msn-en nem szabad káromkodni, mert akkor jönnek fekete öltönyös emberek és elviszik a gépedet, meg azt is, hogy a pornó oldalak látogatottságát figyeli az F.B.I. és ha valaki túl sokat jár ilyen oldalakra, akkor utána nyomoznak az IP címe alapján és egyszer csak megjelennek a már említett fekete öltönyös emberek és a törvény nevében egyszerűen lefoglalják a család kelkáposztáját. De az összest, tényleg. Azóta eltelt pár hónap és mivel a fekete ruhás non-stop napszemüvegben rohangáló ügynökök nem jelentek meg már tudja, hogy a tanításaim enyhe sarkításokat tartalmaztak. (De jó volt pár napig élvezni, ahogy aggódva kérdezgeti, hogy és milyen kocsival járnak…) Zsoltit az internet teljesen átformálta. Szerintem legalábbis. Azt gyanítom, hogy ebben a Szilvia névre hallgató húgának lehetett nagy szerepe aki, azért már jó régóta ismeri a világhálót. (Hát igen, az egyetlen értelmiségiek készülő-de mégsem azzá lett-ember a kis családjukban.) Zsolti az interneten tökéletesen más, mint élőben. Gyakorlatilag az ellentéte önmagának. Míg élőben vicces, kellemes társaság addig az interneten a mogorva, makacs és flegma éne dominál. Ezt sosem értettem, azóta sem értem. Egyszer beszélgettem a húgával, hogy miért nem jönnek fel ide Pestre, hisz több munkalehetőség van, mint ott. Szilvi kissé felháborodottan zúzta rám a halálpontos diagnózisát a pestiekről: „Azért nem megyünk fel, mert a pestiek buzik és ott egy csomó gyilkosság van, meg mindenki fegyverre rohangál arról nem is beszélve, hogy egy csomó baleset van!”. Nos, arra nem tudtam mit reagálni, hogy mi Pestiek buzik vagyunk ugye szerinte. De a következőkre próbáltam értelmeseket reagálni mondván, hogy nagyobb város, több ember, arányosan több bűncselekmény ami, koránt sem azt jelenti, hogy súlyosabbak is. Tekintve ugye, hogy a legsúlyosabb események mindig vidéken következnek be általában elég, ha csak a MÓRI mészárlást, a BALÁSTYAI rémet vagy mondjuk a CINKOTAI vérengzést említeni. Hát nem voltam túl meggyőző…”mert még akkor is a pestiek buzik”. Szilvia meggyőzését hagytam hát a fenébe. A mai Zsoltival történő beszélgetésemkor is észrevettem a pestiekre tett kicsit sem kedves megjegyzéseit a barátomnak ezért nem tudtam visszafogni magam és rákérdeztem, hogy mégis honnan-e náluk tradicionálisan öröklődő utálat és ellenszenv a pesti emberekkel szemben. Az Ő elmélete is kísértetiesen hasonlított a húgáére: „Azért mert a, pestiek szarháziak és leszarják a vidékieket! Meg Te is elfelejtetted, hogy honnan indultál és nagyképű-beképzelt fasz lettél!”. Hmm. Túlzásnak éreztem ezt a mértékű leáltalánosítást. Gyorsan vissza is kérdeztem, hogy Kunmadarason ugye nincsenek ilyen „szarháziak” mint, itt a buzi pestiek között?! Azt hittem azonnal rávágja, hogy nincs, de helyette azt mondta: „Hát én, biztos nem vagyok az!”. Király. Kérdeztem, hogy mi a baja velem. Azt mondta, hogy nem tetszik neki a viselkedésem. Kérdezem, hogy mi nem tetszik benne?! Hát, hogy míg ott laktam nem így viselkedtem. Hogyan akkor?! Hát nem így. De hogyan?! Nem így. Miért, most, hogy viselkedek?! Hát, nem úgy, mint, mikor még ott éltem. Hanem, hogyan?! Hát nem úgy. Király: Vannak elvárásai, de még megfogalmazni sem tudja, hogy mik is pontosan. Ennek felelj meg! Kérdeztem, hogy mit szeretne, hogy viselkedjek?! Semmit, mert már túl nagy az arcom és én is egy beképzelt pesti vagyok, aki elfelejtette honnan indult. (Meg mellesleg ugye buzi is, de ezt már én tettem hozzá.) Kérdeztem, hogy olvasat-e a versemet. Mert bár a naplóm nem kötelező olvasmány, de a legutóbbi versemet az érintetteknek elküldtem, akiről megénekeltem a gondolataimat. Nem, nem olvas szar verseket. Na, ez egyre jobb. Az, de én akkor is csak egy nagyképű pesti vagyok aki, el van szállva magától. Meg egyáltalán, hogy beszélek én hisz sosem beszéltem én, így míg ott laktam?! Te jó ég, miért, hogy beszélek?! Hát, nem úgy, mint, mikor még ott laktam! Ebbe nem akartam belemenni másodjára, úgyhogy mást kérdeztem: De most mi a bajod, hogy nem beszélek obszcén szavakkal, meg nincs tájszólásom?! Igen!!! Ne már, komolyan kérdeztem! Komolyan! Komolyan, ez a bajod?! Ez! Ezért vagyok nagyképű buzi pesti, aki elfelejtette honnan indult!? Ezért! Nincs több kérdésem…

Akármit csinálok, sehogy sem szeretnek,

Soha nem leszek elég jó ezeknek.

Mivel sehogy sem sikerült közös nevezőre jutnom Mr. Kunmadarassal, így hagytam veszni a vitát. Bár, így jobban belegondolva: Nem is biztos, hogy csak a vitát. Egyébként, minden beszélgetésünk ugyanúgy végződik a részéről: „Na, megyek a szomszédba!”. Valószínűleg ott a szomszéd az, mint nálunk, buzi Pestieknél a Tesco mondjuk. Pár órával később gondoltam egyet és elhatároztam, ha már úgyis ilyen napom van, rúgok még egyet a saját tükrömbe. Megkerestem hát (szintén msn-en) Tibor barátomat. Tibort olyan 5 éve ismerem. Úgy ismerkedtünk meg, hogy az Ő mostani párja gyakorlatilag kikezdett velem az apja könyvesboltjában. Oké, talán a kikezdés túlzás, de flörtnek nyugodtan nevezhetjük. Alig 43 másodperces ismerkedés után már meg is voltam hívva a születésnapi bulijára. (Mi ez, ha nem flört?) Ezen a bulin ismeretem meg Tibort. Kinga volt az ünnepelt és a környék nehézbombázója, Tibor pedig a félénk, ám de annál szerelmesebb hódolója. Az est folyamán jót beszélgettem. Ami gyakorlatilag abból állt, hogy hallgattam az összeesküvés-elméleteit arról, hogy Kinga vajon mi miatt nem veszi semmibe az Ő szerelmes szívét. Be kell, valljam kissé megérintett a kis manó szenvedélyes hite a saját érzelmeiben. Segíteni próbáltam hát neki, a magam módján. A saját szimpátiámat felhasználva Kingánál próbáltam a lehető legtöbbet beszélni róla a hölgynél, előnybe hozni, méltatni a pozitív tulajdonságait és egyszóval mindent, ami a tükörfényezés kategóriába beletartozik. Azt hiszem egy teljes nyaram ment rá erre a projectre mire elértem a kívánt eredményt, összejöttek. A szerelem dúlt, míg Tiborunk nem kezdte előnyben részesíteni a híres Bank Dance Hall-t és a haverokat, mint a gyakorlatilag ajándékba kapott bombázót mellette. Menetrend-szerint jött a szakítás és ismét én, hogy olyan okos vagyok meg hát, amúgy is lécci-lécci. Nem számoltam pontosan, de legalább négyszer tettem vissza az általa sárba dobott gyémántot. Díszcsomagolásban. Azóta boldogok. Dúl a love, meg minden. Tiborom azóta nem keres. Ellentétben azzal, mikor volt, hogy heteken keresztül reggel nálam kezdett és este tőlem ment haza. Párszor összefutottunk msn-en, de ott se igazán érdekelte semmi velem kapcsolatos. Most hát megkerestem és gondoltam, akkor járjunk csak szépen most már ennek az ügynek a végére is. Feltettem hát a megfelelően célirányos kérdéseimet. Azaz, hogy miért csak akkor kíváncsi rám, ha segítségre van szüksége, miért csak én tartom életben ezt a „barátságot” köztünk stb-stb. A válasz itt is meglepett. Azért mert megsértettem. Megsértettem mikor megkérdezte pár éve, hogy az épp megjelent könyvem hol kapható és én meg (viccesen) rá mondtam, hogy a Bank Dance Hall-ban. Akkoriban ugyanis Tiborunk a szabadideje 100%-át ebben a discóban töltötte a „formákkal” a csajokat bámulva. Tisztán emlékszem, amikor emiatt szakított a pár és én emiatt hoztam őket össze ismét. Tehát, az én vicces ironikus válaszom az Ő szívébe gyógyulhatatlanul mély sebeket tépett. Most is rákérdeztem erre külön, hogy csak nem a Bank Dance Hall-ban szilvesztereztek Kingával?! Na, erre egyből jól meg lett mondva a fejemnek, hogy nem érti, hogy miért „basztatom” ezzel, mikor Ő már 20 éves felnőtt nem egy kis csitri, aki ilyen helyeken nyomul. Tibor barátommal legutóbb úgy augusztus környékén beszéltem és bizony akkor még ilyen csitri volt mert jól emlékszem, hogy pont azért hagytuk abba a csevejt mert készülődni „kellett” a clubba. Szóval, megsértettem. És ezt soha nem bocsájtja meg nekem. Hmm. Érdekes. Pedig még mindig Ő tartozna köszönettel úgy vélem. Nem azért nem él már ugyanis extasy-kon és különféle szteroidokon, mert egyszerűen megunta. Én voltam, aki leszoktatta róla nemes egyszerűséggel. Az alkoholt és a pókert pedig szóba sem hozom inkább. Egy szó, mint száz: Nem esett, jól amit és ahogyan kaptam. Ettől a kis hülyétől meg pláne nem, mikor szinte saját fiamként szerettem. Hónapokon keresztül gondoztam a kis lelkét, mert annyi kosarat kapott attól a lánytól, hogy komplett fonodát nyithatna belőlük. Persze itt az én felelősségem is nagy. Nem ismertem megfelelően azokat az embereket, akiktől azt vártam el, hogy betartsák az erkölcsi és etikai törvényeimet.

Epilógus

 Zsolti 20 éve a barátom, de a Kunmadarasi életformánál leragadva egyszerűen nem képes követni az általam diktált tempót. Ugyanúgy 8 általánosa van, mint régen, ugyanúgy az anyja tartja el, csak én nem vagyok már ott, nem tartom izgalmasnak az ottani egymásról szállingózó pletykákat. Kissé nagyobb lett a szókincsem, a világot nem abból ítélem meg amit, a TV-ben látok. Tudok és merek is gondolkozni. Nem alkalmazkodom hülyeségekhez, csak mert az illem úgy diktálja. Ezzel szemben Őt maximum az izgatja fel, ha elveszti az egyik számítógépes játékának az egyik küldetését, a politikáról annyit tud, hogy „Gyurcsány takarodj!” és, hogy akkor múlt el egy hónap mikor hozza a postás a munkanélkülit. És persze elvárja, hogy senki ne nézze le. Ráadásul én soha nem néztem le. Tibor pedig?! Ő még nagyon fiatal és képtelen racionálisan látni a dolgokat. Egyszer felnő talán és belátja, hogy az általa látott tökéletes világ nem is annyira tökéletes. És ami a legszörnyűbb, hogy Ő maga is rendelkezik hibákkal…