Szeretnék megosztani Veletek egy történetet FankaDeli egyik dala (A magyar rendőr velünk van) kapcsán. Annyira friss a dolog, hogy még-e soraim írása közben is a hatása alatt vagyok az átélt katarzisnak...

Délelőtt egy kollégámmal Szolnokra indultunk munkaügyben. Mivel szerencsére nem kellett sietnünk, így a szokásos 170-es tempóban vánszorogtunk. Ablak lehúzva, egyik kéz kint a CD lejátszóból pedig FankaDeli dalai gondoskodtak a tökéletes utazás zenei aláfestéséért. (Mindketten nagyon kedveljük épp ezért a zene csutkán, mi meg torkunk szakadtából énekeltük az épp forgó dal szövegét.) Cegléd meglepően kihalt utcáin úgy haladtunk át, mint forró kés a vajon. Kiérve a városból csendültek fel a kedvenc dalom (A magyar rendőr velünk van...) taktusai. Néhány pillanattal később hirtelen kékes-vöröses fények cikázására lettünk figyelmesek a visszapillantó tükrökben. Zsaruk!

- Ez jel... -mondja a kollégám rám pillantva a CD játszóra mutatva.

Lehúzódtunk az út szélére, szorosan mögénk a rikító rendőrautó. Néhány pillanat múlva meg is jelent a vezető oldali ajtó mellett a 2 egyenruhás. Érdekes, hogy a dalt még ekkor is mindketten bólogatva skandáltuk és nem, hogy kikapcsoltuk volna (ahogy ilyenkor illik) de még csak halkabbra sem vettük. Nem tudom köszöntek-e (biztos) mert én nem hallottam, de (vissza?) köszöntem majd a kollégám automatikusan nyújtotta át az ilyenkor szokásosan kért iratokat (ahogy most belegondolok, lehet azt nem is kérték ezért vágtak olyan meglepett képet a kolléga gesztusa kapcsán). Mi közbe nem zavartattuk különösebben magunkat, énekeltünk tovább:

"...Hiába mondja bárki, hogy csak a munkád végzed,

Hagyjuk már komolyan, neked ebből van pénzed?

Ebből lesz az asztalon a magyar kenyérből,

Hallottál már valaha becsületről, erényről?..."

Eléggé bele voltunk mélyülve a dal mondanivalójába és azt hiszem több Megasztárosnyi tehetségünkről adtuk tanúbizonyságot azon a főút leállósávjában. Közben a szegény rendőrök tették volna a dolgukat tisztességesen, ha nem kezdtek volna felfigyelni a még akkor is bömbölő dal szövegére, amire ez a leállított két hülye egyszerre bólogat. Tisztán emlékszem, hogy a fiatalabb rendőr felkapta a fejét majd a CD lejátszóra pillantva magában énekelni kezdte a dalt halkan. Elmosolyodtam. Észrevette s bár láttam, hogy próbálja magára erőltetni a komoly „hivatalos szerv” tekintetét mégis halvány mosolyra görbült a szája. Mintha csak, azt mondta volna: „Hát, igen...veletek vagyok fiúk.”. A kollégája egy kb. 50 év körüli elég mórózus alkatú férfi sandán pillantott rá. Kis értetlenség ült ki az arcára. A dal pedig kíméletlenül fertőzte tovább a környezetét...

„...Ha farkasszemet nézünk, hát szeretet láthatsz,
Tudom, te is sejted, a főkapitány átbasz.
Hol száz magyar ember reménykedve összenéz,
2009-ben a mi nevünk csak csőcselék...”

A szigorság toteme ekkor kezdett oda figyelni arra, hogy tulajdonképpen mi is történik. Közben esetlenül szorongatta a kollégám iratait a kezében. Elég fura, katartikus helyzet volt, ahogy egy dal szinte ellenállás nélkül arat győzelmet azokon az embereken, akik bár látszólag az ellenfél oldalán állnak, a szívük mégis velünk együtt dobog. Az igazoltatás hivatalossága lassan szilánkokra hullott. Ott álltunk a semmi közepén, villogó rendőrautóval díszítve 2 rendőrrel, akik épp megbüntetni készültek, most mégis saját akaratuktól megfosztva gubbasztottak saját prédájuk mellett: Legyőzve.

„...Nemrég a Teve utcán még aláírásom kérték,
Ez a dal is eljut oda és bárcsak megértenék.
Istenen kérem segíts, add, hogy lássák végre,
Hogy Magyar által ne folyjon még több Magyar vére...”

Az idősebb rendőr, zavartan pillantott a már velünk együtt éneklő kollégájára. Egyértelműen látszott, hogy az általuk teremtett szituációt már nem Ők irányítják hanem a kocsiból bömbölő zene s annak szövege. Láttam, ahogy erőt próbál venni magán és igyekszik az egyenruhájához mérten valamiféle szigort magára erőltetni, de gyenge és igen erőtlen próbálkozás volt. Mi meg csak énekeltünk. Most már hárman...

- Ez mi?! –kérdezte a velünk kokedálló kollégáját szinte elcsukló hangon, már – már megrészegülve

- Fankadeli! –vágtuk rá gyakorlatilag egyszerre mindhárman

- Nem magukat kérdeztem. – szólt vissza, majd pár lépéssel távolabb hívta a kollégáját.

Olyan 2 percet beszélhettek. Nem tudom miről, de a fiatalabb rendőr eléggé gesztikulált. Az látszott, hogy nagyon magyarázott valamit. Majd visszaléptek hozzánk s a következő párbeszéd zajlott le:

-Nos, az igazság az, hogy most meg kéne büntessük magukat és bár mélyen elítéljük mindketten a korrupciót, de azt beszéltük meg, hogy ha nekünk adják azt a CD-t ami, most szól, akkor most az egyszer kivételesen eltekintünk a feljelentéstől.

Ledöbbentem.

A kollégám nem. Automatikusan vette ki a lejátszóból a lemezt és nyújtotta át a rendőrnek, miközben mi – mintha semmi nem történt volna – énekeltük tovább acapellába a dalt. Cserébe visszakaptuk az iratokat, kellemes további utat kívántak és mindkét autó ment tovább a dolgára.

Hát, ez történt...

És, ha nem én magam élem át, akkor talán el sem hiszem.

Elképesztő volt!

Sosem volt bajom a rendőrséggel, de valahogy mindig is ellenszenvesek voltak. Nem tudom ez miért alakult így. De azt igen, hogy FankaDeli egyik dala, most hozzá segített, hogy kicsit túllépjek a saját előítéleteimen.

Köszönöm Fanka!

Peti, Te meg jössz egy FankaDeli albummal! :)