Azt kívánom Neked…

Amit én tudok, az semmi egy költőhöz képest,
Amit én tudok, az semmi, az csupán, amit érez.
Egy utcagyerek itt lent, a felső tíztől fényévre,
Aki pár cd-re vigyáz, meg pár fakó fényképre.
Verselni egyszerű, verselni vicces,
Az én barátom Isten, meg pár zsivány kispesti.
A kislány csak kifesti, a kissrác csak próbálja,
Aztán egy napon mindkettőt látod, ahogy hordágyra.
Gyermeknek gyermeket, a bánatra meg fehér csík,
Régóta ugatom, ne mondd azt, hogy nem rémlik.
Mikor majd fiaddal, amikor majd lányoddal,
Nem hiszem, hogy pont előttük tekersz, majd a pároddal.
Nem hiszem, hogy nem beszélsz velük majd a szexről,
Nem hiszem, hogy túléled, ha a kis hercegnő bedől.
Lehet, most még leszarod, lehet, most még kinevetsz,
De nem lesz finomkodás, a végeredmény kibelez.
Ez 2010 ugyanolyan szar kor, mint bármelyik,
Hazudnak, csalnak, gyilkolnak, egymást átverik.
Ide gyomor kell és ezredszer is, felállni újra,
Én szeretem az életet, van, aki meg csak dugja.

Én nem szívtam füves cigit, s nem hemperegtem kurvával,
Tudom, miről beszélek, az én fajtám az korán hal meg.
Akár a levelek, a fa mégis tovább él,
Az én kis szobám titka, cserébe a szobádért.
Nem V.I.P room, ahol sokszor kínáltak kokaint,
De nyugtatott, hogy hátha vár rám valaki odakint.
Az én kis pöttöm Pannám, kit betakarok kezemmel,
Ha elfogadsz egy tanácsot, az álmaid ne felejtsd el.
Nem romantikus maszlag, ez kurvára az igazság,
Maroknyi fejes barom, a világot csak elbasszák.
Csak egy pad marad nekünk, szemben egy kis tóval,
Könyvemben lapozva, akad pár kitépett oldal.
Akad pár tanulság, akad pár fájó seb,
Ha nem hiszel nekem, a barátaid számold meg.
Ismernek is, vagy csak pénzt adnak a szüleid?,
Akik értik miről beszélek, szívüket követik.
Oké az, ha hallgatsz, de ne rajongj értem,
Én csak azért meséltem, mert a csendben féltem.
Én csak azért meséltem, hogy hagyjak egy jelet,
Amit majd megtalál egy lány, és nekem ír levelet.

Ez a vers is azért született, mert kurvára fájt,
Hogy amiért dobog a szívem, pont az képez akadályt.
Majd, ha téged is ezren szeretnek, és ezren támadnak,
Megérted mi az alapja, kis romos váramnak.
De addig csak találgatsz, és ahogy nézem tévesen,
Pedig te is ugyanezt érezted tizenöt évesen.
Ez Magyarország haver, sunyi töketlen csürhe,
A testem egyre lomhább, de a tudatom még fürge.
A szerelem és barátság, így lett örök menedékem,
Mert valaki valahol, most is téged keres éppen.
Ez csak egy rímhalmaz, nincs tanulság, és nincsen ítélet,
Mindent szemtől szembe, ez van én így élek.
Én azt kívánom neked, hogy legyél boldog majdan,
Nem csábít a bosszú, bár ott hagytál a bajban.
Én azt kívánom neked, hogy érezhesd még egyszer,
Hogy a szerelem méreg, de mégsem kell ellenszer.
Én azt kívánom neked, hogy tanulj meg magyarul,
Mert szükséged lesz rá, ha a karriered alakul.
Én azt kívánom neked, hogy a mennyországba kerülj,
És, ne menekülhess el, mert ott minden kiderül.


Sötétben vágtatok a völgy felől emlékszem,
Dárdám ezüstből, pillangók a mellvérten.
Eddig nem féltem, de most már éget,
Hogy elmesélhesd nekem a világmindenséget .
Sötétben vágtatok a völgy felől emlékszem,
Dárdám ezüstből, pillangók a mellvérten.
Eddig nem féltem, de most már éget,
Hogy elmesélhesd nekem a világmindenséget.

______________________________________