2010. 11. 05.
A sebezhetetlen: Elfogadhatatlan!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

 

Azt hiszed, nem fáj, nézni, amit csináltok,

Főleg így, hogy se fű, se nem piálok.

 

Valami véget ért. Ma délután. Annyira éles volt, annyira sokkoló, hogy messzire nem is jutottam onnan ahol mindezt átéltem. Mostanában eléggé vacak állapotban van az idegrendszerem. A mai délelőttöm nagyon dinamikusan kezdődött. Szokás szerint, már jóval a munkaidőm kezdete előtt megérkeztem. Utálok késni, utálom, ha késnek. Szóval, reggel 08:22-kor a center tárva – nyitva fogadott. Lívia már ott gubbasztott a gépnél és nagyon gépelt valamit. Köszöntem, visszaköszönt. Csak illemből, csak mert megtörte volna a csend harmóniáját, ha nem teszi. Éreztem a hangján, hogy nem üdvözölt hanem, a felé tett gesztusomra válaszolt. Hidegen, érzelmek nélkül. Leültem és átnéztem az előző napi dolgaimat. Kicsivel később hívott Zsuzsa (a világ legjobb marketingese), hogy késni fog 10 percet és közöljem a főnökséggel, nehogy probléma legyen. A főnökség egyenesen leszarja, hogy a legjobb emberük annyira figyelmes, hogy még emiatt is oda szól nekik. Én közben lassan dolgozni kezdtem. Volt azonban valami a levegőben. A pusztulás íze. Fura dolog ez. Zsuzsát nagyon megszerettem az elmúlt hetek, hónapok alatt. Nemcsak mert sokat tanultam Tőle hanem, mert lenyűgözött az elszántsága, a maximalizmusa. Érdekes és ritka szakmai kapcsolat alakult ki köztünk. Úgy figyelt rám s gondoskodott rólam, mint az anyámnak csúfolt izés soha. Elkezdtünk dolgozni, mikor kiderült, hogy a tegnapi teljes munkánkat egyetlen tollvonással tette tönkre a mi Líviánk. Az előre leegyeztetett időpontot egyszerűen eltörölte és áttette másnapra. Tényleg, mint valami elcseszett titkárnő a szemétkosár ürítési rend kapcsán. Az összes ügyfél lemondta természetesen a másnapra eltett meghívást. Úgy képzeljétek, ezt el kb. mintha mondjuk a karácsonyt egyik évben egyszerűen elhalasztaná az állam arra hivatkozva, hogy most kurvára nincs kedve a köztársasági elnöknek ünnepi beszédet mondania. Lívia ezen húzása Zsuzsát is, engem is borzasztóan feldühített. Azonnal kérdőre akarta vonni a művésznőt, de lenyugtattam. Van ilyen. Líviánál ez teljesen normális metódus. Majd hozzászokunk. Épp ezért lett volna szükségünk a fix alapbérre, hogy a tőlünk független sikertelenségekért, kudarcokért és az ilyen károkért ne mi vállaljuk a felelősséget. Vállalja érte Lívia. Nem vállalta. Aztán a nap felének elteltével rádöbbentem, hogy az étterem ahova velünk vendégeket toboroztat hétfőre, nincs is nyitva hétfőn! Erre tök véletlenül döbbentem rá, mikor a meghívás portfólióját csináltam s ehhez felmentem az étterem weboldalára. Kérdeztem a művésznőt, hogy ezt mégis most, hogy: Mosolygott és kijelentette, hogy Ő nem mondta, hogy mi hétfőre hívjunk. Ő azt mondta, hogy a hétre. Zsuzsa és én, azt hittük: A hét részét képezi a hét első napja is, a hétfő. Líviánál ez nem ilyen egyértelmű. Kaptuk a csesztetést hát, hogy csak ennyi eszünk van. Kis idő elteltével megjelent egy kb. 50 év körüli lény. Nő-féleség volt, de gyakorlatilag férfinak volt öltözve. Bejött hozzánk Líviával: Köszönés: Zéró! Bemutatkozás: Zéró! Viszont véleménye az volt. Azonnal belekötött Zsuzsába, hogy Ő miért állva, járkálva telefonál, hogy Zsuzsa miért ment ki telefonálni. (Egyébként azért mert Ők annyira viháncoltak, hogy egyszerűen nem hallotta tőlük az ügyfelet a telefonba.) Mikor végzett a telefonálással, megkérdeztem magam is, hogy miért ment ki. Majd elmeséltem, hogy ez a kérdés kiben és milyen hangnemben született meg. Zsuzsa összeomlott és úgy száguldott át hozzájuk felmondani, hogy a Kathrina hurrikán hozzá képest gépesített lassújármű. Alig 10 perc múlva visszatért, megölelt és elmondta, hogy Ő végzett ezzel a bandával és nagyon figyeljek oda én is, mert tuti, hogy buziskodni fognak a bérünk kifizetésével. Nyugalomra intettem. Hiba volt: Buziskodtak a bérünk kifizetésével. Az állásinterjún beígért minden hónap 3.-án történő fizetés helyett „talán hétfőn” (8.-án) volt kitűzve a fizetésünk dátuma. A két kolléganő már ettől baromira (jogosan) berágott. Fél napon át nyugtatgattam én a Gergelyünk érveit hangoztatva. Zsuzsa tehát elviharzott én meg ebédelni próbáltam. Nehéz volt, mert akkora gombóc lett a gyomromba, hogy ki tudtam tapintani. Ebédszünet után, úgy döntöttem már eleget dolgoztam. (A meghatározott napi 5 meghívást teljesítettem is.) Felöltöztem és indultam volna haza, de Zsolti baby utána rohant. Zsoltiról azt kell tudni, hogy non – stop azt ismételgeti, hogy „Én vagyok a rossz zsaru!” (Szánalmas…) És, imád is ebben a szerepben pancsikolni. Leültem a tök családias hangulatban parolázó kivégzőosztag elé és vártam, amit kaptam. Zsolti baby tárgyilagos hangnemben próbálta közölni, hogy ki vagyok rúgva, el vagyok bocsátva, lapátra vagyok téve, stb. stb. Kinevettem. Komolyan elég röhejes volt, hogy aki, fél órával előtte velem poénkodott, most próbálja előttem játszani a „rossz zsarut”. Kezdett kialakulni egy elég szórakoztató beszélgetés. Egy pontig. Mikor is a már említett bemutatkozni és köszönni is lusta lény, kérdőn fordult Zsolti babyhez mondván, hogy ”Kötelesek vagyunk mi, megindokolni ennek (!!!), hogy miért született meg ez a döntés?!” (Szerintem, a személyem kapcsán született döntések hátteréhez igenis közöm van! És köze van mindenkinek.) Ez az izé, már ekkor másodjára szólalt meg  - kérdezés nélkül – ezért én is kérdésre emelkedtem. Gergelynek szegeztem a kicsit sem szofisztikátlan megfogalmazott kérdésemet: „Gergely: Ez ki a franc?!” Na, ez végre meghozta a kívánt hatást: Kollektív felháborodás. Istenem, ezek 20 perc után végre kezdtek rám figyelni. Szép sorban mindenki külön – külön is felháborodott és kinyilvánította, hogy mekkora bunkó is vagyok én tulajdonképpen, hogy így beszélek. Mr. Rossz Zsaru kivételesen egy kukkot nem szólt. Nyilvánvalóan felfogni sem volt képes, hogy milyen arcátlan egy fráter voltam abban a pillanatban. Próbálta folyamatosan azt bizonygatni, hogy mennyire indokolt is ez a döntés a cég érdekében. Itt ez a szuper marketinges (a már többször is említett klimaxos nyanya) aki, majd jól hozza magával a saját vérprofi csapatát és lesz itt termelés, ömlik majd a profit. Csak ugye, Zsuzsa meg én rontjuk a képet. Szánalmasnak éreztem az egész procedúrát. Gergely meg ott ült középen, mint egy rakás szerencsétlenség és a szemembe sem nézett egy pillanatra sem. Az ember, kit a szakmai példaképemnek tekintek mindössze akkor hördült fel, mikor Neki szegeztem az ominózus kérdést, hogy azért ez már túlzás. A leginkább Líviai tetszett, ahogy próbálta menteni az irháját azzal, ahogy (szerinte) furfangos találós kérdéseket szegez nekem. Mint, például a: „Ma, hány embert hívtál fel?” Kb. 200-at. És, Te?  - Persze válaszolni már nem tudott… -

 

Hát, akkor a legelső írásomhoz hűen,

Ismé,t végig mennék a csapaton

a saját szám íze szerint.

 

 

 

 

Azt hiszed okos vagy, érted a világot,

Ez a saját ketreced, mégis imádod.

 

Krisztián: Róla, még nem is írtam nektek. Ő egy új kolléga. Egy huszonéves kalandor. Két dolog mozgatja: Az egyik a pénz, a másik a pina. Olyan, mint egy megbolondult tintasugaras nyomtató amin, ha rossz gombot nyomsz meg megállás nélkül nyomtatja a rengeteg zagyvaságot. Egy laikus Őt tekintené a halál profi marketingesnek, pedig azért mert valaki non-stop gagyog, még az nem egyenlő azzal, hogy bármit képes eladni. Elég, ha azt vesszük, hogy 2 hete „dolgozik” már legalább és egyetlen eredményt sem tud felmutatni. Engem az ilyenért már az első héten kirúgtak volna. Ma aztán mikor betoppant a klimaxos zombi a mi Krisztiánunk egyből felismerte a lelki társát: „Rátehénkedett a kedvenc kabátomra, de látszik rajta, hogy kőprofi a csaj! Na, ilyenek kellenek ide, ettől lehet tanulni!” Istenem, Krisztián: Legalább remélem lesz gusztusod megdugni is a nyanyát, ha már Klaudiát nem sikerült…!

 

Csak sorokat adhatok, nem szerető apát,

Na, válassz, mi legyen: Ásó vagy Lapát?!

 

Gergely: Bár, tudom, hogy utálod ezt a kifejezést, de Te voltál életem eddigi legjobb főnöke. A csalódásom, a rossz szájíz nem a személyed kapcsán alakult ki. Az esik rosszul, ahogy némán tűrted, ahogy felzabál, amit Zsolti baby kukázott ki valahonnan. Teletömte a fejedet biztos tök hangzatos statisztikai adatokkal, meg a várható profit összegéről, igaz?! Zsolti baby meg még pluszban agyon is reklámozta, hogy rendesen el legyél vakítva. Megvezették a világ talán leglogikusabb és legracionálisabb emberét. Megvezette egy bazári majom, meg egy klimaxos vén nyanya olcsó és színpadias műsora. Apukád – ki annyira tragikus körülmények között hagyott itt Téged – most helyetted is szégyellné magát. Csak a sértettség beszél belőlem, igaz? Bár, igazad lenne! Bár, bejönne ez az egész Neked és tényleg igazolódnának az eléd hintett ígéretek. Őszintén kívánom ezt Neked, mert megszerettelek Téged. Nem csak, mint embert, mint főnököt, és mint üzletembert is. Mert, ha 3 hónap múlva ismét felétek járok és nem fog a szemközti irodátokban egy vérprofi marketinges csapat Nektek milliós profitot behajtani havonta, akkor nem csak a szemrehányásomban fogsz részesülni… Sokat tanultam Tőled és fontos személlyé váltál az életemben. De ha most feláldoztál emiatt, a 2 majom miatt feleslegesen a szimpátiámat és az alázatomat valami sokkal erősebb és katartikusabb érzet váltja majd fel. Nem fog tetszeni…

 

Lehet, most még leszarod, lehet, most még kinevetsz,

De nem lesz finomkodás: A végeredmény kibelez!

 

Zsolti: Sokáig gondolkoztam azon, hogy mi miatt is viselkedik úgy ez az „ember” mintha önmaga lenne a tökéletes fegyver. Még eddig nem jöttem rá. Alapvetően véve nem értem mi a baja velem a mai délután óta sem. Megértem én az engem érintő kritikákat, de ez az idióta folyamatosan a személyemet támadta. A személyemet, s nem a munkám minőségét ami, a váló ok volt állítólag. Érdekes személyiség lehet egyébként. Tipikus pedofil feje van. Ráadásul az a jellem, aki, ha szemtől – szembeni párbajra kerülne a sor Ő inkább előtte stikába lefizetne valakit, hogy mérgezzen meg. Ha jól tudom, van pár gyereke, pedig a férfi meg a szex az utolsó ami, eszembe jut Róla, ha rá nézek. Alapvetően véve nem is értem az általa betöltött státuszt a cégen belül hiszen, azon kívül, hogy görcsösen azt ismételgeti, hogy Ő a főnök meg, Ő a „rossz zsaru” tulajdonképpen semmi konstruktívat nem tudok hozzá kötni.

Képzeljétek: Néhány perce felhívott a nagy Zsolti baby! Másodjára! Elsőre amikor felhívott nemes egyszerűséggel rendőrnek adta ki magát. "Szabó hadnagy" személyében. (És, még én vagyok a skizofrén, igaz?) Beszélni sajnos nem tudtam (akkor) Vele, mert nem is tudtam, hogy bárki is hív. Épp az egyik bevásárlóközpontban pakoltam a kosárból a cuccokat amikor is csörgött a telefonom. Próbáltam felvenni, de mivel mindkét kezem tele volt, így csak bénázás lett belőle. Mikorra végre az egyikkel biztonságos fogást találtam a mobilon beleszóltam, de csak a saját hangom viszhangzott. Cserébe viszont ment a mobilom diktafon funkciója. Szóval, a teljes "Szabó hadnagy vagyok" jelenet meg lett örökítve a tudtomon kívül. Honnan tudom, hogy nem egy valódi Szabó hadnagy volt? Mert egyrészt megismertem a felvételen a mi "rossz zsarunk" hangját, másrészt meg nyilván az igazi Szabó hadnagynak nincs munkahelyi száma így szegény kénytelen a Zsoltikáék céges telefonjáról felhívnia engem. Istenem...ez még az eddigieknél is szánalmasabb! Aztán megtudtam, hogy néhányan itt tényleg komolyan vették az én poén házi feladatomat és elkezdtek készülődni annak tekintetében, hogy tényleg atomjaira bontják ezt a majmot, meg a családját. Itt mondanám, hogy: NE! Nem mintha, nem értemelné meg a köcsög, de nem hiszem, hogy a családja tehet arról, hogy a családfőjük egy ekkora rohadék! Szóval, tessék szépen leállni Attilácska, Mephito62 meg Zionda! Ez az én háborúm! Díjjazom a lelkesedéseteket, de ne lépjünk át egy bizonyos határt! A leírt gondolataimért természetesen továbbra is teljes egészben vállalom a felelősséget DE a mások viselkedéséért és tetteiért NEM!!! Szóval, tessék szépen leállni. A második hívása már nagyon kellemes volt. Az első 9 perc azzal telt, hogy azt hallgattam, hogy Ő amúgy kemény csávó ám és nem is igaz amit, Róla írtam, hogy ne merne találkozni és a szemembe mondani ami fáj, mert most azért is hívott fel, hogy randira hívjon! Idióta. Mindezt 9 percen át, folyamatosan, hogy egyetlen mondatot nem hagyott végig mondani. A végén már nagyon untam és megkérdeztem, hogy miért hívott fel, ha nem is érdekli amit mondok?! Ez kicsit lenyugtatta - vagy csak elfogyott a levegője - de annyi időt legalábbis nyertem vele, hogy visszautasítsam a nagylelkűen felajánlott pszichiáter apuci fáradozásait a szociopátiás magatartás attitűdjeim kapcsán és, hogy felhívjam a figyelmét arra, hogy, ha már elmebeteg vagyok, talán nem biztos, hogy épp ezért életbiztosítás velem szórakoznia. Nem nagyon fogta fel, ezért a következő 6 perc ismét az Ő stand up-ja volt arról, hogy mennyire felé fog jelenteni. Ezt külön kértem volna is, ha nem ismételgeti ezt el 14 másodpercenként. A lényeg: Az egyetlen dolog az, amiért nem vonom ki a Zsolti baby DNS képletét a tovább örökítő láncból az a gyermeke. Az a tündéri kis manó akivel egyszer - még a szép időkben - találkoztam bent az irodában. Nem élném túl, ha ez a pici, őszinte manó apa nélkül nőne fel. Sajnos, majd a saját kárán meg fogja tanulni, hogy apuci nyilván az első sarkon hajlandó lenne eladni, ha valami jött - ment megfelelő számjegyű összeget ajánlana fel érte. Szóval, tedd össze a két kezed és adj hálát a szerencsének, hogy aznap láthattam azt, aki még beszélni sem tud, most mégis megmentette az irhádat...

 

Csak találgatsz de, ahogy látom tévesen,

Pedig Te is ugyanezt érezted 31 évesen.

 

Lívia: Az ex-közvetlen főnököm ott veszítette el a szimpátiámat végérvényesen amikor, egy szar 5 soros mailben próbált kirúgni. A szánalmasság csúcsa. A becsületet hírből sem ismeri tekintettel arra, hogy úgy nyúlja le bárki munkájának gyümölcsét – kamu indokokra hivatkozva – mintha tudományos fokozatot szerzett volna ebből. Szerintem, a kommunizmusban az ÁVÓ-sok nem loptak ennyit, mint a cég Líviája. A legjobban az mosolyogtat meg, mikor olyanokat jelent ki, hogy „Mert szeretnénk nektek sok pénzt adni!” Szánalmas! Miközben ma, mikor a fizetésemet firtattam Ő azonnal rávágta, hogy „Csak ötezer!” Elvárta volna, hogy a ledolgozott több mint, 1 hónapom után mindössze 5000Ft-al elégedjek meg. Ez nevetséges! A tipikus pénzéhes szuka klónja Ő. Mikor ezt kimondta, nagyon nehezen tudtam türtőztetni magam, hogy bele ne lépjek az arcába Eurotradecon Charlie-nak. (A lányok ragasztották rá ezt a nevet, mert az elmúlt 3 hétben tényleg csak hangban volt jelen, mint a híres Charlie a Charlie Angyalai láthatatlan karaktere.) Arról már inkább kussolnék is, hogy a mi kudarcunk alkalmazottként, azaz, Ő kudarca főnökként! Lívia: Szerinted mit keres ott ez a klimaxos nyanya, hmm?! Alkalmatlan vagy a Rád osztott feladatra, hahó: Megbuktál, lecseréltek, végállomás!

 

Én azt kívánom Neked, hogy legyél boldog majdan,

Nem csábít a bosszú pedig ott hagytál a bajban.

 

Vilmos: Az abszolút kedvencem. Talán a legemberibb karakter mindannyi ótok közül. Letisztul, higgadt személyiség. Az a típus aki, szerelmes tud lenni az élet szép pillanataiba. Ő az, aki nem megy el ridegen az Őt körülvevő természeti szépségek mellett. A tökéletes homo sapiens! Néha úgy érzem, hogy Ő a kakukktojás a csapatban. Nem vonódik be a többiek röhejes civakodásába a koncon, nincsenek kicsapongásai és alapvetően véve olyan „mindenki barátja” figura. Az akkut Jenő-allergiájától eltekintve, nem igazán tudnék felhozni ellene semmit. Ha csak, azt nem, hogy még a mai kis incidens sem volt képes kihozni a híres béketűréséből. Karnyújtásnyira anyáztam és firtattam egyesek szexuális identitását, de Ő végig halálosan nyugodt maradt és kényelmesen elhelyezkedve élvezte a show-t. Az egyetlen volt a három fiú közül, aki a búcsúzásomkor történő kézfogásom közben végig egyenesen a szemembe nézett. „Sajnálom…” Ezt mondta nekem elcsukló hangon. Pedig nem kell, hisz nincs is mit valójában. Szeretlek Vilmos…

 

Egyszer a végén majd meg is látod,

 

Hogy Te mented meg ezt az ócska világot!

 

Zoltán: Vele néhány napja kezdett mélyülni a kapcsolatunk. Őt tartom a legsúlyosabb veszteségnek a cég kapcsán. Nemcsak mert Ő azt csinálhatja főállásban ami, az én hobbim hanem, mert őszintén és azonnal volt képes felvállalni előttem az álarc nélküli naturális énjét. Ez borzasztóan ritka és nagy kincs. Rengeteget beszélgettünk és átéreztük egymás nézeteit az életről. Olyan mintha a duál-párom lenne. A történtek után, nagyon féltem Őt. Nincs ugyanis tulajdonrésze a cégben, mint Mr. Rossz zsarunak meg Péternek, így Ő a triumvirátus döntéseinek van kitéve. És kicsit sem biztos, hogy a már említett majom, nem talál majd ki ismét valami emeletes ökörséget, ha úgy találja, hogy a Zoli munkája számára nem elég profitorientált. És, ha már ennek a cégnek csak látszólag az a vezetője aki, a tulajdonos, akkor sajnos ennek a veszélye is reális. Vigyázz magadra Barátom!

 

Ti telepekről jöttök, mégis vad parasztok vagytok,

Majd egy szép napon megértitek, hogy nem ehető a laptop.

 

Végső soron azt kell, mondjam mégis, hogy örülök, hogy a cég alkalmazottja lehettem. Sokat tanultam. Az emberi kapcsolatokról, a pénz szerepéről, fontosságáról. Tanultam, az értékek szerepéről, helyéről. Az értékek elértéktelenítéséről s a pénzzel kifejezhetetlen kvalitások tönkretételének morfológiájáról. Ez a cég, belekezdett egy olyan projektbe, amiről valójában fogalmuk sincs. Felvettek egy csomó hülyét, akiktől olyan teljesítményt vártak el, amiket maguk sem lettek képesek soha, semmilyen módon megugrani. És miután kiderült, hogy nem az elvárt eredmények jelentkeztek a türelmi idő lejárta után, csodálkozni kezdtek és felelőst keresni. Bűnbakot találni pedig nem nehéz, ha a Te öveden fityeg a kincstár kulcsa. Viszont mindig, amikor a bűnöst keressük: Előbb tükörbe kell tekintenünk!

 

Még nincs vége srácok…

…koránt sem…

…sőt!



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés