Széljegyzet: Egy szolgálati közleménnyel vagyok kénytelen kezdeni! Aki hallja, adja át, hogy a meghívó kiküldések nem a saját hanyagságom miatt lassultak be. Egyszerűen nem tudom elérni már 2 hete az indexet akiktől magam is kapom a meghívókat. A türelmeteket kérem. Egyenlőre, 86 új kérelem érkezett, amik elbírálása folyamatban van, de próbáljatok kicsit türelmesebbek lenni. Én is csak egy ember vagyok a fenébe is, véges az én teljesítőképességem is! Széljegyzet vége.

Néhány napja munkahelyet váltottam. Érdekes történet, ezért a mai írásom erről fog szólni.

Kezdem az elején: Az előző munkahelyem megválásának körülményeivel. Egy zuglói villa első emeletén dolgoztunk hatan. Egyetlen férfiként álltam a sarat az 5 nő mellett. És szükség is volt rá, mert elég érdekes dolgokkal szembesültem. Az átlagéletkor 40 év körül mozgott. Egyetlen velem egykorú leányzó volt csupán: Violának hívták. Szerintem egy baromi unalmas név. Öregasszonyok jutnak eszembe, ha kimondom. Az első munkanapon kaptam eligazítást, scriptet, head szettet, számítógépet és rögtön két főnököt is a nyakamba. Szószerint! Ott gubbasztottak közvetlenül mögöttem és végig hallgatták az első 2 órás munkámat, miközben gyakran jegyzeteltek. Majd felálltak és kámforrá váltak. A tipikus 3 napos hosszú hétvégés wellness vakációt kellett értékesítenem. Minden szép volt és jó! Egészen addig a pillanatig míg nem tudatosult bennem, hogy szisztematikusan csapom be az ügyfeleket a saját nevem alatt. A megadott honlap egy létező amerikai 5 csillagos szálloda honlapjának a klónja volt. Egy az egyben. S bár flash-ben „programozták” mégis a „Kapcsolat” opción kívül nem működött semmi rajta. Mikor erre rájöttem komoly dilemmába találtam magam. Két választásom volt: Vagy a lelkiismereti tüzeimet kioltva tovább folytatom amihez már sok kedvem nem volt, vagy pedig nyíltan megkérdezem a főnökséget erről. A sors később egy harmadik megoldást kínált fel: Az került elfogadásra. Előbb azonban írnék pár sort az ottani kollégáimról, megéri! Alapvetően sok közük nem volt a telemarketinghez, mint szakmához. A felvételi beszélgetés kb. úgy zajlott, hogy megkérdezték: „Tudtad, hogy létezik egy ilyen telefonnak elnevezett eszköz? Igen? Király! Tudod, hogy kell használni? Tudod. És, ha mondjuk lemerül vagy kikapcsol, tudod mi a teendő? Igen?! Elképesztő! Te profi telemarketinges vagy ezek szerint! Mikor akarsz kezdeni?” Azt csak halkan jegyzem meg, hogy pont ezekre a kvalitásokra nem volt szükség mert nem telefonról hanem számítógépről indultak a hívások. Még csak tárcsázni sem kellett. Szóval, a kollégák mindegyike annyira alkalmatlan volt erre a munkára, hogy én direkt sem tudnék annyira az lenni. Az első héten az összes behívói és értékesítési rekordot megdöntöttem. Kaptam is fizetésemelést: 1000Ft-ot. (Nem röhög!) Így a hónap végén már 41 ezer forintot vihettem haza. Jutalékot nem kaptam a megkötött „szerződések” után, pedig az állásinterjún ígérték. Volt egy Habos Éva nevű kollegina aki, komoly karaktert adott a napjaimnak. Az első 1 hetem azzal telt, hogy próbáltam visszafogni magam attól, hogy ne röhögjem át az egész napomat a hölgyike miatt. Annyira beszédhibás volt, hogy Fekete Pákó hozzá viszonyítva magyar – irodalom szakos tanár! És ez nem vicc! Rendszeresen hallottam a saját fülemmel, hogy a vonal túlsó végén annyira nem értették amit mond és egyáltalán ezt az igen bizarr szituációt, hogy komolyan meg voltak győződve, hogy ez valami hülye reggeli rádióműsor ébresztőshow-jának poénkodása. Úgy a 10. „Ne szórakozzál (Sebestyén) Balázs, tudjuk, hogy Te vagy a Danubiusból!” után megkérdeztem a főnököt, hogy ezt miért kell. A válasz valami olyasmi volt, hogy nem merik kirúgni mert félnek, hogy a munkaügyi bíróságra szalad. Ő tehát maradt és engem be kell valljam nagyon idegesített. Egyik nap érdekes dolog történt. A főnök összehívta a bandát és gondterhelt arccal kezdett bele a mondanivalójába. Jött egy csomó nyafogás annak kapcsán, hogy Őt tényleg milyen szegények meg mennyi járulékot kell fizetniük és bla – bla. A közepén eszméltem csak fel: Ezek az esetlegesen befutó munkaügyi ellenőrzésre akarnak minket kiképezni, hogy majd miket hazudjunk. Komolyan még azt is elvárták, hogy a hülye gyerek jegyzeteljen és másnap vizsgázzon a „mit kell hazudjak a munkaügyi ellenőröknek” tananyagból. Na, ekkor lett teljesen elegem. Épp aznap találkoztam este az egyik leghűségesebb olvasómmal aki mellesleg a BRFK gazdasági bűnüldözési osztályának főelőadója. A munkahelyi problémáim kifakadása közben látom, hogy nagyon észbe kap. Elkezdett sorolni cég neveket és úgy a 27. környékén megfagytam. A munkahelyem nevét mondta. Majd elmondta azt is, hogy ez a sok név mind ugyanazt a „céget” jelenti. Átlagosan fél évig használnak egy nevet, majd váltanak, elköltöznek és csinálják tovább az egész hülyeséget. Ledöbbentem. Komoly hányinger kerülgetett. Már csak amiatt is mert én a saját nevem alatt csaptam be ezeket az embereket s nem a cég nevében. Másnap reggel 9-kor úgy léptem be az ajtón, hogy felmondok. Esélyt azonban nem kaptam erre, mert épp akkor hurcolták ki a főnökömet hatalmas fekete maszkos „Rendőrség” feliratú emberek, bilincsbe verve. A dal véget ért, fizetést nem kaptam.

Ez után következett 2 hónapnyi csend, amit arra fordítottam, hogy feléljem az anyagi tartalékaimat és kiheverjem ezt a traumát. Majd mikor újra elkezdtem állást keresni. Az első ajánlat a Pólus Centerhez közeli irodakomplexumból érkezett. Pontosan meg is érkeztem a helyre. Mondjuk nem volt nehéz: Napi átlag kilencszer (!) hívtak, hogy akkor biztosan megyek-e. Fura volt, mintha annyira szükségük lenne rám, mint valami szuper híróra aki, megmenti a Földet az el Fekete Pákódástól. Megérkeztem, beinvitáltak. Egy hatalmas szobát képzeljetek el néhány asztallal, pár székkel. Nem egy multinacionális cég égisze. Sehol egy csendes zug ahol tárgyalni lehetne nyugodtan Leültem hát a hely kellős közepén egy Shrek-nek öltözött kőarcú fazonnal. Jött 10 percnyi áradozás az önéletrajzomról, a pontos érkezésemről meg kb. hogy nyilván még szobatiszta is vagyok, tehát tökre az ő emberük vagyok. Untatott, komoly szájszaga is volt, kértem hát, hogy térjünk át a tárgyra. Na, oké: Hát, biztosítás. Ennyitől még nem könyveltem volna el totál kudarcnak a napomat, de folytatta tovább. Hiszen Ők nagy hangsúlyt fektetnek a bizalomra EZÉRT valódi és teljes értékű kollégának csak akkor fogadnak el, ha előbb a közvetlen családomból – vagy maximum az ismeretségi körömből – hozok Nekik legalább 10 ügyfelet akik náluk akarnak biztosítást kötni. Mi van?! Azt hittem rosszul hallok! Erre a hülye nem megismételte!? És akkor még benyögi, hogy náluk ez a bekerülés próbája. Uhh! Elég dühös lettem. Szerintem észre is vette mert azonnal kérdezte, hogy nem-e kérek egy pohár vizet mert elég sápadt lettem. Nem kértem. Magamnak viszont kikértem ezt a tesztet, majd felálltam és kiviharzottam. Bunkó voltam: Még csak nem is köszöntem. Alig telt el 4 nap, ismét ugyanoda az irodaházba, ugyanarra a szintre kapok meghívást. Húú, mondom ezek nem adják fel! Közben elzakóztam a fürdőszobában és az első állásinterjúmra nem tudtam elmenni. Megértőek voltak, bár nekem aztán mindegy volt mert forrt bennem a düh. Mondom, már csak amiatt is visszamegyek, hogy egyértelműbben osszam meg a véleményem a röhejes kis tesztjük kapcsán. A 2. megbeszélt időpontra épségben érkeztem meg...

Mivel az iroda ahol 4 napja jártam zárva volt, így azt gondoltam, hogy ezeknek biztos több irodájuk van. Keresni kezdtem tehát, az azonos szinten lévő nyitva található irodákat. Nem volt nehéz dolgom, mert mindössze egy ilyet találtam azon a szinten. Tágas belső tér, tűző napfény. Beléptem a tárva nyitott ajtón s azonnal egy totál ismeretlen, de folyamatosan mosolygó férfi sietett felém. Bizarr mód, egy biztosítási index sem lobogott a kezében. Köszönt, bemutatkozott s már a kézfogásából is éreztem, itt történni fog valami. Max összeverekszünk. :) (Számomra fontos a kézfogás milyensége. Mindig figyelem.) A bemutatkozás után az azóta teljes értékű főnökömmé metamorizálódott mosolygó férfi (ezután csak: Gergely) kérte, hogy meséljek pár dolgot magamról. Meséltem amit szoktam – pechemre – Gergelyünk ugyanis azonnal kíméletlenül kérdezett vissza a számára érdekes momentumokra. Ez tetszett! Szeretem, ha jelen vannak és nem csak velem szemben ülnek. Beszélgetni kezdtünk. Érdekes volt, formabontó és harmonikus. Nem volt erőltetett, nem volt görcsös és még csak alakoskodó sem. Éreztem, hogy Gergely teljes és azonos értékű partnerként tekint rám. Tényleg inkább volt ez egy üzleti tárgyalás, mint szigorú keretek közé szorított állásinterjú. Fura volt és kicsit még zavarban is éreztem magam amiatt, hogy ilyen jól érzem magam ebben a státuszban. Kicsivel később befutott Péter és Vilmos is a cég további két meghatározó figurája és bekapcsolódtak a beszélgetésünkbe Gergellyel. Pillanatokon belül azon kaptam magam, hogy egy kötetlen haveri ökörködés középpontjában leledzek. És ezek az emberek azóta a főnökeim. Csak, hogy érteni lehessen a katartikus élményem milyenségét és eredetét, kicsit tüzetesebben írok a főszereplőkről.

Gergely: Az első ember az eddigi életemben aki, pusztán az ösztönös milyenségével képes volt azt elérni, hogy a munkámat ne csak pusztán pénzkeresési szemszögből tekintsem fontosnak. Neki köszönhetem, hogy a saját munkám minőségéért már legalább annyira felelősnek érzem magam, mintha ez az egész nem is az Ő vállalkozása lenne hanem az enyém. Úgy nevelt önállóságra és felelősségtudatra, hogy még csak nem is tud róla. Sokat köszönhetek Neki. Ezzel párhuzamosan pedig árad belőle a nyugalom, a természetes harmónia. Az a típus Ő aki mindig mosolyog – ha rossz napja is van – de nyilván képes lenne ugyanilyen mosolygósan bárkit a földdel egyenlővé tenni. A legmeghatározóbb élményem Vele kapcsolatban egyértelműen az első találkozásunk volt. Amikor meglátott, felállt, elndult felém, a szemei mosolyogtak majd azt mondta: "Örülök, hogy megismerhetem! Már nagyon vártunk." És, tudjátok a legmegdöbbentőbb az volt az egészben, hogy éreztem, hogy ez nem csa egy üres frázis amit, az emberek csak úgy mondani szoktak egymásnak tapintatból. Ők, tényleg nagyon vártak...

Péter: Nos, a mi Péterünk a csapat Doenje. Kicsit bizarr lesz amit, most írok de az első dolog ami, eszembe jutott mikor először megláttam, hogy „Basszus, ez meg milyen jóképű már!?” Mindezt úgy, hogy nálam heteróbb, meg nőimádóbb embert még nem hordott a hátán a Föld! Zavarba ejtően szuggesztív szemei vannak. A legjellemzőbb tulajdonsága talán mégis az intellektualitása és a humora. A legmeredekebb viccek általában az Ő asztalától indulnak...Ennek ellenére számomra mégis a meghatározóbb élmény az volt, amikor megmutatta a családját. Szívtiprót én még így sosem láttam elgyengülni és meghatódni....

Vilmos: Mindenki Vilije egy nagyon egyedi figura. Nyilvánvaló, hogy gyerekkorában még nem volt divat a műanyag gyerekcsörgő, ezért a kis Vilike kezébe a szülei valószínűleg teleszkópos pecabotot nyomtak. Ez pedig megmásíthatatlanul megpecsételte a kis Vilike sorsát: Sporthorgász lett belőle. Az első olyan horgász akinek igen kifinomult ízlése van a Nők tekintetében. A felesége valami elképesztően szép Nő! Vilmos egyébként a szigor és a józanság megtestesítője a csapatban a véleményem szerint. Van benne valami feszes, egyenesség. Mindezzel ellentétben viszont süt róla, hogy vajszíve és folyamatos kapása van. :)

Zsolt: Na, most vagyok bajban. Zsolttal még nem vagyunk annyira közeli viszonyban, még csak most ismerkedünk, de az már most érezhető, hogy hidegen logikus észjárás jellemzi. Mint egy profi programozott katona. Tetszik, hogy a legkisebb dolgokért is úgy tud lelkesedni, mint egy kis gyermek. Nem nagyon ismerem még Őt, de van egy olyan sejtésem, hogy nagyon jó apa lesz...

Hát, azt hiszem ennyi mára.

Holnap jövök megint!

Addig is kitartás!

Lakat