I M ÁG Ó

Magam vagyok, mégis körülvesz egy világ,

Itt újraéled köröttem minden eltiport virág.

Nincsenek hazugságok, sem szitokszavak,

Átértékelődni látszanak az anyagi javak.

Mert az én világomban nem a pénz diktál,

Itt ne dicsekedj azzal, hogy hány pezsgőt ittál.

Itt az értékeink nem kifejezhetőek a pénzzel,

És ezerszer gondold át, hogy meddig mész el.

A falaink mögött nem zokog bús harang,

És minket sem oszt meg felsőbbrendű rang.

Útmutató segítséget bárkinek őszintén adunk,

Mi mindannyiunk által egyenlők vagyunk.

Engem legyőz szép lassan az egyetemes hit,

Pedig én komolyan érte nem tettem semmit.

Nem voltam jó gyerek, nem vágytam jóra,

Nem nyűgözött le egy törött Amfora.

De egy pillanat alatt megváltozott minden,

És ellenem fordultak, akikben hittem.

Viszont, a változás szele mégsem innen fújt,

Hanem, hogy szerelem volt, ami bennem megbújt.

Találkoztam azzal, ki mindvégig itt lakott bennem,

És nem is kellett érte a világ végéig mennem.

Marcsi mutatott eltévedt lelkemnek helyes utat,

Ez változtatott meg, ez a tudat.

Rájöttem, hogy a lénye legyőzte az én népem,

Azóta nekem már Ő a példaképem.

Elcsuklik minden felé indított szavam,

Hisz az igazság most már nem csak odaát van.

Megváltoztam, és én örülök ennek,

S bár sosem leszek jó a becsületrendnek.

Itt álljon hát, a sorsom intő példa képpen,

Hogy kit lenéztem most Ő a példaképem.

A múltam pusztulása esélyt ad a jóra,

Az álmaimat együtt váltjuk majd valóra.

Hiszen a lelkemben lélegzik, ami igazán számít,

És a sok mocskos hazugság többé nem ámít.

Harmincévesen születtem meg igazából,

A saját sorsom tett tönkretett magától.

S tán a múltam sírjára majd kopjafát állít,

Mert mindenki tudja, hogy már nincs ki, megállít.

Magam vagyok, mégis körülvesz egy világ,

És nincs benne féreg, mi mindenemet kirág.

Nincsenek hazugságok, nincsenek szitokszavak,

Én látni kezdtem, bár köröttem még mindenki vak.

L  A K A T