MÚLT, avagy:

„Mert tettem amit, hittem,

Velem megtörtént a minden.”

Mostanában ismét azt a korszakomat élem, amikor hatást gyakorlok különböző embertípusokra. Tudtomon és akaratomon kívül. Lassan 5 éve vezetem már ezt a naplót. A stílusom és önkifejezésmódom miatt kezdettől fogva voltak ilyen ráérő – fontoskodó barmok akik, zászlóshajójuknak-e oldal lakattalanítását választották. Elég sok fajtával találkoztam már ezek közül. A mostaniak az eddigi leggyengébbek. Egy – egy ilyen „támadást” én mindig a motiváció, a stílus és a pontosság szerint osztályozok. Eleinte persze engem is felzaklattak az ilyen önjelölt igazságosztók megnyilvánulásai. Rosszul estek az ilyen „támadások” és akkoriban még a teljesen hétköznapi normális ember reakcióit produkáltam. Túl azonban a 4. újraélesztésemen már, megtanultam, hogy nem éri meg megalkudni és mosolyogni akkor is, ha legszívesebben sírnál. A tipikus: „…Nem hittem, hogy a látszatot kaptam, csak hazug bájt, s, ha durva volt is néha a játék, nem mutattam, pedig nekem is fájt…” monológ igazsága. Szóval, az eddigi összes ellenem irányuló támadások vagyis, ahogyan ezt a másik térfélen nevezik „csak őszinte véleményezés” az eddiginél sokkal stílusosabb, pontosabb és logikusabb volt. A szisztémája ennek a műfajnak egyébként általában mindig ugyanaz: Jól megmondják a frankót, hogy szerintük miről nincs fogalmam, miket tudok rosszul és, hogy egyáltalán fogjam már fel, hogy csak egy nagyképű seggfej vagyok, akire senki sem kíváncsi. Rajtuk kívül ugye… Az első hiba, itt kerül a szerintük tökéletesre eszkábált tervükben: A nyilvánosság. Eszközként használják fel, az ellenem felhozott állításaik megerősítéséhez. Azt gondolják, hogyha a nagy nyilvánosság előtt állítják az állításaim ellenkezőjét, akkor az automatikusan őket teszi hitelesebbé. Butaság. A gyáva ember tesz ilyesmit. Aki nem mer elém állni s a szemeimbe mondani, hogy nem tetszik, a pofád. Más oka nyilván nem lehet annak, hogy csak emiatt felregisztrálnak ide és különböző idióta fantázianevek védelmének árnyékában, dobálják kaviccsal az alvó oroszlánt. Igen drágáim, itt én vagyok az oroszlán. És egyértelmű, hogy amit teszek, és ahogy teszem az, jó, mert különben nem lenne egyesekre ilyen hatással, hogy képesek legyenek csak amiatt ide regisztrálni, hogy tudassák velem, hogy szerintük én mennyire szánalmas is vagyok valójában. Sokkal több ideje írok és gondolkozom ahhoz, hogy összecsináljam magam pár ilyen önelégült kis kamasztól. Próbáltak már megverni, megveretni, próbálták betörni az ajtóm, próbáltak ellehetetleníteni, megfenyegettek, nyomtak már pisztolyt is a halántékomhoz, kardot a torkomhoz, de soha, egyetlen írásomat sem töröltem le, amik ezzel kapcsolatba kerültek. Gondoljátok, hogy majd most érkezik el ez az idő? Majd most fogok parancsszóra megdögleni? Ejnye… Egyenlőre nem tartozhattok az ellenségeim közé. Ahhoz ugyanis, még nincs elég eszetek. Nem vagytok méltók erre a státuszra. De senki ne aggódjon: Humorforrásként tökéletesen funkcionáltok! Szóval, csak így tovább és le ne álljatok! Én veletek vagyok! Nektek szurkolok…

JELEN, avagy:

„Nektek esélyetek sincs, hogy jobbá váljatok,

Csak becsmérelni tudtok, rohadék állatok.”

Az ilyeneket egyébként, kifejezetten szeretem. Akik (valóban) ismernek azok, pontosan tudják, hogy ez engem borzasztóan inspirál. Sokkal jobban szeretem, ha utálnak, ha támadnak, mintha szeretnek, ha különböző szűztelenítési expedíciókkal traktálnak. Ezt sokkal jobban szeretem, hiszen sokkal jobban is ismerem. Hazai pálya. A szó valós és lehető legszorosabb értelmében. Az aktuális kedvencem ez az önmagát borzasztó ötletesen csak „Kuroshi”-nak nevező poén gyáros, aki annyira meggyőzően tartja a kiselőadásait arról, hogy én tulajdonképpen mikről is vagyok félreinformálva, hogy a véleményem szerint rendesen még el is hiszi a saját ökörségeit. Jön itt nekem a Bushido eredetéről, meg emlegeti szegény Sun – Tzu-t, akinek még csak helyesen sem tudja leírni a nevét. (A kínai neveket sosem írjuk fonetikusan barom! Ha már másolsz, akkor azt a megfelelő helyről próbáld, s ne a kis hazánkban hibásan megjelent hamisítványokról.) A művészúr támadási metódusa borzasztóan hanyag munka. Egyértelműen látszik, hogy nagyon rosszul esik a kis lelkének, hogy bizonyos dolgokat merek másképp gondolni, merek másszemszögből megközelíteni és, hogy (sajnos ezt így kell, leírjam) bizonyos területeken lexikális tudást tudhatom magamnak, míg Ő még mindig a lexikon borítóján található betűtípust próbálja felismerni. Szépen kitért a verseimre, óh, bocsánat „verseimre” – kénytelen vagyok így írni, mert Ő ugye nem tartja verseimnek a rímekbe foglalt gondolataimat. Szóval, igazán nagy kókler vagyok a művészúr szerint, mert bár verseket írni azt nem tudok, de azért Ő rendesen átrágta magát az utolsó két versszerűségemen, hogy jól ki tudja emelni a szerinte röhejes részeket. Ugyanez a véleményem a videóimról írt véleménye kapcsán is. Semmi bajom nem lenne azzal, ha a véleménye valóban véleményként datálódott volna. De az ilyesmivel köszönőviszonyban sincs. Teljesen egyértelmű, hogy ez csak egy „na, majd én jól a pofájába vágom, milyen kis köcsög” motiváció alapján szült írásféleség. Ami, a hacker múltam feszegetését illeti, ebben is sok és igen bugyuta információk kerültek rögzítésre. Sok fogalma nem nagyon lehet sem a hackeri munkáról, sem az ezzel járó életvitelről, míg olyan ökörségeket állít, hogy a hackerek csapatban dolgoznak. (Úristen, ezt valami filmből vetted? Ez itt a valóság hülye gyerek, nem a Bad Boys…) Igazából mindössze egyetlen dologban sikerült a valóság közelébe sodródnia az egész firkálmányában. Azt is szerintem véletlenül s nem a zseniális „logikája” kikövetkeztetéses szisztémája miatt. Valóban nem vagyok egy matyó hímzés, a külsőmet tekintve. Kifejezetten visszataszítónak tartom a külsőmet. Kisebbségi komplexus? Igen, van kisebbségi komplexusom. Sajnos, azonban nem az ilyen magadfajta izzik – vérig nagybetűs férfiak miatt. Nőügyeim? Nincsenek nőügyeim. Van viszont egy párom, akit szeretek. Nyilván ugye, vak szegény, hogy szóba áll egy ilyen magamfajta „bűn ronda” izével. Na, most javasolnám, hogy ne dobálózz pszichátriai szakkifejezésekkel, mert egyrészt nem igazán tesz ez Téged hitelesebbé, másrészt, pedig elég vicces, ahogy a témát még csak meg sem közelítő területről villogsz itt a szakzsargonjaiddal. Nem vagyok normális? Elmebeteg vagyok? Ez orvosilag bizonyított tény. (Talán, épp emiatt nem kéne szórakozni velem…) A fentiekben említett művészúr kollégája, párja, szinte hitvese, de mindenképp közös céllal tevékenykedő ugyanolyan kvalitású élőlény a bizarrul önmagát Pandora névre keresztelt valami is egy igen alacsony minőségű „támadást” indított felém. Egészen eddig, nem reagáltam a tetteire, de gondoltam, most egy kalap alatt a másik bolonddal együtt elintézem. A legjobban, azon mosolygok, ahogy játssza a hideg és súlyos titkokat, őrző hercegnőt. (Pedig ugye A titkok őrzője itt én vagyok…) Nyomja, a hangzatos és igazából tényeket nem tartalmazó dumát. Az egésznek olyan hatása van, mint egy bénán összevágott harmadosztályú film trailere, ami baromi hatásvadász, baromi látványos, de igazából teljesen értelmetlen. És ami, a legviccesebb, hogy pszichológusnak nevezi magát. Istenem, leírni nem tudja helyesen, de pszichológus, aki erre a blogra jár „adatgyűjtés” céljából. Nevetséges komolyan. Ahogy tudom, megkereste pár barátom, szimpatizánsom, olvasóm akik, amolyan önszorgalomból próbáltak kiállni mellettem, vagy legalább merteket kapni a miértjeikre. Ki szebben, ki csúnyábban, de a céljuk ugyanaz volt. Na, most nem, hogy válaszolni nem tudott ezen kérdésekre, de gyorsan össze is ácsolt egy zseniális elméletet a borongós agyában, hogy ezek az emberek tulajdonképpen nem is valódiak: Ezek én vagyok, az én alteregóim. Hmm, ez tetszik! Nem csak rohadék vagyok, aki ronda, nem tud verset írni, de még multiplex személyiség is! (Multiplex személyiség kedves Kuroshi és nem „többszörös személyiség” Te idióta!) Szóval, a véleményem, hogy ezek a bolondok sokkal magasabb minőségben is nekem eshettek volna. De én vagyok a hülye, hogy pár ilyen fontoskodó önelégült baromtól logikus gondolkozást, meg taktikailag magasan kvalifikált támadást várok el…

JÖVŐ, avagy:

„Vagyok, aki vagyok, ugye megpróbálsz,

Érteni, ha furcsának találsz.”

Nem vagyok, annyira normális, mint amennyire látszom. El kellett telnie pár évnek ahhoz, hogy az ilyen önjelölt terminátorokat, ne hajtsam fel és csontozzam ki, azonnal, amint ellenem fordulnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy megjavultam volna. Ez csupán azt jelenti, hogy finomítottam a módszereimet. A mai napig hiszek abban az életfilozófiámban, hogy léteznek emberek, akik haláláért megéri 30 évet dekkolni valamelyik börtönben. Mert azzal, hogy az Ő génállományukat kivonjuk a tovább örökítési procedúrából, azzal, sokkal több ember életét, jövőjét tudjuk megmenteni, mintha tök nyugodtan néznénk végig, ahogy ezek a gyűlöletkufárok szép komótosan végig mérgezik a körülötte élőket. Sosem tartottam magam lángésznek, de az egyértelmű, hogy ezeknél a fontoskodó agyatlan idiótáknál több eszem van. És nem azért, mert sért a véleményük (mert nincs minek sértenie bennük) sokkal inkább azért, mert ezek nem a véleményüket akarják tudatni velem, hanem a nyilvánosságon lovagolva ellenem próbálják fordítani a közvéleményt. Esélytelenül. Az én olvasóimnak sokkal több eszük van, mint Nektek összesen. Pontosan tudják, hogy a támadásoknak a motivációja az ami, számít igazán és nem a milyensége. Pont, ahogy azt is tudják, hogy semmin sem tudtok változtatni. Maximum 300 bejegyzésenként születik egy ilyen tartalmú írásom is. Nincs bennem harag, hisz engem ez szórakoztat. Ti, pedig minél inkább becsméreltek, az én olvasottságom annál inkább nő. Másra nem nagyon jók a magatok fajták ugyanis. Erre viszont tökéletesek vagytok! Eszembe is jutott veletek kapcsolatban egy gondolat. Még pedig, hogy mindenki jó valamire…ha másra nem: Elrettentő példának!

Masszív tűzvész…

Ott tartok ismét, hogy megint bármit merek,

Megint ellenem fordult pár hülye gyerek.

És, hogy mit miért tesznek, maguk sem tudják,

Hisz, esténként otthon az anyjukat dugják.

Szerintük régóta nem kéne élnem,

De most komolyan: Ezektől kéne félnem?!

Saját sorsuk a fejükbe pusztító kórt, rakatot,

Hogy leverni próbálják a masszív Lakatot.

Hiszen ez értelmetlen és felesleges dolog,

Ahogy fröcsögnek az önkéntes terminátorok.

Semmi sem szent nekik, bármit elrontanak,

Vígan hazudják, hogy igazságot osztanak.

Csak, hogy az igazság, az egy egyetemes dolog,

De a Ti agyatok valami más körül forog.

Ömlik a jó tanács, hogy mit kéne tennem,

Na, de hazai pályán…legyőzni…engem??!

A túlzott önbizalmatok nekem csak imponál,

De a hangotok élőben majd furán intonál.

Túl hamar várjátok a győzelmi tortát,

Magam harapom át majd mindőtök torkát.

De nézzük csak kikből is áll az álomcsapat,

Akik tetteihez csak gyűlölet tapad.

De az álmotok az utolsó köreit futja,

Nem szindikátus ez, csak a vesztesek klubja.

Kezdjük hát, a sort most veled drága Talim,

Már régóta nem Hozzád szólnak a dalaim.

Fogd fel végre, hogy a saját utamat járom,

Te magadnak akarsz mégis minden áron.

És mondod, hogy szíved értem megszakad,

Közben észre sem veszed: Kinevetteted magad!

Pedig ezerszer kértem, hogy a szívedet vidd el,

Lásd be szépen végre, hogy szeretni nem így kell.

Lelkedet ideje lenne acélosra edzeni,

Mert a szerelmeddel sosem tudtam mit kezdeni.

Keress mást magadnak, ki tisztel és szeret,

Mert az én életemben, Te nem kaphatsz teret.

És most itt fogunk megállni egy szóra,

Itt van ez az izé, valami Pandora.

Ki igét oszt jóságos tündér bőrbe bújva,

Pedig nyilván csak egy agyatlan kurva.

Amiket firkál, még csak maga sem érti,

Bár, azt hallom nem is nő, hanem férfi.

De minek adja ki magát akkor nőnek,

A statisztikái tán emiatt nőnek?

Én nem tudom, de nem is érdekel most már,

Hisz az alakításáért úgysem jár Oscar.

Pár csontot azért majd Neked oda lökök,

Pedig nem vagy több csak egy fontoskodó köcsög.

S most megint obszcén leszek, előre is bocsi,

Hisz jól fejlett barom vagy csak Kuroshi.

Még Te becsmérelsz engem, még Te minősítesz,

De nem mondasz értelmeset, csak nyüszítesz.

Bölcselkedni próbálsz, de nem gondolkozol sokat,

S még Te tartasz nekem kiselőadásokat?!

Már észre sem veszed, hogy kinek mit hazudsz,

Mikor még csak helyesen írni sem tudsz!

A verseimet szidod meg az összes videóm,

Pedig a betonba tapos ez a rímrodeóm.

És vicces, hogy azt mondod el kéne mennem,

Mégis rendszeresen jössz és olvasol engem.

Nyugi én tudom, hogy milyen provokatív dolog,

Hogy akit úgy utálsz, a szemedbe mosolyog.

Hisz a soraimat eddig is hiába martad,

A pofád már többé nem segíthet rajtad.

Hát, ők a jelenkor legnagyobb barmai,

És maradnak, míg őrölnek a türelmem malmai.

Ezek azt akarják, hogy mint Ők olyan legyek,

Hogy a döntéseikről példát én vegyek.

Pedig semmihez sem értve fikáznak engem,

Nem is kell sok ész hibát találni bennem.

Még, hogy csak vélemény, még, hogy adatgyűjtés,

Nektek túl bénán megy ez a „halálba küldés”.

Régen még mi is a Bushido-t valltuk,

De ezek csak majmolják: Nevetek rajtuk!

A megtorlás ellenük szép lassan megérik,

De remélem, küzdenek az utolsó csepp vérig.

-lakat-