Illékony mámor…

Volt idő, amikor a kezemből a toll is kihullt,

Ilyenkor, hiszen már hajnali négy is elmúlt.

Én nem tehetek, hogy a szemem még ragyog,

Most írom a versem, mert elememben vagyok.

Hát, miről is szólhatna e reggel első műve,

Hisz csak nem virrasztok itt potyára ülve.

A rímek már jó régen bennem megszülettek,

Mestergerendája hát e versnek lettek.

Nagy változás történt, megdöbbentő dolog,

Az én eszem már nem a meggyleves körül forog.

S már az sem izgat, hogy emiatt majd megorrol,

De letaszították még Őt is a magasnak hitt trónról.

És egyetlen mentségem sincs éppen kéznél most,

De hiszek abban, hogy a kéz majd itt is kezet mos.

És nem végzem majd csúfos árulónak hazudva,

Aki a hibáin kesereg a pokolba jutva.

De vigyázz, hogy nehogy Te is bűnbe essél,

S jobbat találj a meggylevesnél.

Mert a meggy az sohasem annyira olcsó,

Mint a hűtőben szunnyadó mirelit borsó.

Hát, nem tehetek róla, hogy elcsábultam én is,

Hülye vagyok én már, bolond és vén is.

De magával csaltak a zamatos hintók,

És az elébük fogott ízlelőbimbók.

És erről előtte nekem senki sem szólt,

Csak vittek a zamatok, esélyem se volt.

És biztattak közben, hogy egy kicsit bírd ki,

Az út végén vár a roppanós virsli.

Virsli? Na, ne, a meggyleves ellen?!

Nehogy már tényleg döntenem kelljen!

Pedig a helyzet tényleg ez volt sajnos,

Van belőle mustáros, majonézes, sajtos!

Az íze pedig, úgy feldobta a napom,

S a meggylevestől ezt sosem kapom.

Hát, nem volt mit tenni, döntenem kellett,

De hát, a döntés az időbe tellett.

Ám megszületett egyszer a végleges ítélet,

Az örök tisztelet így hát a virslié lett.

Tapsvihar fogadta sötét kis agyamban,

Tényleg versenyeket rendezek magamban?!

Hát, nagyon úgy állnak a dolgok bennem,

Dili dokihoz kéne, lehet, hogy mennem.

Bár nem hiszem, hogy attól normális leszek,

Hisz a kezeléssel úgyis virslivel fizetek.

-lakat-