Olykor magam építem, olykor szétszerelem,

De én máig sem értem, hogy mi a szerelem.

Rengeteg írásomban foglalkoztam már a szerelemmel. Írtam róla a saját tapasztalataim alapján, a tudomány szemszögéből, írtam róla vidáman, cinikusan, dühösen és bizony olykor keserű szájízzel is, magamba roskadva nagy bőgések közepette. A kedvenc filmemben A randiguru-ban, van egy nagyon rám is érvényesnek érzett párbeszéd. Amikor a főhős tervei kudarcba fulladnak és megkeresi őt az irodájában az utolsó kliense, akivel épp kudarcot vallott. Will Smits (Hitch) épp a dolgait pakolássza. Tipikus filmjelenet, amivel azt éreztetik a nézővel, hogy a főhős kudarcot vallott, vagy épp kirúgták a munkahelyéről. Szóval a főszereplő épp kifelé költözik az irodájából, miközben megjelenik az utolsó kuncsaftja, aki kudarca magával rántotta őt is. Az eseményeket elemzik és a főhős láthatóan nem érti a kialakult helyzetet, hiszen Ő mindent a legjobb tudása szerint tett, ami eddig mindig be is jött. A kliense viszont élesen világít rá a stratégiája gyenge pontjaira, mire Hitch ingerülten emeli fel a hangját: „Nekem a szerelem az életem!” de a kliense azonnal kijavítja „Nem! Neked a szerelem a munkád!” az ez után következő kínos csend magáért beszél: A főhőst épp a kudarcáért felelős személy egyetemes igazsága győzi le. Hát, azt hiszem kb. én is hasonló cipőbe járok lassan. Az életemben a szerelem mindig jelen volt. Mindig más – más formában, de ott volt. Véleményem szerint, az ember életét a szerelem az, ami teljessé teszi. Én meg igyekeztem mindig is teljes életet élni. Sokáig meg voltam győződve arról, hogy az ember egész életében csak egyszer szerelmes: Az összes többit pedig már csak annak képzeli. Ez most 30 éves koromra érett be annyira, hogy most már tudom, hogy nincs így. A szerelem egy mindentől független egyetemes érzés. A leginkább a szerelem képes hatni az ösztöneinkre. Elég csak, ha arra gondolok, hogy egy szerelmes ember lazán túl tudja teljesíteni a saját képességei határait. Az eddigi kapcsolataim 90%-ában a szerelem kialakulását általában én indítottam el a 60’-as években feltalált egyszerű, úgynevezett „udvarlás” jelenséggel. Sokszor a szerencsén múlt csak minden, hiszen a szerelemben teljesen egyenrangúak vagyunk. Egy tök jó pasi is belezuhanhat egy rém nem dekoratív nőbe (nevezzük így) és fordítva. Erre én vagyok a legjobb példa. Egy halom nagydíjas bombázóval jártam. És leginkább csak ilyenek: Miért? Borzasztó egyszerű! Azért amit már írtam: A szerelemben a legnagyobb bombázók és a legjobb pasik sem tudják, hogy mit akarnak. Míg eléjük nem tolják azt. Nem hiszek a külsősségeken alapuló kapcsolatokban. Már csak a miatt sem, mert én vagyok az élő példa arra, hogy a szépség belülről fakad: Nem a kockás has kapcsán. Mindegy, hogy hol, hogy mikor vagy, hogy ki. Minden férfi képes elejteni a kiszemelt női egyedet: csak egy jó puska kell hozzá!

Durva vagyok, félkész és nyers,

Pont mind minden Lakat vers.

Nincs olyan nő, aki elhinné azt, hogy egy férfi azért ül le egy nővel szemben beszélgetni, hogy tényleg őszintén megismerje és nem a vadászösztön hajtja. Pedig bizony léteznek ilyenek. Magam is egy vagyok közülük. Ezt a nők 90%-a rendszeresen félreérti. Én pedig az a fajta vagyok aki, nem kezdi el ilyenkor magyarázgatni és bizonyítgatni a szándéka tisztességességét. Vannak azonban olyan esetek, amikor a nélkül indulnak el az érzelmi folyamatok, hogy én azt szándékosan ki akarnám váltani. Azt kell, mondjam, hogy többen voltak már belém „önkényesen” szerelmesek, mint ahány nővel én eddig jártam. A jelenség érthetetlen. Belém szeretnek a nők! Nem vicc, rendesen igaziból! Mindezt anélkül, hogy erre bármiféle engedélyt kérnének! Elképesztő komolyan! Azt gondolom, hogy talán pont emiatt nem hajt már a vadászösztön, mert már arra a szintre jutottam, hogy mindenfajta erőfeszítés nélkül képes vagyok megszerezni bárkit, akit csak akarok. Sőt: Az esetek többségében már nem is kell akarnom, a nélkül is bekövetkezik. Eleinte még tökre szerettem ezt. Ki hiúságát ne legyezgetné, hogy egyszerre 6 – 7 nő szerelmes bele fülig? Szóval, eleinte nagyon izgalmas volt, izgató és borzasztóan érdekes. Aztán elértem egy pontot, amikor az egész már terhessé vált. És ez a pont sem volt akármilyen. Amikor ennek a jelenségnek már olyan sajátos megnyilvánulásai vannak, hogy meztelen nők szaladnak utánad vagy épp meglepetésszerű hirtelenséggel ugranak a nyakadba, el kell gondolkoznod azon, hogy ami eddig imponált, az már inkább terhes. Pedig amióta ez terhes számomra az óta néha még direkt rá is játszom a bunkó agyatlan pasi szerepére. Csak a bajt valószínűleg ott követem el, hogy már későn indítom el a bunkó pasi fájlt. Esetleg még az, hogy ez a fájl nem elég hiteles. Nem tudom hitelesen eljátszani, hogy az vagyok, ami nem. Fura dolog ez, mert bizonyos szempontból szerencsésnek érzem magam, hogy nem nagyon voltak eddig plátói szerelmeim. Pontosabban de: Életem első szerelme teljesen az volt. Felfoghatom tehát, az összes utána következő sikeremet e kudarcom elégtételeként. Talán ezen sikereimnek tudható be, hogy 30 évesen lenyugodtam úgy érzem és nem dugok agyba – főbe mindenkivel. Pedig nem mondhatom azt, hogy rock n roll életvitel van mögöttem ahol aztán fülledt kollégiumi orgiákból ébredtem reggelente. Volt sok csajom, de akik érzelmileg is magukévá tudtak tenni csak nagyon kevesen. Egy kezemen meg tudom számolni. (Az előbbieket asszem’ az összesen se) Szóval, nagyon hamar felnőttem a nőkhöz és megtanultam, hogy a szépség valóban belülről fakad. Csak fel kell nőni ahhoz, hogy ezt az ember képes legyen megérteni, felfogni, átérezni. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy meggyőződésem, hogy többet tudok a nők működéséről, mint arról, hogyhogy kell befaragni a fenyőfát a talpba.  Azt mindenki döntse el, hogy melyik a hasznosabb…

Ne hazudj, ne lopj, ne csalj, ne igyál!

Ám, ha iszol: Idd a kedvesed igaz szavait!
Ám, ha lopsz: Lopj csókot, édeset!
Ha hazudsz: Hazudj kegyeset!
Ám, ha csalsz: Csaj mosolyt az arcára!
És nem fogsz csalódni!