Az ösztönből mostanra hazugság fakad,

S már észre sem veszed, hogy becsapod magad.

Széljegyzet: Elég nem jártam erre. A csúnya torokgyulladásból kifelé evickélek a legutóbbi írásom óta is. Ami az érdekes, hogy tökéletesen azóta sem szűnt meg a probléma.  Van köhögés meg torokfájás ugyanúgy. Igaz, már koránt sem akkora mértékben és rendszerességben. Közben pedig leesett az év első hava, ami tökéletesen átírta az ország eddig nyugodtan lüktető forgalmi rendjét. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mikor Karcagról próbáltam vissza jutni a főváros környékére 120 meg 270 perces késések tündököltek a MÁV menetrend táblázatán. Azt hittem rosszul látok komolyan! Az alapvető probléma egyébként szerinte mindig ugyanaz: Nem veszik komolyan a telet az emberek! De úgy kicsit sem, egyáltalán! Azt már megszoktam, hogy ugye a magyar ember a legéletképtelenebb. Mindig és mindenen nyafog. Leggyakrabban az időjáráson. Pedig azt gondolom, hogy Magyarország az időjárás tekintetében a legoptimálisabb helyen fekszik. Nyáron meleg van, télen hideg van: Ahogy kell! Nincsenek viszont földcsuszamlások, vulkánkitörések meg tornádók. Árvizek is, csak azért amiért a hóakadályok: Hanyagságból. Majdnem 3 évet éltem Szolnokon. Volt hát részem 3 árvízhez. Nagyon érdekes volt látni, ahogy a város lakói 3 évszakon keresztül lógatták a lábukat, és amikor abban a bizonyos 4. évszakban jött a nagyobb mennyiségű víz hirtelen mindenki komoly kapkodásba kezdett. Komolyan olyan ez, mint egy bénább rögtönzős bűvészműsor. Az olvadáskor mindig a híradók vezető hírében szerepel a Szolnoki Tisza áradása. És ilyenkor mindig mindenki borzasztóan sajnálja szegény árvízkárosult Szolnokiakat. (Mert lusták voltak az év nem árvizes évszakaiban megerősíteni, helyreállítani a rozoga kis gátjaikat.) Tavaly már komplett katasztrófa turizmus fejlődött oda. Aranyos japán turisták fotózták a digitális fényképezőgépeikkel a várost szép lassan felfaló víztömeget. Nem baj, mert én meg őket fotóztam. Széljegyzet vége.   Mostanában a férfi – nő kapcsolatok elkezdődésén gondolkozom. Maga a párkapcsolat megszületésén filozofálgatok. Manapság azt a kort éljük, amikor már ciki és egyenesen nevetségesnek számítanak a magamfajta klasszikus elveket valló férfiak. Ma már röhejes az, ha valakit nem akarok azonnal az első találkozás alkalmával megdöngetni. Röhejes, ha értéknek tekintem az elveimet, a gondolataimat, a képességeimet és, ha igenis elvárom, hogy kiérdemeljék a testem még akkor is, ha nem tökéletes, ha nincs tökéletesre építve. És míg én a személyes kontaktusban hiszek, az élő impulzusokban, addig ez eltörpül a különböző Internetes társkereső oldalak vonzalma mögött. Igen, ma már az ilyen oldalakon menő csajozni, nem könyvtárakban, nem moziban, nem egy parkban. És a modern kor női már nem is nyitottak a valós időben történő ismerkedésre. Nem, ne szólíts meg az utcán hanem, regisztrálj valamelyik idióta társkereső oldalra és küldjél ott „csókot”. Szánalmas. Lassan annyira szintetikussá torzul a férfiak és nők ismerkedésének folyamata, hogy a vége az lesz, hogy már az utcára sem lépnek ki majd a felek. Minden azon a nyomorult Interneten történik majd. Lesz igazi webesküvő, webnászéjszaka meg webszülés. A problémák forrása egyértelműen ott van, hogy az ember elkényelmesedett. Sokkal könnyebb válogatott hazugságokkal elcsábítani egy nőt, mint elé állni, a szemeibe nézni és őszintének lenni: Tetszel nekem! Az esetek legalább 80%-ában a nők ilyenkor durva vihogásba törnek ki. A maradék 20%-ban pedig egyszerűen elvörösödnek. Az ember alapvetően társas lény. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az egymástól hermetikusan elszigetelt emberek szókincse elhal, a tudatuk meghasad és beindul egy határozott értelmi leépülés. Az értelmes ember, a homo sapiens-t a társas magatartás teszi értelmes lénnyé. Persze, léteznek néha kivételek, elég csak, ha Gótama Sziddhártára gondolunk (ismertebb nevén: Buddha) aki önszántából vonult 6 évnyi aszkézisba, hogy gondolkozzon és megértse a világ törvényszerűségeit. Azért szerencsére ez nem egy rendszeres jelenség. Az ember alapjaiban véve egy érzelmi alapokon nyugvó tudati lény. A társaság hiányát általában a magány az, ami megnyilvánítja. A magány érzést elég nehéz meghatározni tekintettel arra, hogy minden embernek különböző elvárásai és szükségletei van a társas érintkezés terén. Azok az emberek, akik az idejük nagyobb részében magányosak, paradox módon akkor is visszahúzódhatnak a szociális érintkezésektől, ha épp lehetőség adódik rá. Megszokta ugyanis a magára utaltságot. Épp emiatt a magányos emberek nem igazán vállalják, az alkalmi érintkezések kockázatát mivel ezek nem enyhítik a tartós magányt, hanem épp, hogy súlyosbítják a magánnyal járó fájdalmakat. A magány érzet általában a jól ismert 4 ok valamelyike miatt alakul ki. 1, Türelmetlen unalom: Az illető valahol máshol akar lenni, unatkozik és kellemetlenül érzi magát az adott szituációban. 2, Reménytelenség: Az illető tehetetlen és félelemmel telített. 3, Depresszió: Az alany elszigeteltnek érzi magát a többi embertől ezért melankolikus és szomorú. 4.: Önbecsmérlés: Amikor a magányt megélő csúnyának, butának és értéktelennek érzi magát. Ezen okok kialakulásának hozadéka a magány, ami addig terjedhet akár, hogy az alany felregisztrál az ilyen Internetes társkereső oldalakra. A jelenség akkor válik abnormálissá, amikor nem ismeri fel, ezen oldalak káros hatását a saját személyiségére nézve. Rengetegen vannak ugyanis olyanok, akiket nem csak simán nem háborít fel, hogy ebben a közegben rendszeresen hazudnak nekik, hanem még kifejezetten szeretik és igénylik is ezt. Nem is sokára kialakul egyfajta függőség. De ez nem tévesztendő össze a híres Internet függőséggel! Bennük a beérkezett hazugságok kapcsán alakul ki függőség. Magyarra fordítva: Imádják, ha rendszeresen hazudnak nekik és becsapják őket. A jelenség megmagyarázhatatlan. Talán a cselekmény kapcsán kialakult miliő az ami, vonzóvá teszi ezt az egészet. Mert az gondolom világos, hogy azok, akik valóban szó szerint társat keresnek az ilyen oldalakon, azok természetesen nem tűrik el, hogy naponta pasik tucatjai nézzék hülyének és próbálják felszedni válogatott hazugságokkal. A nőiesség bukása tehát elkezdődött…

Veled táncol a szakadék szélén,

Az igazi helyetti műanyag élmény.

A másik ember iránti igény tehát egyetemes. Mondjuk a tény, hogy egy – egy kapcsolat első szakaszában nem is mi döntjük el, hogy kivel töltjük az időnket általában meg szokta lepni az embereket. Pedig ez így van: A döntésünk tudatalatti. Az önállóság illúziója csupán, hogy mi választottuk ki azt, akivel épp akkor és ott vagyunk. Hiszen az ismerkedés legnyilvánvalóbb tényezője a tér és az idő. Ahhoz ugyanis a tényleg megfelelő partnerrel ismerkedhessünk, meg az kell, hogy a megfelelő partnerrel egy időben, ugyanazon a helyen lehessünk. A földön élő sok millió ember közül csak nagyon kevéssel fogunk találkozni az életünkben. Ezek közül is csak egy nagyon kis töredéke lesz annyira közel hozzánk, hogy észrevehessük őket. És ez a kis csoport lesz a mindenkori életünk jövőbeli ismeretségeink és barátságaink potenciális forrása. A párkapcsolataink kialakítása és az élettartalma nagyban függ tehát attól, hogy hány embert ismerünk. És persze attól is, hogy számunkra milyen opcióknak kell teljesülnie ahhoz, hogy párkapcsolat alakulhasson ki. A fizikai közelség gyakran vált ki vonzalmat az emberek között. Sőt, már a másik ember futólagos látványa is képes vonzalmat szülni. A vonzalom tartalma a kapcsolat kialakulása után kap teret. Nem mindegy ugyanis, hogy a kapcsolat milyen vonzalmi tartalom miatt jött létre. Azért, mert tetszik a partner bizonyos testrésze, tetszik az épp tanúsított viselkedése, a mozgása stb. A vonzalom tartalmisága akkor a legoptimálisabb, ha a vonzalmat valami tartósan magas minőségű jelenség váltja ki. Valami olyan, ami akkor is jelen tud lenni, ha a partner épp nem olyan top mint, a megismerkedés pillanataiban. Ilyen tud lenni például a hang, a beszédstílus, az észjárás, az önkifejezésmód, a kreativitás stb. Itt merül fel a kérdés, hogy például egy buliban, egy diszkóban ahol bömböl a zene és nem nagyon adottak a társas kommunikációs lehetőségek, akkor hogyan lehet ezek iránt vonzalmat ébreszteni: Sehogy! Az ilyen bulik általában nem komoly kapcsolat találó partik hírében állnak. A saját véleményem tehát az, hogy bizonyos helyek és szituációk nem alkalmasak a hőn áhított komoly kapcsolatok kialakításához. Ezért szokott durva röhögő görcs kínozni mikor olyanokkal találkozom, akik diszkóban, társkereső oldalakon és különböző chatekben jelentik ki, hogy Ők bizony komoly kapcsolatot keresnek.  Ez nálam azzal a paradoxonnal van egy szinten, mintha Fekete Pákó magyar nyelvtant kezdene tanítani különböző általános iskolákban. Ökörség a köbön. Komoly kapcsolatot akaró ember nem megy fel idióta társkereső oldalakra, chatekre és nem teszi ki magát annak a megaláztatásnak, hogy különböző válogatott hazugságokkal felépített csábítás áldozata lesz. Mélyen elítélem ezt. Az ilyen módszerekkel csajozó pasikat és az ilyen módszert eltűrő nőket. Pontosabban csajokat, mert ugye nyilván a valódi hús – vér nők ilyesmit nem tűrnek meg maguk körül. A szélsőséges nézeteim lehet, hogy épp abból erednek, hogy még sosem volt semmilyen kapcsolatom az általam annyira lenézett társkereső oldalakról. És igazából nem is a társkereső oldalakat nézem le, hiszen azok eredendően „jó célt” hivatottak szolgálni. Sokkal inkább a rajtuk kialakult kapcsolattartási mód primitív mivolta miatt. Manapság a nők már a nőiességüket nem a hagyományos módon fejezik ki. Ma már fehérneműs képekkel turnéznak ezeken az oldalakon, így provokálva ki a szerencsétlen agyatlan pasikból egyfajta vonzalomszerűséget. És ami, a legszebb, hogy épp ezek az emberek döbbennek meg leginkább azon, hogy Ők „csak arra” kellenek. Istenem, hát mégis mit várnak a csöcskitevős képek után, ha nem egyéjszakás kalandokat? Néhány hete megkeresett például valaki, hogy segítsek, mert van valami baj a híres FreeLove oldallal ugyanis Neki onnan már 3 férje volt. Kérdezte, hogy miért olyan hülyék ott a pasik. Hmm…kicsit elgondolkoztam, majd azt a választ adtam, hogy erre igazából azok a hülye nők tudnának válaszolni, akik háromszor mentek hozzá és háromszor váltak el egy ilyen oldalon megismert pasiktól. (Azt már meg sem említem, hogy a házasságkötéseit átlagosan 2 hónapnyi ismerkedés előzte meg csupán.) Persze ezen jól felháborodott és jól elküldött az anyámba. A dolog lényege, hogy az egyre primitívebbre butuló társas érintkezések színvonalcsökkenéséért egyértelműen a nőket teszem felelőssé. (Most jön majd megint, hogy nőgyűlölő vagyok, meg megszállta a szívemet a devil…) Már néhány hónapja írtam egy bejegyzést, amiben azon nyafogok, hogy a nők egyszerűen már udvaroltatni is lusták maguknak. Ez az írásom meg arról szól, hogy már csak az esélyt is lusták megadni annak, hogy valóban olyan minőségű kapcsolatokat alakíthassanak ki, amikre igazából vágynak. A nőiesség manapság már csak egy a megbecstelenített jelentésű kifejezéseink közül. Ma már nem azt jelenti, hogy az ellenkező nem, akit nekünk, férfiaknak kőkemény munkával kell kiérdemelnünk. A nőiesség ma már csak egy torzó, ami leggyakrabban a teljesen hétköznapi foglalkozássá szelídült pornó privilégiuma. Ez a foglalkozás pedig mára már tényleg annyira, hétköznapira és triviálisra szelídült, hogy ott tartunk, hogy olyan sok nő prostituálódott emiatt, a könnyű és gyors pénzkereset miatt, hogy már ők néznek hülyének mindenkit, aki nem adja el az erkölcseit, ahogyan ők. És ez csak egyre rosszabb lesz. Akik már kiöregedtek a pornóból, vagy csak nem rendelkeznek hozzá megfelelő külsővel és még magányosak is, azok menetrend szerint kötnek ki az ilyen béna chatekben, társkereső oldalakban. Az pedig már csak hab a tortán, hogy nem, hogy nem nyitottak az ismerkedés valódi formájára, (hisz ez a műanyag élmény sokkal kevesebb fáradtsággal jár) de még csak kezdeményezni sem hajlandóak. Ugyanolyan röhejes szerintem tehát, az is, mikor egy nő „elvből” nem kezdeményez. Ilyenkor van az, hogy a már rég elhazardírozott nőiességük vázát ezzel próbálják életben tartani, hogy az öntudatosság látszatát keltik, mondván, hogy: „Én aztán egy pasiért sem teperek…” Szánalmas. Néha, már én szégyellem magam is ilyen idióta egyszer volt nők helyett…