A nagy nap…

Eljött hát, végre a várva várt nap,

E két ember élete új értelmet kap.

Hisz egyre csak nyílnak előttük a terek,

Ahogy egymásra néz-e két megszeppent gyerek.

Ettől a naptól más lesz majd minden,

Új időszámítás kezdődik itt benn.

Egymás életébe sok örömet hoztok,

S még-e gyűrű által is összetartoztok.

Most hozzád szólok örök mosolyú Sándor,

Ki szerető apaként vagy világjárta vándor.

Látom-e napra jól kicsípted magad,

S beszélnél is, de elakadt a szavad.

Büszke sasként állsz szíved választottja mellett,

Hát, a Tied lesz ma, ki annyira kellett.

Akit imádva követelsz magadnak máris,

Kit jobban szeretsz talán, még önmagadnál is.

S most feléd fordulok Te szeplőtelen ara,

Kinek szép a szeme, a mosolya, a fara.

És intézek pár szót végre Hozzád is,

Figyelj hát rám, és fogd be a szád is.

Hát, itt van a nap, hogy teljessé érj,

Ott feszít melletted a nagyszerű férj.

Elért Téged is hát, a megújulás szele,

Szeresd hát Őt és légy türelmes vele.

Oltalmazd mindentől és öleld örömmel,

Ragaszkodj hozzá foggal – körömmel.

Had pletykáljanak csak az irigy emberek,

Hisz a világ Nektek csak egymástól kerek.

A szeretet a fontos, nem a porhintés,

Egy kedves szó vagy egy gyengéd érintés.

Vigyázzatok hát, egymásban a lángra,

Hisz Ti is így jöttetek erre a világra.

Adjatok egymás vágyainak teret,

De azért maradjon meg a tisztelet.

Az időt ne hagyjátok némán peregni,

Ne szégyelljétek egymást őszintén szeretni.

Ennyit tudtam Nektek az utatokra adni,

Erőt: Szeretni és együtt maradni.

Hisz a párjaitok szíve, csak értetek dobog,

Hát legyetek együtt nagyon boldogok!

-lakat-

(Kota Erzsébet és Sztaniszláv Sándornak ajánlva)