A hitetlen fohásza

Itt az idő, leírom hát ami, a bögyömet nyomja,

Kíméletlen leszek, hideg és goromba.

Elegem lett abból, ahogy mindenki ámít,

S a szemembe hazudja, hogy csak a hit számít.

Rosszul hallok tuti, hogy micsoda? A hit?

Most komolyan mindenki esze elment itt?!

Szerinted attól, mert valamiben hiszel,

A bűntelenség a mennybe visz el?

Baromság ez, amivel áltatod magad,

A Te kezedhez is ugyanúgy vér tapad.

És bár nekem pogányként kopik fel az állam,

Te hívőként sem tudsz különb lenni nálam.

Színtiszta erő mi, lüktet itt benn,

Színtiszta erő a neve, nem Isten.

Nem vált meg senki, nincs saját messiásom,

De egy csepp szeretetért, ha kell kutat, ásom.

Nekem vannak hibáim, és gyarló ember vagyok,

De szemem nem egy nagy totemért ragyog.

Sosem kellett ostya, hogy bort tudjak inni,

Szerintem nem ilyen módon kell hinni.

És ugye az Isten, aki embereket arat,

Meg a hülye duma, hogy szabad akarat.

A döntés illúziója ez csupán, nem más,

Megrohadhatsz tőle, hiába vagy leprás.

A vallásban hazugság mindegyik szó,

És látá az Úr, hogy ez jó?

Hát, komolyan mondom meg áll az ész,

Hagyd is abba, mert az agyamra mész.

Reklámfogások csak a dícsőítő dalok,

Meg persze a csodák és az angyalok.

Ezzel traktálod Te is a saját gyermeked,

És ezzel nyugtatgatod kopottas lelkedet.

Hozzá menekülsz a parázsló vitáink elől,

És hozzá fohászkodsz, mielőtt megöl.

Számodra a bajban Ő az egyetlen vigasz,

De csak engem zavar, hogy ez mind nem igaz?!

Persze, most jön, hogy ezt nem lehet tudni,

Meg csak a hülye nem akar a mennyekbe jutni.

És mondják, hogy bűnös titkokat örzök,

Meg elvakultam s nyilván bennem él az ördög.

Pedig én nem vagyok ellene semmilyen jónak,

És nem zavar az sem, ha harangok szólnak.

Nem a vallás zavar, csak azt nem értem,

Hogy ha nem imátkozom, már nem is kár értem?

Miért baj, hogy nem akarom a jővőmet tudni,

Hogy nem akarok a mennyországba jutni.

Hogy az életem nem csupán egy kockányi dia,

És, hogy sohasem érdekelt a híres szent biblia?

Nem tudom, de nem tudjátok Ti sem,

Csak bámultok miközben könnyes a szem.

Hát nem fogunk továbbra sem békében maradni,

Míg nem tudtok nekem válaszokat adni.

-lakat-

Epilógus

Vasárnap reggel a templomban tömeg,

Van aki, fiatal és van egy csomó öreg.

Van aki, hiszi és van, aki vallja, hogy

A születés az eleje, a halál meg az alja,

Az életnek.

-         szerintem tévednek –

Ehhez semmi köze nincs az éveknek!

Remélem érted, amiről éneklek,

Hogy bármikor utolérhetnek.

Bánattal és örömmel,

De én harcolok foggal – körömmel.

Az élettel, a halállal,

S hogy a jóból egy jó nagy kanállal,