Épp most számoltam, hogy ide s tova 22 éve tart életem legszilárdabb barátsága. Még olyan 6 évesek lehettünk mikor elkezdődött. Nekem akkoriban még nem ment jól a sorom. Neki pedig már akkor sem ment rosszul...fogalmazzunk így. Eltelt 4 év s pont mikor ez a barátság leginkább elmélyülhetett volna  családja egy visszautasíthatatlan állásajánlatnak köszönhetően kiköltöztek Detroitba.  Azt hiszem, hogy pontosan 8 év telt el úgy, hogy közben csak levélen keresztül tartottuk a kapcsoltot. De tartottuk mert elhatároztuk és akartuk. A posta akkori körülményei nem engedhették meg azt a luxust még, hogy heti rendszerességgel érkezzenek a leveleink egymáshoz. Örültünk, ha havonta kaptunk egyet vagy durvább esetben is kettőt. A karácsonyi jó kivánságok rendszeresen februárra érkeztek meg. A végén már nagyon rutinosak voltunk és egy hónappal előbb ünnepeltünk mindent. A közben eltelt 8 év alatt az én szüleim meghaltak, az ővéi megmilliomosodtak. Az én életem még nehezebb lett Ő pedig már  a 2. világbajnokságát nyerte mikor elhatároztuk, hogy találkozunk végre. Talán azóta sem izgultam annyira mint azon a bizonyos pénteki délutánon. Teljes zavaromba még virágcsokrot is vettem amíg vártam, hogy leszálljon a gépe. Aztán persze a kukában landolt mert túl cikinek éreztem, hogy úgy várok valakit mint életem szerelmét. A gép leszállt. A feszültségemet ki tudtam tapintani gyakorlatilag a csuklómban. Már mindenki kijött csak az arc nem akit úgy vártam. Idegesen nézegettem az órám és  kijövő kaput felválltva. 10 perce álltam már a semmiben mikor a mögöttem lévő üvegfalon megcsillant valami. Oda néztem s láss csodát: Ott állt mellettem a rég nem látott barátom s épp az óráját nézte. Annak számlapja tükröződött vissza az üvegfalon. Először azt gondoltam, hogy egy jól irányzott "Késtél"-el kezdem de a torkom nem engedelmeskedett. Szinte automatikusan borultunk egymás nyakába és kislányokat megszégyenítő intenzitással kezdtünk bőgni hosszú perceken keresztül. Akkoriban még nem volt annyira mindennapos és elfogadott itthon a homoszexualitás, :-))  szóval néztek bennünket nem kevesen. Majd mikor kizokoktuk egymást egymás vállán megfelelő mértékű zavarbajövetellel együtt indultunk el a kocsi felé. Abszolút felejthetetlen 3 napot töltöttünk együtt. Attól fogva minden évben találkozunk és manapság már napi kapcsolatban vagyunk. Néha ő jön , néha én megyek.

Belőlle korunk egyik legnagyobb harcművésze lett. Ötszőrös világbajnok s egy teljesen új harci metodika kifejlesztője. Ezzel párhuzamosan mellékállásban a nők bálványa és újabban filmszínész is. Világ életében a harcművészetekhez vonzódott. Szerencsés ember, hogy megtalálhatta ebben életének értelmét és azzal foglalkozhat amit szeret. Mentalitását tekintve azonban teljesen megváltozott. S nem csak azért mert időközben felnőtt. Azért is mert teljesen más impulzusok érték mint engem. Magyarországon senkisem válhatna olyanná mint Ő. Kínosan őszinte, nyílt, egyenes, határozott. Rendben van az önbecsülése és tökéletesen tisztában van azzal, hogy hol a helye a világban s ez a hely tulajdonképpen mennyit is ér. Ezt szokták a magyarok nagyon tévesen nagyképűségnek és beképzeltségnek titulállni. Ez azonban egyáltalán nem az. A magyar ember nagyon érdekes faj. Tud mulatni, de nem tud őszinte lenni. Ő más körülmények között élt és él. Odakint bárhova megy, bárhol jelenik meg tudja mindenki, hogy Ő ki és mi mindent tett már le az asztalra. Kivétel nélkül minden TV műsorban úgy konferálják fel, hogy Az ötszörös világbajnok. Nem csak mert ez a hivatalos megszólítása hanem, mert ezt belenevelik ott az emberbe, hogy amit elértél, arra legyél büszke. Ez itt nálunk még cikinek számít.

Ezért is tartunk ott ahol...