Amíg a számból a kapa kilógott,

A sors mindenfajta tyúkot rám sózott.

Széljegyzet: Tegnap délután ismét egy nagyon érdekes szituáció kebelezett be. A délután kellős közepében 3-4 óra között épp a Váci úton téptem, mint az állat mikor is elém került egy 22-24 év körüli szőkésbarna hajzuhatagot viselő leányzó. Nem is lett volna ebben még semmi érdekes, hogy naponta történik ilyen. Ami, mégis magára vonta a figyelmemet az öltözéke volt. Bár, nem volt épp nyári meleg, de a hölgyemény igen könnyed öltözéket viselt. Rózsaszín pólót (Vanish póló), fehér len nadrág. Mint minden tisztességes fehér len nadrág, természetesen ez is tökéletesen átlátszó volt. Akaratomon kívül is oda csalta a tekintetemet hát, pedig az ilyen öntudatlan manipulációkat mindig is utáltam. Szóval, miközben azt találgattam, hogy vajon miért éri meg neki a megfázás ezen a kicsit sem nyári délutánon a szemem automatikusan pásztázni kezdte a gyakorlatilag minden arra járó férfi számára felajánlott látványt. És azt vettem észre, hogy tök különleges bugyi van rajta. Oké, ez most így elég bizarrul hangzik, de tényleg így volt. A szabásának a vonalvezetése volt különleges. Olyan volt, mint egy batlogó alsó fele. Elképesztően látványos volt! Nagyon ritkán találkozom ennyire ötletes megoldásokkal! Pláne a fehérneműek területén. Az alsónemű szabása gyakorlatilag pontosan követte a viselője testi adottságainak a kontúrját. S bár a hölgynek nem voltak tökéletes adottságai (arányos feneke sem) mégis-e jól kiválasztott darab komolyan képes volt azt az illúziót kelteni, hogy tökéletes hátsóval rendelkezik. Egy ideig néztem s közben azon gondolkoztam, hogy nála ez tudatos választás volt-e vagy csak benyúlt a fiókba és kivette a soron következőt a többi közül. Mivel értelmes választ sehogy sem sikerült kikövetkeztetnem, így nem volt más választásom, mint a már jól ismert Lakat alternatív megoldások egyike. Megszólítottam. Az első pillanatban magam is kicsit morbidnak tartottam az általam létrehozott helyzetet mi szerint leszólítok valakit azért, hogy megdicsérjem a bugyiját, de az ismeretlen misztikuma mindig is inspirált. Biztonsági háló nélkül ugrottam hát a csábító ismeretlenbe. –Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak, az én nevem: Lakat! És csak azt szeretném mondani, hogy ahogy itt előttem sétáltál akaratomon kívül is volt szerencsém szemügyre venni a magadon viselt bugyidat és borzasztóan tetszik! Teljesen különleges a szabása, ami szerintem tök ötletes! Nem láttam még ilyet! … A hölgyike egy pillanatra lefagyott, miközben azért folyamatosan vörösödött. Majd azért mégis megszólalt: „-Hát, köszi! A barátom vette, kint olaszban! Van még másfajta színekben is, de ehhez ugye csak ezt lehet felvenni!” Tök jó! Én még sosem láttam ilyen szabású fehérneműt! Ötletes nagyon! – mondtam majd az épp soron következő sarkon Ő jobbra, én balra. Azóta is néha eszembe jut, hogy itthon Magyarországon, miért nem lehet ilyesmiket kapni. Mert nem lehet! Pirner Alma barátosnőm Belgiumból hozatja magának a dögösebb kiegészítőket, ha épp nem magának varratja meg. Pedig ennyi erővel létezhetne akár magyar fehérnemű márka is. De nem létezik. Mert lassan már maga az ország sem létezik, ahol elvárnám, hogy legyen ilyesmi. Annak idején egyébként, mikor 2 barátommal létrehoztuk a hírhedt X-IT nevű ruhamárkát, még reménykedtünk abba, hogy egyike leszünk azoknak akik az országot naggyá és (el)ismertté teszik a munkánkkal. Én akkor még nagyon fiatal voltam. Nagyon fiatal és nagyon csóró. Gimis fejjel eladtam a terveimet a két „üzlettársamnak” akik legyártatták belőlük a ruhákat. Majd 2 év múlva az egész projekten túladtak nevetséges összegért. Az általam tervezett X-IT akkor vált igazán ismertté, amikor az a német házaspár iszonyat összegeket ölt a marketing kampányára. Azóta az X-IT Európa legismertebb (!) buli szerkókat gyártó márkája lett. A legismertebb és a legdrágább. Egy flitteres öv 50 000 egy mell alá érő bőrkabát 1 millióba kerül náluk. Anna barátnőm volt az első modelljük a reklámkampányukban. A mai napig is benézek a Westend City-ben lévő üzletükbe néha, hogy meglássam, hova fejlődik a cég, a kollekció. Igazából csak az árak és a termékekben felhasznált anyagok változnak. A ruhák tervei nem. Azokat meg ugye én találtam ki 10-12 éve. És ez azért némileg vigasztalja a szívemet.  Széljegyzet vége. Két napja, volt szerencsém ismét iskolásnak éreznem magam. Tilda baby óráin vettem részt. Tilda nem csak az izgató igazgatóhelyettes hanem, aktív tanár és osztályfőnök is. Az iskolába történő belépés után legalább annyira izgultam, mint amikor a magam mindössze 7 évével életemben először mentem iskolába. Érdekes és igen sajátos hangulata van egy általános iskola, hömpölygő dinamizmusának. Az órák alatt sok új, sok régi impulzus ért. Egy új arcát is megismertem Tildának. A legmeghatározóbb pillanata az volt számomra az egész napnak, mikor Ady Endre: Az én mennyasszonyom című versének elemzése vettek kezdetét. Elképesztő, hogy az 1900-as években már mennyire pontosan és mennyire modernül voltak kifejezni magukat a költők. Ady Endre költészetével, szókincsével és stílusával több hasonlóságot is felfedezni véltem a saját szókincsem és stílusom terén. Az én mennyasszonyom című vers pedig telitalálatként tündököl a saját magamban megfogalmazott elvárások kapcsán. Minden betűjével, minden taktusával azonosulni tudok és majdnem minden benne van, ami az én elvárásaim között szerepel. Talán csak egy kicsit egészíteném ki az alant található sorokkal:

Nincs sok elvárásom, de fuvolán frankón játszon,

Nagy legyen a szíve és ez kifelé jól látszon.

Sőt, szertornázzon és tornázzon jól a szeren,

Legyen beszédes, ha hagyom, hogy a szájára vegyen.

Ha ilyen csajt látok és még szabad a pálya,

Egyből megkérem a kezét, amint elfáradt a szája.

Oda lépek hozzá s így szólok, ha rám nevet:

A levet összeszűrve szűrhetnénk egy őszilevet!

:)

Héj’ az anyja mindenit ez Neked mér’ nem jó,

A kényelem nem stimmel vagy a visszafogott tempó?

Néha eltűnődöm azon, vajon a Nők tudják-e, hogy mi a nőiességük célja. Legtöbben a gyermekszülést vágnák erre rá szerintem. Ez azonban butaság. A fajfenntartáshoz nincs szükség dekoratív külsőre, de még csak szimpátiára sem. A nőiesség célja szerintem a megtévesztés. Ha (mi férfiak) látunk egy jó nőt, automatikusan azt kezdjük gondolni, hogy akkor már tuti, hogy lelkiekben is tökéletes. Átverés. Ez viszont nem a tudat hanem, a természet átverése. A természet így vesz rá bennünket arra, hogy nézzük el a partner kisebb-nagyobb hibáit. Más se bizonyítja ezt jobban, mint az arányos idő-effektus. Az arányos időeffektus azt az időintervallumot jelképezi, amikor a szerelem szép lassan már kitisztult a párkapcsolatban résztvevőkből. A szerelem, mint kémiai folyamatrendszer, kifejezhető ma már egy egyszerű képlettel is, pont úgy, mint az életünk egyéb nélkülözhetetlen alkotóeleme, mint a víz, a levegő, vagy a foghagymás nápolyi. A szerelem a maga a kémiai megnyilvánulásában egy Feniletilamin nevű ingerületátvivő enzim. Ha valaki szerelmes, az agyát elborítja ez az anyag és szépen felül is bírálja a tudati döntéseket. Gyakorlatilag elnyomja a célpont hibáinak felismerését hivatott logikai receptorainkat. Amint, azonban a Feniletilamin lassan kiürül a szervezetből, az agy és a racionalizmus szép lassan visszaveszi magának az irányításunkat. Ekkor mondjuk azt: Már nem szeretlek! Már, ha ugye van merszünk ilyet kijelenteni. A nőknél az esetek 75%-ban nincs. Akkorra ugyanis már ezen kijelentéssel túl sokat vesztenének. Alapvető emberi és nemiségi hiba (mert ilyen is létezik), hogy a Nő szinte menetrend szerint hozzá akar menni ahhoz, akibe, életébe először, lesz szerelmes, akinek oda adja az ártatlanságát, s akivel életében először osztja meg a legféltettebb titkait. Ennek létezik egy súlyosabb archetípusa az, amikor hozzá is megy az élete első férfijához. A klasszikus királylány – királyfi szerepek látszólagos megtestesülése. Sok, nagyon sok olyan középkorú Nőt ismerek, akik hozzá mentek életük első férfijához, de legalábbis hosszú-hosszú évekig éltek elnyomva, megalázva, meghurcolva, kihasználva pusztán a kép miatt, amit elhitettek velük: Ez maga a boldogság. Jómagam is leéltem 15 évet úgy, hogy azt hittem: Az a normális, hogy a szüleim naponta 3-4 alkalommal vernek félholtra nadrágszíjjal. Azt hittem, ez így jó, ezt érdemlem, nincs ebben semmi kivetnivaló, mert minden korombeli élete ilyen. Átverés. Aztán, mint rabszolga háztartási robot tudatomra ébredtem s be kellett lássam, hogy a normális az a jelenem tökéletes ellenkezője. Azt gondolom, ez lehet igaz a fent említett nőkre is. A nagy kérdés viszont megválaszolatlan marad: Időben ébrednek-e tudatukra ezek a Nők? Akkor mikor még van esélyük normális életre, normális új életre vagy akkor, amikor már az életük háromnegyedét elpocsékolták az ilyen idióta, aberrált, erőszakos alkoholistákra kik elfelejtik, hogy az Ő férfiasságukat épp annak a Nőnek köszönhetik, akit naponta vernek, csalnak, aláznak meg. Írtam egyszer a naplómba már erről Egy katatón lázadása címmel. Az írásom után nagyon sokan megkerestek és amolyan virtuális vállveregetéseket kaptam, amiatt mert egy kicsit képes voltam látni az Ő szemükkel. Azt gondolom, hogy a nőiesség célja tehát nem csupán az önkifejezés. Egy ilyen mély és kimeríthetetlenül tartalmas tulajdonság nem motiválódhat csupán az ellenkező neműek fejének elcsavarásából. Hiszem, hogy nőnek lenni szép dolog. Nemcsak mert kecses és egyedi életvitelt hozhat magával hanem, amiatt is, mert a nők nem csak sokkal többet bírnak ki nálunk primitív agyatlan pasiknál hanem, többet is tudnak. Csak a világunk ezt még nem igazán teszi lehetővé, hogy kifejezhessék kellőképpen. Ezzel szemben sajnos azt veszem észre, hogy a jelenünk a jövőnkkel kézen fogva egyre inkább elnőietlenedik. Ma már nem igazán vannak egyenlő esélyeik az igazi, valódi Nőknek a mesterségesen legyártott és műanyagokkal kitömött plázacicákkal szemben. A plázacicák térhódítása szerintem abból fakad, hogy azok a Nők, akik életben tudnák tartani saját nemiségük nimbuszát, egyszerűen feladták. Valószínűleg kimerültek a szélmalomharcban és belefásultak a saját küzdelmük méltatásának hiányába. Helyesnek bár, nem helyes, de meg tudom érteni sajnos ezt az álláspontot is. Véleményem szerint nincs még minden veszve. A javuláshoz, a felemelkedéshez pedig nem csak a női verítékre van szükség. Arra is szükség van, hogy mi férfiak, ne agyatlan pasiként viselkedjünk. Arra, hogy ne elégedjünk meg a könnyen és olcsón érkező pillanatnyi „megoldásokkal”. A nagy öregeknek tanítaniuk kellene a fiatalokat, mert sajnos ott tartunk, hogy az olyan dolgokat, mint a tisztelet, a szeretet, az alázat tanítanunk kell. Nem fakadnak magától értetődően. A fiatalabb generációknak meg kéne tanulni nyitni az idősebbek által kipróbált, bevált módszerek kapcsán. Komolyan mondom, ott járunk, hogy havonta 5-6 olyan levelet, amikben fiatal srácok írnak arról, hogy olvasnak és tetszik, ahogy a nőkkel bánok és tanítsam már meg őket erre. Tanítsam őket erre? Hogyan? Engem se tanított senki. Simán csak a szívemre hallgatva jöttem rá, hogy mi helyes és mi nem a nők kapcsán. Ezt nem lehet tanítani: Ez a szív munkája, csak ráérezni lehet. Azok viszont, akik nem éreznek, azoknak hiába is papolok itt bármiről is. Azok csak látnak, nem éreznek. Végezetül annyi még, hogy én mélyen és őszintén hiszek a nőkben s a remény él bennem még a nőiesség diadaláról. Remélem akik olvassák-e soraimat egy pillanatra legalább magukba néznek és büszkék arra, hogy azok amik. Nélkületek semmik vagyunk…