Érzelmek fogságában…
Nem akarok, de muszáj sírnom,
Ezt a verset is a Te tolladdal írom.
Közben magam előtt látom a könnyes arcodat,
S ahogy a szívedet miattam a tűzbe tartod.
Hisz fontos vagy számomra bármit is mondok,
S bár nem tudod, de Rólad verseket ontok.
De eltitkolom hisz bánt, hogy nem kellek,
Vagy csak rosszul látom, hogy nem érdekellek?
Hidd el, hogy nekem jobban fáj a hiányod,
Mint ahogy Te, a leveleim várod.
És máig hiszem, mellettem, lenne a helyed,
S bár tudnád hányszor foglaltam imába neved.
Már magam sem értem mi történik velem,
Sokáig bevallani se mertem, hogy szerelem.
De ma már mindenben Téged kereslek,
S világgá kürtölöm, ha kell, hogy: SZERETLEK!
Hisz tudtodon kívül is tanítottál engem,
Általad érzem, hogy jobb ember lettem.
És fogtad a kezem a legnagyobb bajban,
Csillagos éjjelen vagy deres hajnalban.
Most zokogástól remeg itt a kezem,
Már nem okoskodok, nem ítélkezem.
Nem akarok mást csak meghalni érted,
Szeretlek Te őrült, vagy mi van, nem érted?
Remélni tudom csak, hogy itt maradsz velem,
Szerelmet jelét a szívemben viselem.
S csak kérni tudom, hogy mellettem tarts ki,
Még senkit sem szerettem ennyire Marcsi!
-lakat-
„ Néha van úgy, hogy bizonyos dolgokat nem tudunk szavakkal megértetni, ezért fájdalommal kell kifejeznünk…”
