Mert ilyen, mint én, nem terem minden bokorban,

Hol születtem volna, ha nem a pokolban.

Széljegyzet: Mostanság egyre többet sétálok és gondolkozom. Néha, az élet nagy dolgairól, néha meg a magam viszonyával, a világgal szemben. Két napja éjjel (hajnal 2 felé inkább) a Margitszigeten sétáltam. Kellemes este volt. 20-22 fok lehetett. Arra jöttem rá, hogy vannak éjjel a Margitszigetnek igen félelmetes részei. Szóval, ahogy sétáltam, az utcai lámpák fénycsóvái váltakozásában, hirtelen valaki megelőzött és velem szembe perdült. Fiatal 25 év körüli férfi volt. Arcán napszemüveg, kezében a csövével rám meredő pisztoly. Azonnal eszembe jutott, hogy hajnal kettőkor, ezen, mi a fenének van napszemüveg. A gondolatmenetem nem érhetett a végére, mert rekedtes hang törte meg a sziget melankolikus csendjét: „ –Add, ide a tárcádat!” Nincs tárcám. „- Akkor, vedd le az ékszereidet!” De hát, ékszereim sincsenek, nem látod? „ –Jól van, akkor adjál egy cigit!” Nem dohányzom –mondtam zavart értetlenséggel. Nem nagyon értettem ugyanis, hogy csökkenhettek ekkora sebességgel a rabló úr igényei. Két másodpercnyi kínos csend következett amit, egy spontán feltett kérdéssel igyekeztem megtörni: Most, akkor az a rész jön, hogy le fogsz lőni, igaz? „- Háááát…” –határozatlansága tovább fokozta a meglepetésemet s kezdett a helyzet nagyon cikivé változni ezért próbáltam segíteni Neki a magam módján: Most komolyan, le akarsz lőni? „ –Hát, miért ne?” Akkor megtennéd, hogy végre meghúzod azt a rohadt ravaszt?! –kérdeztem türelmetlen dühtől átitatottan. A srác megdöbbent. Egyértelműen kiült az arcára. Én meg már mentem volna a dolgomra és szerettem volna túl lenni ezen az egészen. Kis zavart tűnődés után csak annyit kérdezett: „ –Ugye, Te nem vagy normális?” majd, sarkon fordult és elszaladt. Engem meg szemét módon ott hagyott egyedül, lelövetlenül. Azóta ezen gondolkozom, hogy életemben először lett volna esélyem agyonlövetni magam és én barom, elijesztettem szegényt… Széljegyzet vége. Mostanában amúgy elég népszerű vagyok. Naponta egyszer például garantáltan felhív valaki a TV2-től. Vagy azért, hogy lebeszéljen a háborúról, mit ellenük indítottam, hol pedig, hogy megfenyegessen. A telefonom memóriája véges (még memóriakártyával is) így lassan ki kell mentenem ezeket a borzasztóan komoly irodalmi formulákat magában hordozó párbeszédeket. A csatornánál dolgozó barátaim figyelmeztettek, hogy ez a TV2 stílusa. Most annál a periódusnál tartunk, hogy próbálnak beleprovokálni valamibe ezen, zaklatásokkal. Már csak, amiatt is, hogy végre lehessen valamijük velem szemben. Nincs ugyanis. Tavaly nyáron megígértem magamnak, hogy a földdel teszem egyenlővé-e mocskos műsoruk minden pici molekuláját. És erről nem mondtam le. Meg nem is fogok. Már csak amiatt se, amilyen húzásaik vannak velem szemben. Néhány napja valamelyik rajongóm készített is egy egész jónak induló weboldalt ellenem. A kezdeményezést kifejezetten jónak tartottam. Aztán megnéztem a nagy művet, ami ugye szánalmas lett. Abszolút minőségen aluli. Nem tartalmaz semmit, csak egy halom torz véleményt, előítéletet, obszcenitást és pár degradálóbb véleményt az oldal készítőjétől. Feltették a telefonszámaimat és feltettek egy címet is, ahol szerintük lakom. Ezért azon mosolyogtam. Meg azon is, hogy ezek most komolyan azt képzelik, hogy az emberek majd engem fognak hívogatni unalmukban? Nevetséges. Ez ugyanaz a szint, amikor mindenki Katkája azzal fenyegetett, hogy az összes bulvárlapban megjelentet egy cikket mondván, hogy eltűntem én, mint az Ő halálos szerelme és a nyomravezetőnek komoly pénzjutalmat ad. Ezen azért sokat nevettem akkoriban és a mai napig is itt kuncogok magamban. Ki nem ejti le, hogy a Katkának mi van a szerelmével, most komolyan? Pláne, ki veszi ezt annyira komolyan, hogy rendesen keresni is kezdené azt? Ez nem Chicagó, itt nem létezik a vérdíj fogalma. Mellesleg az ország sem működik annyira jól, mint ott, hogy az emberek ráérjenek ilyen ovis játékokra. Szóval, megcsinálták ezt az oldalt, amit pár napon belül letörölnek természetesen hiszen, az oldal témája egyértelműen támadó jellegű. Tettek fel pár képet is rólam, az anno Katkás – Válságstábos műsor főcíméből, de szánalmasan rossz minőségűek. Alapból csak tizedmásodpercekig látszottam a főcímben és úgy, hogy a képernyőről fényképezték le ezeket a képkockákat még tökéletesen kivehetetlenek is lettek ezen a súlyos „bizonyítékok” a virtuális wantedplakáton. Azt már nem is mondom, hogy már teljesen máshogy nézek ki. Annak idején, majd egy évtizede abból éltem, hogy információkat loptam. Akkor még nem volt ennyire elterjedt az internet ezért az egyik nagyváros könyvtárából történtek a különböző irányú behatolásaim. Egyszer összetűzésbe kerültem az egyik könyvtárossal, aminek hatására természetesen feltörtem a könyvtár adatbázisát is, hogy bizonyos információkat megtudjak. Másnap reggel mikor ugyanúgy mentem a „munkahelyemre” a bejárat mellett marcona biztonsági őr posztolt egy rólam kinyomtatott fotó mellett. A kép alatt egyértelmű utasítás: HACKER!!! NEM SZABAD BEENGEDNI!!! Elmosolyodtam. A biztonsági őrhöz lépve megkérdeztem, hogy miért is van, kint a fiatalember fotója a könyvtár bejáratánál. Hát, hogy Ő bizony „hekker” és nem szabad beengedni. Ez tök jó, és miért nem? „Honnan tudjam? Nekem csak azt mondták, álljak itt és ne engedjem be! Én még azt se tudom, hogy mi a csoda az a hekker!” Fantasztikus. Besétáltam a szokott gépemhez, majd a könyvtár digitális faliújságján egyértelmű üzenetben tudattam, a könyvtár igazgatójával, hogy komolyan megharagszom, ha nem hagyja abba ezt a röhejes játékot. Szerencséjükre komolyan vették. Másnap találkoztam az intézmény vezetőjével és leültünk megbeszélni a köztünk kialakult konfliktust. Meglepően okos volt az illető, mert azonnal belátta, hogy ellenem tökéletesen védtelenek, ezért egyezséget ajánlott: Annyit internetezek náluk amennyit csak akarok ingyen, ha cserébe segítek kijavítani a rendszerük biztonsági réseit. Akkoriban egy óra internet 500Ft körül volt még a legolcsóbb helyeken is. Én meg csóró kis egyetemista voltam tehát, kifejezetten jó egyezség volt ez számomra. Ezen együttműködés egyébként azóta is tart és néhány napja keresett meg ismét a már említett ember segítségért. Sajnos azonban az életben nagyon ritkák ezek a helyzetek, ahol a préda felismeri jó előre az agresszorral szemben fellelhető közös együttműködés lehetőségét. Általában a sok kis buta belemegy egy olyan teljesen értelmetlen és számukra esélytelen háborúskodásba, amikből Ők maguk is tudják, hogy nem kerülhetnek ki győztesen. De annyira bolondok, hogy már csak hiúságból sem adják meg magukat. Mert szerintük az gyávaság. Na és, ha az: Emberek vagyunk, a személyiségünk része ez is.

Az igazat akartad, ma menekülsz ez elől,

Régen a világnak is nekimentél egyedül.

A héten valamelyik Popdaráló adásban két régebbi dalszövegem is belekerült. Érdekes volt. Mások hívták fel a figyelmem rá. Na, mindegy. Mostanában észre kellett vennem egy igen érdekes jelenséget az emberek kapcsán. Egyre lustábbak az emberek. Még én is, pedig embernek abszolút nem tekintem magam. Az embereket ellustítja a technológiai fejlődés. Ma már nem kell, főzz magadra, rendelsz kaját és helybe hozzák. Gyakorlatilag főznöd sem kell tudnod. Simán leélhetsz egy életet ma már olyan alapvető képességek nélkül, amik egy embert háziasszonnyá vagy ha, nem is ezermesterré, de legalább mechanikai beállítottságú férfiemberré tesz. De egem természetesen, nem is az a jelenség zavar igazán, hogy nem főznek magukra az emberek. Engem sokkal inkább az zavar, ahogy hanyagul bánnak a saját és a mások érzelmeivel. Igen, már megint innen ered nálam minden. Mélyen hiszem, hogy nem csupán az tesz bennünket emberré, hogy felegyenesedve járunk és képesek vagyunk hinni. Véleményem szerint az embert az teszi alkalmassá arra, hogy társadalmi formában éljen, hogy emocionális lény. De ezt manapság már nagyon sokan elfelejtették. Nincsenek érzelmi döntések csak funkcionális szükségletek. Nem igazán tisztelik egymás érzelmeit, de még csak érzéseit sem az emberek. A legjobb példa erre az, amit egy rendőrségi szóvivőtől hallottam, hogy Ő „aggyal szeret”. Ezen azóta is gondolkozom, de nem tudom feldolgozni. Szóval, ha valaki képes értelmezni ezt a szöveget, hogy Ő „aggyal szeret” örülnék, ha fényt gyújtana sekélyes agyamban. Sosem találkoztam még ezzel a kifejezéssel. De még a jelenséggel sem. Mondjuk, ez betudható a rendőri mi voltjának és az emiatt kialakult igen sajátos észjárásának. Gondolom, benne már nem dominálnak az érzelmek, mert minden pillanatban görcsösen tetten érni próbálja, hogy Őt épp ki és mi miatt akarja becsapni. Kérdés, hogy ugyan miért is akarná becsapni bárki is? Azért mert rendőr? Igen, talán pont emiatt vagyok hülye az ilyen logikusnak kicsit sem hazudható elmebajokhoz. Bár, az sem kizárt, hogy nem én vagyok hülye az ilyesmihez hanem, simán egyszerűen csak egy rendőr. Ez is egy nagyon érdekes jelenség szerintem. Mármint az, ahogy egy-egy hivatali szerv programozott katonája miként próbál a magánéletében elvonatkoztatni a hivatása előítéleteitől. Én alapvetően nem tartom előítéletesnek magam (most jó sokan hördülnek fel) viszont vallom azt, hogy bizonyos foglalkozások sajátosságához tartozik, hogy az ember személyisége (sőt, még a mentalitása is) megváltozik. Egy matematikus egyértelműen racionálisabb észjárást tudhat magáénak. Egy orvost már a sokkal gyorsabb megoldás keresési modulok irányítják tekintve, hogy a gyors és pontos döntései következményeként emberek veszthetik el az életüket. Ugyanez igaz az összes emberi élet megmentésére szakosodott hivatásra. A már említett rendőri munka nem erre szakosodott. Ahogyan a neve is mutatja rend-őr. Tehát, sokkal inkább a bűnözők levadászása és a törvénybe ütköző cselekmények a bíróság elé tárása. Ez a cselekmény pedig törvényszerűen kialakít egy fajta sajátos és megmagyarázhatatlan észjárást. Direkt nem logikát írok. A rendőr is ember…egyenruha nélkül. De hagyjuk a rendőri munka véleményezését. Engem az zavar csupán, hogy bizonyos embertípusokból kiöli a választott hivatásuk az emberi mivoltot. Mindezt úgy, hogy azt az alany észre sem veszi. S mikor ezzel valaki szembesíteni meri őket, akkor automatikusan jön a jól bevált duma: Csak azért mondod, mert utálod a zsarukat! Nem utálom. És mint, mondtam itt nem csak a rendőrségről van szó, csupán ez egy kiragadott példa volt a személyes tapasztalataim közül. Régóta foglalkoztat a tény egyébként, hogy mi miatt is örvendenek a rend őrzői ennyire kitapinthatóan határozott kollektív utálatnak? Azért mert törvényt tartatnak be és mi szemét állatok vagyunk, mert állandóan csak szabálytalankodunk? Azért mert az állam nem honorálja őket megfelelően s ennek következtében korruptak lettek és kivételeznek a gazdagokkal? Azért mert a szakmájuk által kialakul egy más említett sajátos észjárás, aminek következtében nincs méltányosság, nincs empátia csak a jéghideg paragrafusok betartandó törvényei? Netán meg, éppen azért mert mégsem vagyunk akkora rohadékok, ők mégis velünk szemétkednek a kevés fizetésük kiegészítése reményében? Netán, azért mert a szakmájuk sajátos észjárása annyira kimossa az agyukat, hogy már észre sem veszik? Nem tudom. De annak van esélye, hogy a válasz a felsorolt lehetőségek között található. Olyan hetvenezret keres, egy keres egy kezdő rendőr. Ez alig valamivel több, mint a minimálbér. Ezért cserébe kap egyenruhát, fegyvert, kocsit, hatalmat és súlyos előítéleteket. Igazából oka sincs arra, hogy hűséges maradjon, és ne legyen korrupt. És a többség nem is marad az. Az állam egy-egy ilyen „botrány” kirobbanásakor menetrend-szerint szörnyülködik, elhatárolódik az ügytől, de senki eszébe nem jut, hogy lehet, előbb azoknak kéne tisztelni, megbecsülni a rendőrséget, akiktől a fizetésüket kapják s majd csak utána elvárni, hogy az állampolgárok szemében is jelentsen némi tekintélyt a röhejes egyenruhájuk. Végeztem egy kis közvélemény kutatást az egyik oldalon az olvasóim között. A megkérdezett 170 embernek a négy leggyakrabban említett jelzője a rendőrség vagy rendőr szó kapcsán, mi elsőnek eszükbe jutott az a: korruptak, bunkók, műveletlenek, brutálisak. Ez borzasztó. Persze, valószínűleg, hogy csak szerintem. A rendőrségünk állománya 80%-a tökéletesen alkalmatlan a posztjára. A számítógépes rendszerük elavult, röhejes és primitív. Négy-öt karakteres szómozaikokkal védik a legszigorúbban őrzött bizalmas információkat is. Tényleg csak az nem fordítja ellenük, akinek nincs hozzá kedve vagy ideje. És ezt Ők pontosan tudják is, mégsem tesznek semmit ellene. Mert havi hetvenezerért miért tennének? És a végére ismét eljutottunk a kezdetekhez: Gyávaság. Az alvilág egyértelműen sokkal jobban fel van szerelve fegyverekkel, információs csatornákkal, mint azok, akik a lekapcsolásukon dolgoznak. Egy-egy okosabb elkövetőt tényleg csak akkor képesek elkapni, ha a figyelme kicsit alábbhagy. Ahogyan az egyik ex-rendőr barátom is mondta: Kevés az okos ember a rendőrségnél, mivel aki okos, az ugye nem lesz rendőr.