Ha minden balul üt ki, ott maradsz egyedül,

Esélyed sincs, még nem késő: Menekülj!

Az a fajta ember vagyok, aki általában végig viszi az akaratát bármin és megkapja, amit akar, bármilyen kevés is erre az esély a környezetemben élők szerint. Ez azért történhet így, mert mélyen hiszek a tetteim sikerében. Még akkor is, ha a tetteim épp nem a legnemesebb célt szolgálják. Az én hitrendszeremben az érzelmek irányítják a tudatot. A tetteim mögött kivétel nélkül mindig valami nagyon határozott és igen intenzív érzelmi háttér áll. Ez maga a motiváció. A tetteim azért kerülnek végrehajtásra, mert igénylem a tetteim következményeként kiváltott vagy épp a tetteim végrehajtása alatt felszabaduló érzelmi impulzusokat. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy ha valakit megdicsérek, ha valakinek bókolok, az azért történik, mert igénylem az érzést, amit ezen, gesztusok kiváltanak bennem. Nem biztos, hogy azért jutalmazok és szankcionálok tehát, mert jó vagy rossz ember vagyok. Pusztán csak azért inkább, mert önző lény vagyok és a saját önös érdekeim, felülírják a józanész törvényszerűségeit. Az önös érdekeimet, pedig az érzelmeim táplálják. Ez a magyarázata annak is, hogy (már) nem akarom megölni a Joshi Bharat névre keresztelt barmot. Meg akartam. Nem holmi hatásvadász kis szófordulat volt. Miért változott meg az ezen irányú tervem? Azért, mert rájöttem, s beláttam ezen, tett feleslegességét. Nem fogom megölni, hisz azzal a probléma nem szűnne meg. Nem azzal van bajom ugyanis, hogy Ő él, lélegzik és főállásban csapja be a különböző hazugságokkal elé csalt embereket. A bajom abba van, hogy főállásban csap be és aláz meg embereket. Mindezt azért mert valaki erre Neki esélyt, teret és anyagot (áldozatokat) biztosít. A jelenség tehát, a közvetlen ellenség. Mivel azonban, a jelenség része a személy maga is, így természetesen nem fog lazán elkotródni. Az életét – a biológiai formájában – megtarthatja továbbra is tehát, de minden mástól megfosztom. Alapból nem tartom igazságosnak az ilyen férgek létezését! Azt pláne nem, hogy abból élnek, hogy embereket aláznak meg s ugrasztanak egymásnak főműsor időben. Nem hiszem ugyanis, hogy ezek a barmok dönthetnének úgy, hogy bizonyos emberek, nációk élete másra már nem jó csak nézettséget hozni azzal, hogy egymásnak esnek a kamerák előtt. Teljesen mindegy, hogy ők romák-e vagy sem. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mindezt a saját sérelmeim motiválják-e. Nem. Határozottan nem! A saját sérelmeim más lapra tartoznak és a sérelmeim szankcionálását, rá bíztam a magyar „igazságszolgáltatásra” kik, már el is kezdték a munkát valószínűleg. Már csak amiatt is, mert a múlt hét szerdától folyamatosan hívtak a híres TV2-től. Hol a Joshi Bharat Show szerkesztőségéből, hol pedig a TV2 nevében. Mindkét csapat mást és mást akart. Az egyik ugye nem tudja meghazudtolni magát és arra próbált rávenni, hogy menjek be a műsorba megint és úgynevezett 1/1 metodika alapján csak a híres sorselemző és csak én beszélhessük meg négyszemközt a köztünk kialakult konfliktust. Jah és persze a kamerák ugye. Sőt, még azt is mondták, hogy ez azért egy igen komoly megtiszteltetésnek számít ám, mert Ők ilyet eddig csak a nagy Mukli Gyulának ajánlottak fel. Ki az a Mukli Gyula? Fogalmam sincs, de jó nagy marha lehetett, ha belement. Én nem kértem-e gesztusból. Negyedszer sem. Ugyanis ezzel a zseniális ötlettel eddig négyszer hívtak fel. Négyszer! Miközben ugye a nagy Joshi Bharat azt kommunikálja le, hogy Ő aztán nem fél semmilyen halálos fenyegetéstől. A másik csapat egyenesen a TV2 nevében hívogat, (ők eddig háromszor hívtak, ma lenne esedékes a negyedik) és ők egy személyes találkozóra próbálnak elcsalni a peren kívüli egyezség lehetőségének megbeszélésének érdeke miatt. És itt kérdem én: Ki a fene akar velük, peren kívüli megegyezést?! Mindezt úgy, hogy egyetlen sorselemzőjük folyamatosan azt nyilatkozza, hogy Ő aztán senkitől sem fél. Kicsit nevetségesnek tartom ezt a fajta kommunikációt. Legalább megbeszélhetnék egymás közt, hogy míg az egyik csapat a békéért könyörög, addig a másik ne hagyja már, hogy a hősi halottuk ilyen felelőtlenül nyilatkozgasson. Szánalmas komolyan…

Először csak cinikusan mosolyogsz magadba,

Hát, kéz és lábtörést: Vigyázz magadra!

Valószínűleg megkaphatták a bírósági papírokat végre az eljárások kapcsán, amiket még tavaly nyáron rögtön az átverés után indítottam ellenük. Addig persze, ment a flegma szövegelés, hogy pattogjak csak, jelentsem csak fel őket, majd a bíróságon találkozunk. Azt hitték, hogy nem merem megtenni amit, ígértem. Igen, az ellenfél lebecsülésének tipikus hibája. Most viszont mégis megkaphatták a papírokat, amiket én magam is és elkezdődött a kapkodás. Semmilyük sincs ugyanis, pár felelőtlenül és könnyelműen meglépett igen súlyos hibán kívül. Adva van egy csomó igen súlyos vádpont, amikre valószínűleg egy értelmes kukkot sem tudtak össze eszkábálni a csatorna ügyvédei. Más, nem hiszem, hogy indokolná, hogy ennyire görcsösen akarjanak peren kívüli megegyezést koldulni nálam. Persze az sem kizárható, hogy nem kaptak semmilyen papírt (vagy igen) és ez a peren kívüli maszlag sem igaz, csak próbáltak becsalni egy eddig még ki nem próbált dumával a műsorba. Bár, ez utóbbira elég kicsi az esély. Nem olyan régen egyébként, egy új jelenségre lettem figyelmes a Joshi Bharat jelenség kapcsán. Vannak igazi hús-vér rajongói a baromnak! Nem vicc, komolyan! Van például egy önmagát Forgács Ágnesnek nevező agyatlan ribanc, aki élete fő művének tekint, minden egyes a Joshi Bharat és köztem húzódó új információ leközlése érdekében firkált cikket az egyik színesben nyomtatott wc papírra. Sok újságírót ismerek, de olyat, mint ez a tyúk egyet sem. Igazából egészen biztos, hogy nem is újságíró valójában. Az újságírói kamarának nem tagja, az újságírás szakmai törvényszerűségeit nem ismeri, a stilisztikáról és a tényszerűségről sosem volt fogalma. Az újságírói alappillérnek számító szókincs, pedig olyannyira nem ismert fogalom a hülyénél, hogy gyakorlatilag csak szóismétlések váltakozásaiból állnak a cikkei. Komolyan mondom, szívesen összefutnék a főszerkesztőjével amiatt, hogyha már Ő nem ismeri fel a szakmai alkalmatlanságát ennek a lombik selejtnek, és nem rúgja ki, akkor én magam rúghassam ki…a főszerkesztő fogait. Mert oké, hogy bulvár, oké, hogy könnyed témák, de az ég szerelmére azért, mert bulvár, meg könnyed azért még lehetne igényesen csinálni. Forgács Ágink egyébként pontosan tisztában van saját létezése paradoxonitásával. Meg azzal is, hogy a módszerei súlyos morális kérdéseket vetnek fel. A telefonszámomat például úgy próbálta megtudni, hogy nagy nehezen rám talált azon a bizonyos ismerőskereső oldalon és el is kezdett szép sorban leveleket küldözgetni az ismerőseimnek, amiben pénzt ajánlott nekik cserébe a számomért és azért, ha valaki mesél neki rólam pár szaftosabb pletykát vagy kompromitálóbb sztory. Mikor aztán elhívtam és kérdőre vontam ennek kapcsán még Ő volt felháborodva, hogy mi kivetnivalót találok én ebbe. Ő tök ártatlan csak újságíró, csak nyomulós. Hát, kedves Ágika, ezen újságírói nyomulásodnak hamarosan lesznek majd igen súlyos következményei, mert emberedre akadtál! Szóval, ha esetleg épp ráérsz és nem a Joshi Bharatot győzködöd a szánalmas kis magazinotok címlapján, hogy jelentsen fel, akkor remélem lesz annyi eszed, hogy magad teszel feljelentést ellenem halálos fenyegetés miatt, mert valódi veszélyt jelentek az életedre az ilyen sajátos újságírói eszközeid miatt. Megölni természetesen Téged sem foglak, ne tolj be, de azt megígérhetem, hogy garantáltan helyre teszlek majd! Arra a helyre, ahova a magadfajták valók! Szóval remélem, vannak kapcsolataid az egészségügyben… A másik legnagyobb rajongója ennek az aberrált indiai ál-Nostredamusnak, egy Gyuris Gergő névre keresztelt ovis. Na, az Ő megnyilvánulása borzasztóan szórakoztatóak. A mindössze 14 éves román kis kölyök teljes vállszélességgel áll ki az ország legismertebb indiaiért. Olyannyira, hogy míg a mai világban Gucci-tól meg Vershace-tól nagy divat idézni az Iwiw-es lapokon, addig Ő magától a nagy sorselemzőtől idézget. Tényleg elképesztő mulatságos. Azt írja magáról, hogy nagy TV-s szeretne lenni, ha nagy lesz. Fel is pakolt magáról egy csomó manipulált képet, amiken hol a rivális Erdélyi Mónika, hol pedig a Popdaráló Áron mellé montírozta magát. Szánalmas. Minden a kedvence mocskos húzásait bemutató videóhoz ír, reagál s bizonygatja annak ártatlanságát. És biztos, hogy mi vagyunk a szánalmas kis köcsögök mert tuti, hogy csak irigyek vagyunk rá, hogy Neki van tök szép saját stúdiója meg készséges hazugság gyárosai, nekünk meg nincsen! Hát, igen: Tökéletes rajongó! Engem borzasztóan szórakoztat a gyerek, úgyhogy eszembe is jutott, hogy vele, meg ezzel a Forgács Ágnes nevű média prostival csinálhatna kettejük toteme egy különkiadást: „ Miért felsőbbrendűbbek, akik engem imádnak! „ címmel…

A pokol peremén táncol és néz le ránk,

Ezernyi hang kiált fel, engem mégse bánt!

Nincsenek ma már olyan sérelmek, amiket tudatosan okoztak és elnézném csak úgy emberégből. Nem. Ennek ma már nincs létjogosultsága. Sokáig tűrtem, hogy mások pusztán a saját kedvtelésükből rugdossanak, s alázzanak meg. Ennek vége! Kinőttem a saját magam megmentésének lustaságából. Hiszem azt, hogy az élet csak akkor lesz szép és élvezhető, ha azzá tesszük, ha megdolgozunk érte. A szeretet erőfeszítésbe kerül. Nincs ingyen. Ugyanez igaz a bizalomra is. Ha valakiben megbízol, azt voltaképpen egy bizonyos százalékban szereted. Aki pedig ezen bizalmadat el hazárdírozza, mi több pénzért eladja (nézettségért cserébe) azért úgy vélem igenis érdemes bosszút állni. Mi miatt lenne érdemes, ha nem azért, hogy ártottak Neked és elpusztítottak a lelkedből egy részt? Persze, jól tudom, hogy sokan nem értenek ezzel kapcsolatosan egyet velem. Ahogyan azt is jól tudom, hogy miért nem. Az ok egyszerű: Nem ismerik a szeretet és az érzések erejét, jelentőségét, értékét. Egyszerűen nem tisztelik az önmaguk által generált és sugárzott szeretetet, annyira, hogy veszteségnek tekintsék akkor ezt, ha valaki olyan számára adták át, akik ezt ellenük fordította vagy épp kigúnyolta milliók szeme láttára. A megtorlás metodikáját tehát, nálam az motiválja, hogy értékes és pótolhatatlan dolgoktól fosztottak meg. És engem borzasztóan feldühít, ha valaki ezen nevet. Maga a tény is, ha valaki lebecsüli és feleslegesnek tartja ezen háborúimat. Szeretek szeretni. Úgy vélem, tudok is. De a szenvedélyem, mi a szeretetemet táplálja, nem csak abban nyilvánul meg, ahogy a szeretteimet boldoggá teszem. Abban is, ahogyan az ellenségeimmel bánok. Egy-egy ilyen visszacsapó gesztusban jóval túl szoktam reagálni a megélt sérelmeim mértékét. Pontosan azért, hogy mély és maradandó sebeket ejthessek azokon, akik a sérelmeimért felelősek. Ritkán, csak nagyon ritkán fajulok fizikai interakciókig. Nem hiszek a fizikai erőszakban. Nincs benne semmi jó. A fizikai fájdalom elmúlik. A fájdalmat felhígítja egy-két aszpirin. Éppen emiatt, sokkal inkább hiszek a pszichológiai hadviselésben. Az ember lelkében robbantott sebeket nem lehet bekötni, nem lehet szintetikus fájdalomcsillapítókkal regenerálni. Emiatt lett épp ez a specialitásom. Az esetek nagyobb százalékában ezt az ellenségeim általában felismerik, mielőtt kicsontozom őket. Ha esetleg mégsem, akkor általában már későn fordulnának vissza. Érdekes módon relatív kevés alkalommal vittem teljesen végig A-tól Z-ig, egy-egy ilyen hadjáratomat. Az esetek 90%-ában ugyanis az út 10-15%-ánál már kialakul a kívánt hatás: A megbánás. Olykor azonban már nem a megbánás a cél, hanem a teljes, szisztematikus pusztulása az alany idegrendszerének. Általában az ügy kezdetén lebecsülnek, nevetnek rajtam s hiszik azt, hogy az idő nekik dolgozik. Nos, az idő valóban nekik dolgozik, de természetesen koránt sem abban a formában, mint azt hiszik. Nem vagyok annyira normális, mint az látszik. Én ugyanis kifejezetten élvezem ezen jelenséget. Eleget szenvedtem gyerekként úgy, hogy esélyem se volt megvédeni magam, visszaütni. Kész főnyeremény ezek után tehát, nekem az, hogy pár idiótán kiadhatom az évek alatt felgyülemlett dühömet. Lehet velem szórakozni tehát kérdés, hogy érdemes-e...