Én nevelgettem, tökélesítettem s én teremtettem,

S végül magamat a zenének elneveztem.

Öt-hat éves lehettem mikor is megtanultam, írni és olvasni.  Akkor még természetesen magam sem tudtam, hogy ez a későbbiekben meghatározza majd az egész életemet. Az olvasás, út volt számomra a felnőttek titkos világába. Oda, ahova addig csak úgy tehettem kirándulást, ha Ők asszisztáltak benne. Amint, azonban-e tudás birtokába kerültem önkényesen törtem előre a számomra teljesen ismeretlen felfedezésre, váró területekre. Ott, abban a korszakomban mindent elolvastam. Tényleg mindent. Mindent, mindenről, mindenhonnan. Nem igazán érdekelt, hogy egy kukkot nem értettem a Temesvári offenzíváról vagy a vasfüggöny lebontásáról. A lényeg a hit volt, mi szerint azt gondoltam, hogy mostantól senki sem tud majd hülyének nézni vagy eltitkolni előlem bármit is, hisz az olvasás segítségével én lettem minden titkok tudója. Aztán ahogy teltek s múltak az idők lassan elkezdtem látni is nem csak nézni. Máig emlékszem, hogy az első dalomat dühből írtam. Épp tanultam otthon a másodfokú egyenletek megoldáskulcsait, miközben szólt a rádió a házban. Nagyon régi lemezjátszóval kombinált rádió volt. Biztos sokan emlékeznek rá. A miénk narancssárga színben tündökölt. El lehet képzelni, milyen impozáns képet nyújtott a rozoga düledező temető csősz ház kellős közepén egy ilyen szerkezet. Akkoriban azt sem tudtam még, hogy a narancs az tulajdonképpen egy gyümölcsféle, csak annyit, hogy léteznie kell egy ilyen izének, ha már színt neveztek el róla. Na, szóval azon a nyári délutánon épp nagyon tanultam, mikor is a szombatonként rendszeresen jelentkező B. Tóth Laci bá’ Poptarisznya című műsorában felhangzott egy Happy Gang névre keresztelt fiúbanda aktuális szerelmes balladája: Kérek egy kulcsot a szívedhez címmel. Azóta is meggyőződésem, hogy az a dal, nem a borzasztó szövegvilága miatt lett sláger hanem, a lágy és jól eltalált harmóniák miatt. Gubbasztottam hát, ott az asztal felé görnyedve százalék jelek, meg tizedesvesszők dzsungelében és felhangzott ez a dal. A zenei alapjaitól azonnal libabőrös lettem. A dal szövegétől, pedig egyenesen a víz vert ki. Elképesztő, hogy mennyire béna szöveget kornyikáltak fel a srácok erre a szinte tökéletesre komponált ritmus akkordokra. Fel is húztam rajta magam, ahogy illik és dühöngtem egy sort. Majd már-már annyira beleéltem magam, hogy rendesen elhittem, hogy ennél még én is jobbat tudok írni! Hagytam hát, a francba az egyenletek valószínűség számításait és egy teljesen új lapon kezdtem rím vadászatba. Életem első dala 19 héten át, trónolt az, akkoriban még Geszler Dorottya által vezetett TOP 40 című műsor slágerlistájának első helyén. A dal, mit ott a matek tankönyv felett szültem, a végleges verzió előtt kis finomításon ment keresztül, majd egyszerűen eladtam. Pénzért. A vevő azóta fogalommá emelte saját művészetét a magyar popzenében. Pontosan emlékszem, hogy anno 3000 Forintot kaptam a szövegért, meg azért, hogy lemondjak az összes jogról vele kapcsolatban. Akkoriban még természetesen fogalmam sem volt arról, hogy ez pontosan, mit is jelent csak örültem annak, hogy 10 perc alatt a szüleim havi fizetésének a kétszeresét kerestem meg. A könnyen jött pénz ment is könnyen, hisz anyám megtalálta a hanyagul a nadrágomban felejtett bankjegyeket. Az első sor, verést azért kaptam. mert nem voltam hajlandó megmondani, hogy kitől loptam. A második sort azért, mikor elmondtam az igazat, hogy nem loptam hanem, egyszerűen megdolgoztam érte. Az a Nő alapvetően magából indult ki: Meggyőződése volt, hogy ennyi pénzhez tisztességes úton egy magamfajta szutykos kis parasztgyerek egyszerűen nem juthat. Tehát, biztos leütöttem valakit (a magam 45 kilójával) vagy egyszerűen elloptam valaki zsebéből. Sosem tettem és sosem tennék ilyet. Épp, azért mert ennyire ezt tartotta a saját anyám egyértelműnek a sok pénzhez jutás útjaként. A pénzt természetesen elvette s mondván, hogy Ő majd visszajuttatja a jogos tulajdonosának és helyettem (?!) bocsánatot kér, bagóra és alkoholra költötte. Rengeteget gondolkoztam azóta ezen az eseten, és azóta sem tudtam rá racionális magyarázatot találni. A szövegírói sikeremen felbuzdulva menetrend szerint sikerült is átesnem a ló túl oldalára. Talán túl sok volt az a pénz nekem, ezért mindenkinél jobb szövegeket akartam írni. És a legmeglepőbb módon ez ment is, anélkül, hogy belefáradtam volna picit is. Ha épp nem tanultam, nem hordtam vizet vagy nem házimunkát csináltam, akkor írtam. Mindenről, mindenfélét. Az agyam tökéletesen rá állt a rímek vadászatának sajátos metódusára. A végén már-már ott tartottam, hogy fel lehetett bérelni, hogy különböző jeles alkalmakra írjak dalokat, verseket, vagy akár komplett szerelmesleveleket. A vége már az volt, hogy különböző ellenőrzőkbe írtam a szülők nevében igazolásokat a lógós diákoknak. Sajnos itt sem tudtam meghazudtolni magam és nem egyszer itt is bele csempésződött 1-2 rím a sorok közé. Ez lett a vesztem: A stílusom elárult. Összehasonlítottak 6-8 szülői igazolást és szinte komplett versek jöttek ki belőlük. Mindenki lebukott, engem, pedig rántottak magukkal a saját rímjeim. Itt ért véget, azaz igen hülye játékom is, hogy névtelen szerelmes verseket küldözgettem a nekem tetsző tanároknak, diákoknak. Lebuktam s megfosztottak az inkognitóm izgalmas köntösétől. Meztelennek éreztem magam…

Mert csak Ő szól, mindenhol Ő száll,

Szinte látom, hogy ritmusra hipnotizál.

S hiába érzem, hogy átver,

Tudom, hogy sláger,

Gyanús sláger!

Pár évvel később aztán mikor már csak alig pislákolt az dalszöveg írói vénám, ismét bombaként robbant az életembe a felismerés ténye: Emberek keresnek milliókat a világ leghülyébb szövegvilágú dalokkal. Erre a legjobb példa a Republic – Szállj el kismadár! című borzalma, mi tele van wappsuwappa-wappsuwappával. Borzalmas! A hideg futkos a hátamon, ha meghallom! A hányinger, pedig akkor teljesedik ki, ha eszembe jut, hogy 27 héten át (!!!) volt a slágerlisták első helyén. Lassan kénytelen voltam belátni, hogy a magyar zenei világban súlyos elbutulás vette kezdetét. El is indítottam egy topicot az egyik legismertebb hírcsatorna fórumában A legrosszabb magyar dalszövegek! címen (természetesen álnéven). Érdekelt, hogy vajon másoknak is feltűnt-e már ez a jelenség. Feltűnt. Hat éve létezik a topic, és azóta folyamatosan él s bővül. Kicsit féltem attól, hogy majd teletűzdelik a saját szövegeimmel is, ezért jobbnak láttam magam lánynak kiadni, hogy még csak a gyanúja se merülhessen fel annak, hogy netán bármi közöm is lehet a témához. Nem tudom ezért-e, de nem is került fel egy szövegem se az azóta amolyan szégyenfalként funkcionáló felületre. Van viszont, egy halom más dalszöveg, amik közül az én abszolút kedvencem a Bikini-s, „…fejem a lábam közt, ülök a nyakamon – homokkal teli a szám, szép vagyok, mosolygok rám…” Ellenpéldaként, most felhozhatnám, mondjuk Ákos szövegeit, amik meg annyira tiszták, pontosan hatásvadászra komponáltak, hogy már-már fáj, de az inkább egy másik bejegyzés témája lesz. A napokban láttam egy klipet, aminél szintén nagyon felkaptam a fejem. Az ex-megasztáros Hien – Túl szép! című klipjéről van szó. Nem tudom ki, mennyire kíséri figyelemmel az ilyen „tehetségkutató” műsorok kiesettjeinek életútját, de Hienre kivételesen még én is felkaptam a fejem a műsorban. Azon kívül, hogy egy igen egzotikus színfoltja volt a versenyzői palettának, a hangja magasan kiemelkedett a többiekétől. Tiszta volt, erős és egy igen egyedi hangorgánumban szólt. Minden adott volt tehát, hogy Ő nyerje meg ezt a szánalmas kis vetélkedőt. Nem nyerte meg mert nem volt a zsűri szerint elég nemzetközi. A privát véleményem mondjuk az, hogy bár, Király Viktor tökéletesen betölti ezen elvárást, de nem kell hozzá sok ész ahhoz, hogy kikövetkeztessük, hogy az első albumát Ő csak amolyan szimbólikus ajándéknak szánta a hazai közönségnek. Ha valaki ismeri a zenei piac működését, akkor édesapja ismeri. És Ő pontosan tudja, hogy Viktor nem jut majd semmire Magyarországon a tehetségével, pont ahogyan A HANG nővérkéje sem. Akit a sok agyatlan magyar barom még mindig a himnusszal cikiz. Ennek következményeként Viktor csinál, majd egy igazi albumot is az amerikai piacra és jó eséllyel válik belőle majd a második Timberlake. De vissza Hien legújabb dalához. A klipet látva, látszólag minden rendben van. Csillogó fényhídak komplexuma, rózsaszín és fehér fényeffektek váltakozása, na és a kis filmben újra és újra feltűnő fekete özvegy sziluett ami, gondolom arra hivatott, utalni, hogy a mi Hienünk nem egy agyatlan kis csaj ám, hanem egy pasi téren igen tapasztalt nőstény, ki bármelyik felelőtlenül közelítő udvarló fejét lezabálja. Ahan, igen, csak akkor, mit keres a dal szövegében a „Van-e hab a kedvenc sütimen?” kérdés!? Szóval, nem tudom értitek-e a dilemmámat: Ha a filmben egy dögös és határozott Nő látszatát keltik, akkor miért engedhetnek meg a szövegben egy ilyen idióta infantilis kérdést?! Vagy mondjuk feltehetném ezt fordítva is: Ha a szöveg ilyen, miért van teletűzdelve a klip fekete özvegyekkel, ami ugye arról híres, hogy a hitvesi nász után, nem egy cigire gyújt rá, hanem magát a hímet zabálja fel?! Tökéletes képzavar na! Aszó legszorosabb értelmében! És ez az egész annyira dühítő, hogy ezt mind egy ilyen hangú díva palántának a klipjében összpontosul, hogy meg is kerestem, mind a szövegírót, mind a zeneszerzőt. Szabó Ági, a dal szövegéért felelős önmagát dalszövegírónak nevező hölgyemény, elmondása szerint amolyan irónikus fricskának szánta a szöveg elején elhangzó kis mondókát és magát az egész szöveget is. Gondolom megjelent a lelki szemei előtt egy kép, ahogy baromira ostromolják Hient a pasik és ennek hatására gyorsan össze is firkált, egy ilyen borzalmat. Szerinte egy ilyen 15 éves lánynak még nem szabad komoly dolgokról énekelni. Szerintem, meg simán csak hülye az aki, ilyen opciók szerint ül le szöveget írni. Romhányi Áronnal pár perce beszéltem. Ő felelős a zenéért. A zenével szerintem nincsenek komoly bajok. Hacsak az nem, hogy az egész ritmus szekció nagyon semleges, nagyon monoton, nagyon unalmas. A refrén abszolút nincs kiemelve, ahogyan ugye illene. Így teljesen egybeolvad a dal összes többi részével. Ennek következtében a dal egy végtelenített mondóka hatását kelti. Erre mondta azt Áron barátom, hogy nem értek a zenéhez és Neki ez különben is így tetszik és mindenki le van szarva, akinek nem. Ismerem ezt a hozzá állást már jó régen. Olyan ez, mint a TV műsorok gyártásának metodikája. Megcsinálnak egy műsort és nézetik az emberekkel. Erkölcsi és etikai kérdéseket sért? Kit érdekel!? Megcsináltuk, nekünk tetszik és kész! Neked nem tetszik? Kapcsolj el! Nem értek a zeneszerzéshez. Talán, az íráshoz egy picit, de azt sem hangoztatom ennyire. (Talán csak, azért mert nem ebből élek, mint ezek az emberek. Ha ebből élnék, biztos engem se érdekelne a vélemény csak az, hogy játszák-e a rádiók vagy nem.) Egy szó, mint száz: A magyar zenei ipar elbutulása tovább dübörög. Meggyőződésem, hogy ennek a felfogásnak is komoly szerepe van benne. De én már látom a közeli jövőnket, amikor a slágerlisták élén, nem olyan béna és semmitmondó szövegvilágú dalok állnak, majd, mint amilyeneket mondjuk Ákos vagy Ágnes Vanilla ír hanem, a nagy Fekete Pákó és társainak szerzeményei. Búcsúzóul pedig megosztom veletek a magyar nyelv legnagyobb atom villanását, ami Homonyik Sándor nevéhez fűződik! Az R-betű kiejtésének megcsúfolása címmel:

Álmodj kilánylány!