Vannak dolgok mik mellett még én se megyek el,

S bár nem divatos dolog, de segítek, ha kell.

Széljegyzet: Érdekes és igen bizarr jelenet részese voltam ma. Az egyik 4-es villamoson zötykölődtem, mikor felfigyeltem egy gyönyörű fekete hosszú hajú lányra. 20-22 éves lehetett és teljesen átlagos fiatal lány látszatát keltette. Arca finom nőies vonások rendszeréből állt, miközben a tekintette tiszta volt és élettel teli. Fekete miniszoknya, vékony fehér enyhén átlátszó felső, merészen mély dekoltázzsal, mely alatt szimmetrikus völgyet hoztak létre kerekded mellei. Egyetlen hétköznapinak nem mondható dolgot vettem csak észre a látványon: Egy művégtagot. A lánynak könyöktől karprotézise volt. Kicsit összerezdült bennem a lélek. Nem láttam még ilyesmit testközelből. Pedig a bal vállamban én is cipelek majd 20 dekányi platinát. Ez azért mégis más volt. A hölgyemény ennek ellenére mosolygott és 100%-osan lereagálta a körülötte lévő világ történéseit. Mellette hirtelen egy középkorú férfiből BKV ellenőr változott. Egyetlen mozdulat s már villant is a karszalag és felhangzott a jól ismert „Jegyeket, bérleteket ellenőrzésre felmutatni” jelmondat. A hölgy suta ügyességgel kotorta elő divatos retikűrje mélyéről a bérletét. Az ellenőrszerűség közelebb lépett majd egyszerűen kivette a lány kezéből az okmányt. (Ilyet egyébként nem tehet!) Pár másodpercnyi vizsgálódás után flegma hangnemben vonta kérdőre a lányt a bérletén feltüntetett kedvezmény jogosultsága kapcsán. A lány buzgón kezdett ismét turkálni a táskája mélyén egészséges karjával a rokkantságát igazoló okmány után. Nem találta meg. Az ellenőrt nem igazán hatotta meg a kedves „véletlenül otthon felejtettem” indoklása. „Ha otthon felejtette, akkor az, nem véletlenség hanem, figyelmetlenség! Már, ha egyáltalán létezik ugye… „ oktatta ki az ellenőr a szemét bliccelőt. „Mivel, nem tudja igazolni a rokkantságát, így jogosulatlanul veszi igénybe a kedvezményt, ezért pótdíjat kell fizetni. Helyben kívánja rendezni vagy utólagosan 15 napon belül csekken? De csekken drágább ám…” Komolyan mondom, nem hittem el ami, előttem 2 méterre történt pedig a saját szememmel láttam! A lány megrémült s az egyre több rá szegeződő tekintet miatt kezdte egyre kínosabban érezni magát. Még utoljára megpróbálta észérvekkel meggyőzni az ellenőrt, de a próbálkozása kudarcba torkollt. Én meg gubbasztottam 2 székkel hátrébb az esettől és bámultam a jelenséget, ahogy egy félkarú lány arról győzköd egy idióta agyatlan BKV ellenőrt, hogy Ő valóban rokkantnak számít és a mű végtagja az tényleg nem valami fura testékszer. Ellenőrünk hajthatatlan volt a lány pedig a további megaláztatások elkerülése végett már nyújtotta is át a személyi igazolványát. És ezen a ponton lett elegem. Szóval, felálltam és a hölgy mellé libbenve átkaroltam. -Mi a baj szívem, nincs nálad a bérleted? Kérdeztem, a lányra mosolyogva. „Bérlet az van, csak igazoló kártya nincs!” jött az ellenőr válasza Igazoló kártya? Milyen igazoló kártya? értetlenkedtem „Hát, az a rokkantsági kiskönyv, ami a rokkantságot igazolja meg, hogy jogosan veszi igénybe az utazási kedvezményt!” mire én: Nem tudom, látja-e, hogy beépített mű protézise van! Nem viccből ám! A cinizmusom lepergett a baromról: „Ja, hát, azt bárki mondhassa! Ma már, mindent hamisítanak! Honnan tudhatnám én, hogy igazi a műkeze és 10 perc múlva nem röhög majd rajtam, hogy jó hülyének tudott nézni!” Kezdtem elveszteni a türelmemet. Ember! Amputálták a karját, mi nem egyértelmű ezen?! „Maga ezzel, ne törődjön! Meg különben is, ne szóljon bele az intézkedésbe! Magának amúgy láttam már a jegyét?” Nekem nincs jegyem, csak az ilyen önelégült primitív seggfej ellenőrök félholtra rugdosása miatt járok villamossal! Mondtam dühtől átitatott hangon miközben a lány igazolványait kicsavarva a barom állat kezéből Őt a karja hátracsavarásával segítettem le a Blaha Lujza téri megállóban. Na, gyere vissza, ha mersz! Üvöltöttem rá, miközben az igazolványokat visszajutattam a tulajdonosának. Nem jött vissza valamiért. Pedig még az állomás elhagyásáig szemmel tartottam, hogy csak merjen bármit is beszólni, mutatni vagy bármit, de akkor leszállok és letolom a torkán a béna karszalagját. De nem okozott örömet: Csendesen visszatette csak a kicsavart csuklóját a helyére és firkált valamit a kis noteszébe. Gondolom valami olyasmit, hogy: Augusztus elseje. 19 óra 44 perc. Ma hátracsavarták a csuklómat. Kilencedszer… Széljegyzet vége. A lány pár perc múlva oda jött hozzám és megköszönte amit, érte próbáltam tenni. Jött a jól bevált „nem kellett volna”. Pedig de! Az ilyes barmok ugyanis másképp nem nagyon képesek felfogni, hogy létezik a jog és az empátia között egy elég jelentős határmezsgye. Sosem szerettem, ha a jog mögé bújva hurcolják meg az embereket. A jog egy teljesen emberi tényező nélküli közeg. Annyira az, hogy a különböző jogi területek például gyakorlatilag teljesen ellent mondanak olykor egymásnak. Ezt sosem tudtam tolerálni. Talán azért mert sosem értettem. Nem nagyon vannak például jogi területen tevékenykedő barátaim. Van, de elenyésző számban. Vegyük például Norbert barátomat, aki az ügyvédem. Nem mintha eddig bárhol is nem lettem volna meg a szaktudása nélkül, de Ő például egy elég sajátos észjárású ember. Válásoknál asszisztál. Ha valaki, akkor Ő aztán igazán érti a házasságok morfológiáját. A saját kapcsolataiban viszont lazán elköveti azokat a klasszikus hibákat, amikkel Ő nap, mint nap dolgozik. Miért? Azért drága barátaim, mert Ő is csak egy ember. S bár főállásban világít rá a hivatalos párkapcsolat legnagyobb buktatóira, magánéletében attól még Ő maga is menetrend szerint elköveti azokat. De hozhatnám példának bármelyik rendőr barátomat is. (Senki ne ábránduljon sehova: Nincs ám annyi!) Pont ezért, nem bárkit hozok közülük hanem, az egyetlen nőt, Évát. Éva 10 kőkemény éve oszlopos tagja a testületnek, ahogy mondani szokás. Kemény munkájának gyümölcseként, most szinte egymaga képviseli az egész főváros rendőrségi akcióit, reakcióit. S bár Ő maga nem vallja magát „igazi” rendőrnek azért, az igen magas őrnagyi rangja jár bizonyos sajátosságokkal. Sokat beszélgettünk a rendőri mi voltjáról, a rendőrség megítéléséről s főleg a rendőri tettek emberi tartalmáról. Jómagam azt gondolom egyébként, hogy léteznek bizonyos foglalkozások, hivatások, amik járnak bizonyos előítéletekkel. Ha kurva vagy, naná, hogy mindenki azt hiszi, hogy bármikor megkaphat, hisz azt hiszik, hogy te aztán pénzért bárkivel, ha politikus vagy, akkor automatikusan milliomosnak tartanak és mindenki meggyőződése, hogy Te igazából csak azért beszélgetsz másokkal, hogy szavazatokat gyűjts a pártodnak. Ha pedig rendőr vagy…ha rendőr vagy, akkor egyértelmű, hogy hülye vagy és lusta voltál tanulni, mert rendőr manapság tényleg bárki lehet. (S ez utóbbi sajnos igaz is…) Aztán persze, ha rendőr vagy, akkor Téged divat utálni, hiszen (emberi tényező nélküli) törvényt tartatsz be és Te aztán úgyis megúszol minden büntetést, hisz simán kibulizod, hogy elfelejtődjön a kollégáknál a gyorshajtás, a tilosban parkolás vagy bármi. Nos, igen: Ezen előjogok valóban adottak a legtöbb esetben. S mivel egyre több a korrupció, a rendőrök erkölcsi tartása egyre inkább felhígul. A rendőrökkel szembeni előítélet talán a legnagyobb. Mi magyarok alapból utálunk minden olyan szervezetet ami, törvényt tartat be, vagy ellenőriz. És ez így van jól. A rendőrség igen negatív megítéléséről kizárólag maga a rendőrség tehet. A rendőri állomány szűrési rendszere szánalmas. Annyira primitíven elavult és kijátszható, hogy ma már gyakorlatilag bárki lehet rendőr. Bárki. Akár én is lehetnék, ha akarnék. Nem akarok. Nem azért mert zavarnának a hivatással járó előítéletek hanem, mert a rendőröket nem tisztelik. S nem a törvények betartatása miatt. Azért nem mert nincs bennük semmi empátia. Pit bullok csupán, amik parancsra harapnak. Valami miatt, amikor felveszik azt az idióta kék egyenruhát, egyszerűen kikapcsol az emberi énük. Már nem mérlegelnek, nem gondolkoznak csak a bemagolt eljárási módszerek szerint irányítják önmagukat. Az pedig természetesen senkit sem zavar, senkit sem érdekel (vagy épp senkinek sem tűnik fel), hogy logikátlan és életszerűtlen. Nem érdeklik őket a miértek, hisz Ők parancsvégrehajtók s nem ítélethozók. De az ég szerelmére: Hülye és logikátlan parancsokat, miért hajtanak végre? Miért nem gondolkoznak előbb? Miért hagyják, hogy az a kurva egyenruha elfojtsa a józan ítélőképességüket? Ez a tipikus rendőri észjárás pedig annyira erős, annyira egyértelműen automatikus, hogy szerintem nem is veszik észre az alanyok ezt magukon. Mikor pedig egyenruha nélkül szembesítem őket ezzel a jelenséggel, felháborodnak és kikérik maguknak mondván, hogy olyan, hogy rendőri észjárás nem is létezik. Pedig, az előítéleteket mégis megszülte valami…

Ez nem Spárta, itt már nincs becsület,

Csak fux meg a ruha meg a szemüveg.

A törvény betarttatása egyébként valószínűleg nem is annyira könnyű, mint ahogyan mi gondoljuk. Se az értelmetlen, se a hasznos törvények betartatása sem. Van egy nagyon kedves barátom István, aki egy internetkávézót vezényelget az élet hullámai között. A főváros talán legolcsóbb internet szolgáltatását nyújtja és van is forgalma rendesen, mégis örökké adósságban úszik szegény. Ez pedig pont azért van, mert alig 15 évet húzott le a rendőrségnél, ahol beleivódott minden molekulájában a tisztesség, becsületesség, igazságosság szentháromságának torz elve és mélyen elhivatottan hitt a jog védelmében. Mindent törvényszerűen tett és csinált. Mégis mikor egy pusztán figyelmetlenségből elkövetett elgépelési számadat miatt fél millióra büntették, kicsit leült végig gondolni a történtek miértjét. Mindent teljesen törvényesen csinált, minden évekre visszaellenőrizhető mégis az állam egyetlen apró hiba elkövetésekor sem képes minimális rugalmasságra sem. Ezen felül természetesen a alapvetően elzárkózik a jóhiszeműségtől és nem feltételez jót senkiről, aki hibázik. Így hát, István barátom belátta, hogy a görcsösen becsületes életvitel korunk világában életképtelenné teszi az embert. A becsület ma már csak egy szép szó, de a jelentése nevetségesség tárgyát képezi. Széljegyzet: Nagyon dühös vagyok magamra! Két napja megkeresett mailben egy bizonyos T… Csilla nevű co-producer az Intercom-tól. A vezetéknevére sajnos nem emlékszem, de az biztos, hogy nem valami átlagos Takács, Tóth, stb típusú név. Szóval, megkeresett és megírta, hogy végig olvasta a naplómat és szívesen készítene belőle egy életrajzi filmet (Az írnok címmel) az Intercom, ha hajlandó lennék írni belőle egy szinapszist meg egy forgatókönyvet. És mit lép erre a hú de nagyon filmsztár fióka Lakat: Félre klikkel és véletlenül kitörli a csaj levelét!!! Ennyi eszem van. Szóval, ez úton kérném meg Csillát, ha ezt olvassa, akkor legyen szíves, keressen fel újra. Köszönöm. Széljegyzet vége.