Csókszomj…

Némaság söpör végig a szendergő tájon,

Rúzs csillan meg az érzéki szájon.

S már nincs, ki ellen álljon

Testemre találjon.

Egyedül fekszem,

A karjaim keresztben.

S talán épp ez az én vesztem,

Szeretem, s már többé el nem eresztem.

De ez az érzés már mindent felfalt bennem,

És már nem tudom, mit kell tennem.

Talán világgá kéne mennem,

S rólad példát vennem?

Egyedül vagyok,

S a szemem se ragyog,

A félelmeim pedig túlságosan nagyok,

Hát lesz-e bármi majd mit magam után hagyok?

Régóta nem tudom, én már csak érzem,

A hiányod súlyos sebeitől vérzem.

És ahogyan magamat nézem,

Fájdalmaim megtetézem.

S nem múlik, ami fáj,

S bár ébredezik most a táj.

Érzem, hogy emlékezni muszáj,

Míg nem simogat újra a vérvörös száj.

-lakat-