Kezdettől fogva rajtad csak nyertek,

De mit kaptál cserébe: mindig csak vertek.

Pontosan emlékszem. 1989. augusztus első napjaiban lettem napközis a Kunmadarasi Állami Általános iskolában. Az első napon nagyon izgultam. Kora délután ért véget az utolsó tanítási órám és nem kis izgalommal indultam el életem első napközis foglalkozására csábító termébe. Még a terem számára is emlékszem: 109-es terem. Izgatottan nyitottam az ajtaját s léptem a megnyíló térbe. A terem azonban szinte teljesen üres volt. Az egyik leghátsó padban korombeli roma (gyengébbek kedvéért: cigány) fiú volt elmélyülve valamiben. Odamentem s barátkozni próbáltam. Nem barátkozott. Nem barátkozott, mert rajzolt. A tolltartójára kék Pax tollal firkált valamit. Közelebb hajoltam, hogy lássam mit. Egy táncoló férfialak volt, kinek szemébe hanyagul belelógott egy hajtincse. Kérdeztem, ki ez, mire Ő felháborodottan rám mordult: „Michael Jackson! Ennyit se tudsz?!” Így jutott tudtomra, hogy létezik valahol a világban egy ember kit, Michael Jacksonnak hívnak, s biztosan nagyon tudhat valamit, ha egy isten háta mögötti kis porfészekben egy hatodikos forma cigánygyerek Őt rajzolja a tolltartójára. (Így utólag visszagondolva a rajz fénykép hitelességű volt. A kis kölyök előtt nagy grafikusi jövő állt szerintem.) El kellett telnie ez után még jó fél évnek, amire komolyabban is a figyelmem látóterébe került a művész. Erről anno már írtam egyszer itt a naplómban, 1-2 éve. Anno a fiatalok egyetlen kulturális hírforrása a Bravo magazin volt. ha jól tudom, az óta is létezik. Havonta egyszer jelent meg, de pillanatok alatt megkopasztottuk a község egyetlen újságárusát tőle. Jó kis lap volt, mert sok olyan dologgal foglalkozott ami, a 10-14 éves korosztályt érdekelte. (Még, ha néha a szerkesztők maguk is találták ki a beérkezett leveleket.) Engem ebből a magazinból, igazából csak a film képregény és a dalszövegelemzések érdekeltek. A bomba akkor kezdett ketyegni bennem mikor a magazin leközölte Jacko: You Are Not Alone (Nem vagy egyedül) című dalának szövegkönyvét. A dal szövegvilága mélyen beleégette magát a lelkembe s a szívem majd megszakadt, mikor meghallottam a rádióban. Eszeveszett versenyfutás kezdődött a józanész és az ösztönösség között. Az egyik énem minden pici apró atomjával egyre és egyre többet követelt ebből az emberből, míg a másik (a tudatos) énem pedig hűteni próbált, mondván, hogy Ő egy világsztár és Te kis hülye sosem fogsz még csak a közelébe sem kerülni. A két párharcot eldönteni hivatott úgynevezett „szuper-én” viszont épp szabadságon volt bennem, így magamra maradtam. Nem akartam beállni a non-stop Jackson pólókba flangáló tinik közé. Én igazából nem is rajongtam érte. Én szerettem s tiszteltem, mint embert. Nem zabáltam fel tőle vakon bármit, mint itthon nálunk az idióta Ákos rajongók. Én pusztán csak szerettem volna valamilyen módon kifejezni a hálámat Neki azzal, ahogy inspirál a dalaival és a mozgásával. Sosem sikerült. Így most-ezt az írásomat Neki ajánlom. Az esélytelen rajongás nem vonzott tehát. Próbáltam inkább megérteni Őt, s kitalálni, hogy vajon Őt mi inspirálhatja a koreográfiái elkészítésekor. Egyszer láttam egy interjút vele a híres Oprah Show-ban. Megrendítő őszinteséggel mesélt a gyerekkoráról. Arról, mit senki nem tudott addig. Mert mindenki azt gondolta, hogy Ő valami új generációs kitenyésztett sztár, akinek semmi gondja csak számolgatja a millióit. Ezzel ellentétben gyakorlatilag nem volt gyerekkora. Az apja non-stop verte. Volt, hogy napokig nem kapott enni, mert nem annyi pénzt keresett betegen, mint amennyit az apja elvárt. A szeretet egyetlen cseppjét sem szánták rá. Komolyan mondom, a gyomrom görcsbe rándul az óta is, ha azt az interjút látom valahol. Nem, csak azért mert a mi kettőnk gyerekkora kísértetiesen ugyanolyan volt hanem, a miatt is, mert sajnos tudom és átérzem, hogy egy-egy komolyabb önkifejezésért mennyi szenvedést kell fizetnünk…

Csak nevettél az angyalok szavaikon

S így lett hát belőled férfi, apa s ikon.

A néma és konszolidált rajongásom akkor alkonyodott be, mikor a kilencvenes évek közepén találkoztam Michael Jacksonnal. Na, oké a találkozás kifejezés durván túlzás, hiszen igazából csak láttam. Néhány másodpercre csupán. Az akkori párom egyik testvérét itt ápolták a fővárosi Bethesda kórházban. Pont azon, ami az 1-es villamos vonalán van. Látogatóban jártunk nála, mikor Jacko játékokat vitt a kórház kis betegeinek. Bent voltunk a kis srácnál, mikor a folyosóról hald duruzsolás hallatszott. Kinéztem s akkor megpillantottam. Néhány pillanat volt, csupán mert, ahogy észrevették, hogy ott bámulom a testőrsorfal automatikusan zárta előlem. Gondolom már akkor is nagyon Al-Kaidás kinézetem volt. Szinte fel sem fogtam a történteket, míg az esti híradóban meg nem láttam az előtte pár órával átélt történetet. Na, akkor kezdett csak el, remegni mindenem. Kivert a víz és egy kukkot nem tudtam kinyögni hosszú órákon keresztül. A környezetem természetesen semmit sem értett a viselkedésemből. Ez a pont viszont tökéletesen kiölte belőlem a logikusan gondolkozás képességét. Eszeveszett levél-irkálásos időszak vette kezdetét. Volt, hogy egy nap 7 levelet is postára adtam. Ment egy a Bravo magazinban megadott autogramkérő címre, egy az épp aktuális turné helyszíne postájára az összes többi pedig különböző rajongói kluboknak. Elképesztő összegeket levelezgettem meg utazgattam el, annak reményében, hogy egyszer majd kapok egy igazi kézzel írott levelet a nagy Michael Jacksontól, hogy igen, emlékszem Rád! Te voltál az ott a kórházban, aki nagyon hülyén bámult. A levél természetesen sosem érkezett meg, helyette viszont több zsáknyi fénymásolt Jacko dedikált kép jött. A végén kialakul bennem ismét egy párharc az akkoriban beton népszerűségűnek számító Bonanza Banzai és közte. Kicsit már nehezteltem is rá, hogy miatta sosem lehetett első a slágerlistákon a Bonanza, mert Ő bármit adott ki, az hosszú hónapokra önkényesen elfoglalta a rádió játszási és az eladási listák első helyét. „Mihály Dzsekszon” ahogyan, anno apám emlegette, a legegyedibb volt az összes eddig létezett zenei előadó közül. Emlékszem egy dokumentumfilmre, amit néhány éve láttam az egyik csatornán, amiben tudósok, anatómusok és különböző fizikai professzorok elemezgették a koreográfiájának mozdulatait. Egyetlen dala koreográfiájában 300 mozdulat is szerepelt, mik annyira egyediek voltak, hogy az óta se nagyon lehet senki olyat mondani, aki hasonlóan kreatív és sajátos mozgáskultúrával bírt volna. Ő találta ki például a híres Moonwalk névre keresztelt mozdulatsort. A mai táncos-énekes előadók 90-95%-a az Ő koreográfiájából lopott mozdulatsorokkal keresi a pénzét. Usher, L.L.Junior pont úgy, mint Justin Timberlake vagy az Ádok Zoli. Ezeknek az idiótáknak pedig még csak érzékük sincs a tánchoz, nem, hogy annyi eszük, hogy saját mozdulatosokat legyenek képesek kitalálni. Kevesen tudják Róla, hogy nem csak zseniális táncos és koreográfus volt, de rengeteg az óta nagy sztárrá vált embert Ő fedezett fel és Ő indított el a pályáján. Ilyen volt például Wesley Snipes is, akit a BAD című főszerepe miatt kezdtek foglalkoztatni. A klip teljes verzióját csak nagyon kevesen ismerik, mert elég hosszú és a különböző zenei csatornák egyszerűen levágják az elejét. Pedig, ha az elejét nem látod, nem is érted az egész történetet. Michael Jackson klipjei pedig igen történet centrikusak. Ő nem is klipeket forgatott, inkább amolyan mini mozikat a dalaihoz. Talán nem véletlen, hogy a világ legjobb klipje a Thriller ami, olyan minőségű trükköket tartalmaz, ami még 40 évvel a készítése után is komolyan megállja a helyét a filmes trükk gyártás berkein belül. Az én kedvenc trükköm a filmjeiből egyébként a forgószélember. Ja, és csak úgy mellékesen még, hogy Sherill Crow is az Ő háttértáncosaként kezdte, ahogyan Morgan Freeman-t szintén csak Neki köszönhetjük. Egyébként azt tudtátok, hogy Madonna - Erotica című dalának szövegét is Ő írta?

Nélküled a percek éveknek tűnnek,

S a szívdobbanások érted nem szűnnek.

A halála mélyen megrázott. A sokk hatása azóta is tart, hogy tegnap tudatosult bennem: Nincs többé. Nos, én sosem voltam az a nagyon érzelgős ember, de azért ez a hír rendesen meztelenre vetkőztette a lelkemet. A gyász morfológiája nagyon sajátos jelenség. Az ember nem is tudja, mi történik vele, így természetesen védekezni sincs esélye. Olyan ez, mint a szerelem: Ha jönni akar, jön, és beletapos a betonba is akár. Tegnap egész éjjel virrasztottam és néztem a CNN-n. Éhesen ittam minden apró pici hírmorzsát, ami a halála körülményeiről szólt. Az eddig napvilágot látott információk szerint, összeomlott a keringése és leállt a szíve. Apró vigasz lehet a mély gyászban, hogy valószínűleg nem érzett semmit. Egyszerűen csak elaludt. Néha aberrált módon elgondolkozom azon, hogy az ilyen nagy géniuszok vajon, hogyan hagynak itt bennünket. Úgy értem, milyen módon, mert az szinte borítékolható, hogy amilyen életvitelt tudnak, maguknak biztosan nem a békés végkimerültség taszítja őket át a másik oldalra. Szóval, néha gondolkozom azon, hogy miként fog meghalni egy Madonna, egy Mel Gibson vagy mondjuk egy Ákos. És nem csak, hogy miként hanem, hogy ez milyen hatást gyakorol a világra. Michael Jackson halála 4.27%-os árfolyamesést eredményezet a világ tőzsdéin. Elértük tehát, azt a szintet ahol a halál pontosan számszerűsíthető. Michael Jackson elvesztése sokkal több, mint egy ember halála. Sokkal több is, mint egy világsztár mennybemenetele. Sosem vallottam magam rajongónak mégis, mintha a szívemet tépték volna ki…

Elaludt egy csillag s többé fel nem kél,

Meghaltál a fél világ mégis belőled él.

Néhány perce nézegettem a CNN oldalát, újabb hírmorzsákra éhezve és belefutottam valami nagyon elképesztőbe. Valamelyik elborult agyú barom újságíró nyilvánosságra hozta a rögzített telefonbeszélgetést amint Jacko egyik testőre remegő hangon hívja ki a mentőket a sztárhoz. A beszélgetés 2 teljes percen át tart, miközben a diszpécserünk komótos hangnemben kérdi a sík ideg testőrt a beteg egészségügyi állapotáról. Kiderül, hogy Jacko már nem lélegzett, mikor ez a beszélgetés történt. Gyakorlatilag agy-halott volt. Egy évtizedet húztam le a médiába, de a mai napig nem tudom feldolgozni ezt a mélységű tapintatlanságot. Mi a francért kell ebből is pénzt csinálni? Jacko utolsó fotóját már nem is említem, ahol látszik, ahogy újraéleszteni próbálják szerencsétlent. Aztán mondhatnám még, ahogy a letakart testét beemelik a mentőautóba. Könyörgöm, milyen lelkivilág kell ahhoz, hogy valaki ilyet rögzítsen? Nagyon dühös vagyok és forr bennem a harag! Gyűlölöm az ilyen hatásvadász riporterféleségeket! Az ilyeneket simán csak jól összeverném majd félholtan mikor még él, de már védekezni nem tud a krododilok közé lökném egy állatkertbe. Természetesen film készülne ebből is aztán, hogy legyen min csámcsogni az aberrált perverz rohadékoknak. Aztán én is csinálnék belőle frankó kis relikviákat, műanyag véres szájú játék krokodilokat, félig széttépett ember barbikat. Hagy dőljön csak a lé. Undorító komolyan! És akkor még hátra van Jacko vagyonának szétlopása. Mert már most elkezdtek marakodni érte az örökös jelöltek pedig szegényt még el sem temették. Mélységesen bánt engem ez a Holiwoodosodás. Amikor 8 éve meghalt Zámbó Jimmy akkoriban én a főváros legnagyobb CD boltjában dolgoztam. A halála bekövetkezésééig annyi eladhatatlan CD-n volt Tőle, hogy volt úgy, hogy minden vásárlónak a választott CD-je mellé bónuszként Jimmy albumot adtunk. (Nem is nagyon értették, hogy mit kezdjenek ezzel a szarral, úgyhogy az ajándékok felét szépen visszahozta a bevásároló központ biztonsági őre, mert eltömítették a központi szemétledobót.) Amint azonban meghalt, és a főnök szépen 2 nullával többet írt az árcédulákra a nyilván vacak Zámbó Jimmy CD-k aranyáron váltak a legjobban keresett termékké. Zámbó Jimbót természetesen sosem fogjuk egy lapon említeni Michael Jacksonnal, csak azért írtam le mindezt, hogy éreztessem, hogy megy ez. Tegnap akármelyik zene csatornára kapcsolat mindenhol Michael Jackson elmék nap volt és a klipjeit adták. Miközben az év többi napján Michael Jackson klip csak akkor mehetett le náluk, ha a zenei szerkesztő részeg volt vagy véletlenül rossz gombot nyomott meg a keverőpulton. Most bezzeg…most bezzeg az egész évnyi nézettséget behozhatták 24 óra leforgása alatt. Halálbiztos vagyok benne, hogy mostantól megint majd az”SP” féle barmok klipjei fogják elárasztani a képernyőket. Pedig ez a kis EMO-s majom még nincs is annyi éves, ahogy EMY díjak Jackonak van….

Michael Jackson

1958.Augusztus 29 – 2009.Június 25