Álomlány

Ne kérdezd, a szemem már miért nem úgy ragyog,

Hisz rég megfoghatatlan érzelmek fogja, vagyok.

Hisz már régen feladtam magamban mindent,

És átadtam kincseim, mit őriztem itt bent.

Ne kérdezd, hogy miért, s ne várd válaszom,

Pontosan tudom, hogy miért ezt választom.

Hogy miért adok oda mindent magamból,

Hisz értjük már egymást régen félszavakból.

Ne kérdezd, miért lüktet bennem fájdalom,

Miért égnek versem s hal el minden dalom.

Miért hiszem, hogy olyan jó várni Rád,

És álmomban csókolni forrón a szád.

Ne kérdezd mit és, hogy miért teszek,

Meglátod, boldog csak általad leszek.

S bennem majd végre békét képezel.

Csak hazudd, kérlek, hogy létezel.

-lakat-