Bambázó :)

Volt idő, mikor még hittem a nőkben,

Hű társakban, titkos szeretőkben.

De rájöttem, hogy a valóság más,

Felrázott lassan a sok csalódás.

A szépség számukra eszköz csupán,

Te meg csak bámulod a mellüket bután.

Mert elvakít a saját ösztönös éned,

S a javulásra sincsen túl sok esélyed.

Tegnap is, ahogy sétáltam a nyárban,

Egy bombázót látok tipegni a várban.

Szőke haján lágyan tört meg a fény,

Pedig félig sem igazi emberi lény.

Sosem volt szüksége meggyőző erőre,

Hát süt is róla az értelem előre.

Amije van, azt könnyedén szerezte,

S a pénznél jobban csak önmagát szerette.

Mini kis mobilon szüntelenül csacsog,

Pedig az igényei igen csak nagyok.

Gucci napszemüveg, Prada kistáska,

Hétköznapi farmerben soha nem járna.

Műanyag a melle, a szája, a haja,

És tuti, hogy mindig van valami baja.

Mindig van ok, ha a tenyere viszket,

Létszükséglet neki, hogy hisztizhet.

A minimből majdnem mindig kilóg a feneke,

Neki mínusz 10-ben is pont ugyanúgy van melege.

És kint vannak dobva a nagy műanyag cickók,

Hogy bámulhassák csak a nyálcsorgató fickók.

S ha ez esetleg nem lenne még ez sem elég,

A bájait otthon tárja a nagyközönség elé.

S ha nagyobb az ambíció, mint a franciaágy,

Ne félj a webkamera mindig, mindent lát.

Önmagát nyuszikának, meg cicának becézi,

S a legnagyobb vadat mindig kipécézi.

S megismétli minden bugyuta kis szavát,

Kicsit sem értékeli túl ám önmagát.

Ha csóró vagy számára nem is létezel,

Hisz nála egy kör már régen nem kétezer.

A szülői szigorból ennyi maradt hát,

Szakítja vadul a korlátokat át.

S messzire kerüli a rá vetülő árnyat,

Hisz az anyjára ütött, de ki tudja hányat.

S ki tudja, mikor tudatosul benne,

Már nem létezik, ami lenni szeretne.

-lakat-